,
A darabban rejlő önparódiát azért sikerül a lehetőségeknek megfelelően kiaknázni, ehhez egy pontos szereposztásra volt szükség, ami mindenképpen hozzájárul az előadás sikeréhez. Gáspár Sándor, Takács Kati, Trill Zsolt/Kovács Krisztián, Kecskés Karina/Fodor Annamária, Györgyi Anna, Hirtling István, Botos Éva, Vass György tényleg önfeledten tudnak komédiázni, valóban elragadóan teszik ki archetípusukat a színpadra. A komikum jelentős hányada különböző időzített cselekvésekből fakad, amelyeket nagyon nehéz tökéletesen, a megfelelő hatást elérve előadni, ez az általunk látott előadások mindjén működött.
A díszlet a szövegből is szinte magától értetődő. Nem véletlen, hogy hasonlít a Bogdanovich-film díszletére, mindenesetre Zeke Edit színpadába és hátsó terébe kétségtelenül lehet életet vinni. Felettébb különlegesnek hat, hogy láthatjuk a díszlet mindkét oldalát: mintha a nézőt beavatnák valami titkosba, valamibe, amit egyébként nem láthat, kihasználva a bennünk lakozó voyeurizmust szögeznek oda a székünkhöz. A vége felé kiderül, hogy a "hátul" egy forgószínpad által mutatódik meg - kifejezetten megható, amikor a lassan körbejáró térből lágy zene kíséretében kisétál Mrs. Clackett, előadja monológját, majd lemegy a függöny.
Semmi komoly, semmi tömény, csak egy bohózat. Kár, hogy nem megy végig, elnéznénk még. De ki tudja, mi történt a kulisszák mögött, ami miatt az alkotók úgy döntöttek, ahogyan. Ebbe már nem látunk bele.