7óra7

Az eltemetett ítélet
7óra7: (6/10)
Közösség: (8/10)

Az eltemetett ítélet

2010. 10. 03. | 7óra7

Hit, hitetlenség, vérárulás, bálványimádás, küzdelem a hatalom ellen, kételkedés és győzelem. Ez mind benne van a Nemzeti Színház előadásában, csak éppen az nem derül ki belőle, hogy a rendező, Valló Péter, illetve általa az egész előadás – kinek a pártján áll. Vagy az egész csak egy vitaindító lenne? Lehet-e teljes értékű egy olyan előadás, ami nem mond véleményt a kifejtett témáról? A profi színészek, a remek Racine-fordítás, az impozáns díszlet, a magába szippantó hangulat, a gyönyörű kelléktárgyak és a kifejező jelmezek ellenére sem arat kiütéses győzelmet a mű.
Racine drámája egy ószövetségi történetre épül. Júdában játszódik, ahol ezidőben Dávid és Ákháb királyi házának leszármazottai között dúlt a harc a hatalomért. Dávid vérvonala Jahvét, Ákhábé Baál istenséget imádta. Atália, Júda királynője egy adandó alakalommal minden rokonát meggyilkoltatta. Az előadás során mégis előkerül fiúunokája, Joás, Dávid leszármazottja, akit Jozabet, Atália lánya elbújtatott anyja haragja elől, és férjével, Joád főpappal igaz hitű zsidóvá nevelték. Atália, szembesülvén eszes és ellentmondást nem tűrő unokája életben maradásával, megenyhül, és nem képes őt meggyilkolni. Ez idő alatt még maga Joás sem tudja, hogy ő Júda törvényes királya, mert nagynénje, hogy védelmezze életét, férjén kívül mindenki elől eltitkolta azt. Eljött azonban az idő, hogy kiderüljön az igazság, mert Atália zsarnokoskodását nem tűrhették tovább. Midőn már felfegyverkezve készen álltak a támadásra a hatalmas túlerő ellen, egy fordulattal a zsidó nép, meghallván, hogy Joás, Dávid utódja melléjük állt, győzelmet aratott.
Maga a történet tehát nem túl bonyolult. De hogy mi lehet a felszín alatt? Elsőként talán az tűnhet föl, hogy minden szereplőnek megvan az ellentétpárja. Ez megnyilvánul például Joád és Jozabet hitmélységének különbözőségében. Ugyanis Joádra, a főpapra egyfajta feltétlen hit jellemző, amely már szinte fanatikusságként értelmezhető, míg hitvese nem tudja kizárni cselekedeteiből földi érzelmeit, a féltést, a szeretetet. Ugyanígy szemben áll egymással Atália és Joás is, hiszen Atália az érzelmek embere, míg Joás az értelemé. Ha azonban demitizáljuk a történetet, amihez igazán nem ad kulcsot az előadás, pontosan a zsidó hagyományok hangsúlyozása miatt, kapunk egy, az elnyomó hatalom ellen küzdő kisebbséget, kételkedéssel önmagában, ami akár nagyon aktuális is lehetne így március 15-e környékén. De hát ebből az előadásból nem lesz Bánk bán, mert nem mondja ki azt, amit kimondhatna, sőt: olyan mélyre rejti el, hogy szinte már elő sem lehet belőle ásni.
Valló Péter valószínűleg arra akar minket buzdítani, hogy szálljunk szembe azzal, amit rossznak ítélünk. Csakhogy nem derül ki, hogy ő itt kiket ítél rossznak. Mert hát Atália, bár legyilkolta a fél családját, mégis egy megtört, érzelemileg befolyásolható, vívódó asszonyként áll előttünk. Joád főpap pedig, ugyan az igazságosság szimbóluma, mégis megöleti Atáliát és Mátánt, a hitehagyott papot. Ami egyébként a vallási köntösbe bújtatott sztoriban teljesen természetes, hiszen elárulták vérüket, ami a zsidó hit szemszögéből bűn, de ha a cél az aktualizálás volt, akkor azért nem biztos, hogy az a jó megoldás, hogy aki elárult minket, azt rögtön megöljük. Szerencsésebb lenne tán egy kis megbocsátás, vagy legalább némi meggondolás.
Azért pozitívumok is sorakoznak a rendező oldalán. Színészei hibátlanul játsszák be a praktikusan kialakított kétszintes templomdíszletet (Antal Csaba munkája), amely egyszerre érezteti külső és belső tér hatását. Tapasztalható, hogy Valló Péter igen tájékozott a zsidó vallás tradícióinak (szertartásainak, tárgyainak) ügyében, ami Benedek Mari zsidó hagyományokat idéző, illetve néhol azzal ellentétes, provokatív jelmezei mellett egyik alapköve a hangulatteremtésnek. Az atmoszféra kialakulásához hozzájárulnak Melis László zeneszerző imaénekei (amelyek annak ellenére, hogy szövegük sokszor nem érthető, már dallamukkal is lenyűgözőek), illetve Vörös Róbert és Keszthelyi Kinga vívódó – vonagló, szenvedő –, könyörgő koreográfiái is.
A színészek közül leginkább a rangidősöknek van lehetőségük megmutatkozni. Molnár Piroska határozott megjelenésével, kérdő pillantásaival tökéletes az erősnek mutatkozó, ám belül meggyengült Atália szerepében. Udvaros Dorottya lágysága és féltő tekintete is feltétlen összhangra talál Jozabet szeretteit mindenáron védelmező karakterével. Kulka János markáns, ellentmondást nem tűrő személyisége úgyszintén összepasszol Joád megkérdőjelezhetetlen istenhitével. Mátyássy Bence félénkségével, szemüveges tudós kinézetével és őszinteségével tökéletes megformálója az alázatos Joásnak. Ők négyen a főszereplők, akiknek a munkáját maximálisan segítik színésztársaik, akik, akárcsak ők, hiba nélkül játszanak.
Forradalom azonban mégsem lett. Valahol eltévedt. Valahol ott, ahol nem tudjuk eldönteni, hogy ez az előadás a külsőségekben akar megmutatkozni, vagy szeretné a befogadót belülről megmozgatni. Valahol ott, ahol már nem értjük, hogy melyik kontextusban kell értelmeznünk, amit látunk: az ószövetségiben, a felvilágosodáskoriban vagy a jelenünkben. A háromban egyszerre – ebben a kontextusban – sajnos nem megy.
(2009. március 13.)

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr138003321

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása