7óra7

Biztonsági sáv
7óra7: (6/10)
Közösség: (0/10)

Biztonsági sáv

2010. 10. 03. | 7óra7

Híres magyar öngyilkosokat sorolnak a földalatti Városliget nevű állomásán várakozók: Széchenyi István, Teleki Pál, József Attila (a hivatalos irodalomtörténet szerint legalábbis), Latinovits, Domján Edit... Majd letakart karszalagos hivatásos tojásdobáló szalad le, nyomában két plexipajzsos rendőrrel a nyomában, zűrzavart okozva az álldogálók között, hogy aztán a káoszban valaki az érkező szerelvény elé ugorjon. Rusznyák Gábor rendező Molnár Ferenc Liliomából készített előadásának prológusában megfogalmazza az alcímben jelzett párhuzamot: 1909/2009. Közben a hangosbemondó többször figyelmeztet: „Kérjük, hagyják szabadon a biztonsági sávot!”
Egyértelmű a jelzés: ez a történet a mi történetünk. A – valójában nem létező – Városliget földalatti-állomás* metaforikus helyszín: múltat jelennel köt össze, egyben Molnár Városligetét frappánsan helyezi egy szinttel a felszín alá. Itt, a mélyben jön létre a játék: itt dobja ki Muskátné a körhintás kikiáltóját, Liliomot, innen indul az eleve reménytelen szerelem a szolgálólány Juli, és a cselédcsábító stílusú Liliom között. A determinált reménytelenség oka sokféle lehet: a lány és a férfi természetbeli különbsége, a gyökértelenség, az egyedüllét. Itt, a föld alatt található a fényképész Hollunderék lakása is, amelyben meghúzza magát a pár. Az együttélés azonban semmi idillit nem rejt magában, sőt. A fényképészné folyamatos méltatlankodásából tudjuk, hogy Liliom veri a feleségét, ennek ellenére Juli mindent megtesz a hintáslegényért. Bízik benne, még magának is képes hazudni érte, akkor is, amikor csókon kapja Liliomot és a férfit a vurstliba visszacsalogatni szándékozó Muskátnét. Csakhamar kiderül, hogy Juli gyereket vár, így Liliomnak pénzt kell szereznie, és ezért haverjával, Ficsurral tart, aki ki akar rabolni egy pénzszállító zsidót. Ám még az akció előtt elveszti az egész reménybeli zsákmányt, ennek ellenére belekezdenek a rablásba, de az áldozatnak kiszemelt férfi felkészült, és ártalmatlanítja a támadókat. Ficsurnak sikerül elmenekülnie, Liliom azonban, mielőtt elvinnék a rendőrök, kést döf magába. Ám a túlvilág előszobájában szembesülnie kell öngyilkosságának valódi okaival, de a számvetés nem igazán megy neki. Tizenkilenc év tisztítótűz után visszatérhet a földre, és találkozhat feleségével és lányával, ám ahelyett, hogy beteljesítené a szeretettel földi pályafutását, megüti a lányát.
Az előadás legemlékezetesebb pontja az a bizonyos túlvilági ítélőszék, amely kiszabja az oda idő előtt érkezők sorsát. A Városliget állomás előterében létrejövő metafizikus ítélőszék semmi klasszikus angyalit nem hordoz magában, a kis szarvakkal ellátott sapkában igen határozottan ítélkező fogalmazó és segédei a lehető legemberibbek, a legvalóságosabbak. Itt senki nem képes megtagadni saját magát, s ezt a folyamatot rengeteg kis ötlettel, összességében rendkívül élvezetesen, szeretetteli humorral, magával ragadóan tálalja az előadás, elsősorban a fogalmazó megformálójának, Znamenák Istvánnak köszönhetően. Az előadással azonban ettől eltekintve kisebb-nagyobb gondok vannak. Egyrészt mintha Rusznyák Gábor (és dramaturgja, Mohácsi István) nem döntötték volna el a rendelkezésre álló értelmezési tartományok közül, melyikről szeretnének igazán beszélni. (Pedig sok merül fel és villan meg, társadalmi, illetve pszichológiai oldalról egyaránt.) A prológus közéleti, általánosító megközelítése feloldódik a produkcióban, és maradt Liliom története. Még ez sem lenne probléma, hiszen Kocsis Pál Lilioma egy valóban ellenállhatatlan, formátumos személyiség, akit a nagyon nehéz és sajátos természete ellenére lehetne szeretni – csak nincs kinek. A Julit alakító Czene Zsófia egészen egyszerűen elszenvedi az egész Liliommal való sztorit, megadóan aláfekszik lehengerlő személyiségének. Czene ettől függetlenül tisztességesen eljátssza ezt a cselédlányt, csak nem önálló, kizárólag másokhoz képest létezik, ami megnehezíti az előadás dolgát. Juli, valamint a lánya, Lujza (Téby Zita e. h.) igen erőtlenek és halványak önmagukban, nem léteznek az előadás közegében. Ez, az első felvonás igen alapos és gondos építkezésében létrejövő zavar kihat az egész produkcióra, mert elvész a dolog tétje (viszont ettől lesz igazán izgalmas a túlvilági jelenet), és a befejezés ezért nem tud működni, egy túlzottan hosszadalmasra dagadt, önmagán jócskán túlnövő sztori csűrés-csavarásának hat, mivel nincs a drámában részt vevő két fél között valódi kommunikáció.
Sajnos ebből következően hiába a számtalan ötlet, az ötletgazdag díszlet (Fodor Viola), a bezártságot, kiúttalanságot a cipzárak hangsúlyozásával kiemelő jelmez (Remete Kriszta), a hangulatfestésben és értelmezésben egyaránt sokoldalú zene (Kovács Márton). Kocsis és Znamenák valóban remekbeszabott alakításán kívül is vannak jelentős színészi teljesítmények: a Ficsur romlottságát-sötétségét valóságossá formázó Takács Géza, az élete delén túljutó, kemény körhintásnőt alakító Varga Zsuzsa, a mértéket éppen eltalálva túlzóan zsémbes Hollunderné szerepében Tóth Eleonóra, az anyai terrorban személyiségét vesztett Szvath Tamás, az angyali és sátáni rendőröket egyaránt következetesen formáló Fándly Csaba, Gyuricza István és Gulácsi Tamás, vagy a Dr. Reich epizódszerepében is igen erős Kovács Zsolt.
De ezek az önmagukban kiváló és végigvitt részletek sem tudják pótolni a hiányzó elemeket. A biztonsági sáv szabadon maradt.

*A földalattinak nincs, és soha nem is volt Városliget nevű állomása, ráadásul 1909-ben a városligeti szakasz két megállója, az Állatkert és a Széchenyi gyógyfürdő, illetve az azok közötti vasúti pálya a felszínen volt. A felszíni szakaszt csak 1973 után bontották el.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr28004343

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.