Merthogy a színpadi változatban egy pályája elején álló, de biztos kezű bérgyilkos és egy 53 munkás év után utolsó napját töltő bölcs, öreg boy szerepel (ellentétben a filmmel, amely az utolsó munkájára és aztán rögvest nyugdíjba készülő merénylőt, és egy kétbalkezes ifjonc szobapincért jelenít meg). A többi stimmel: van egy nagyon lúzer bulvárújságíró, Pignon, aki az őt elhagyó felesége után utazik. A szálloda, amelyben szobát vesz ki, éppen szemben van a bírósággal, ahol éppen ezen a napon hallgatják ki a maffiaper koronatanúját. Pignon szobája pedig pont egy, a koronatanút megorvgyilkolni szándékozó bérgyilkosé mellett van. Pignon úr nem óhajt tudomást venni arról, hogy a neje egy új élet kezdete reményében a pszichiáterével viháncol, és látni sem akarja őt. Telefonon öngyilkossággal fenyegetőzik, de a feleség ügyet sem vet rá, mire Pignon felköti magát. Csakhogy a zuhanyszerkezet leszakad, a boy pedig a szomszéd urat, a bérgyilkost hívja segítségül. Hívná a rendőrséget is, de ezt a szomszéd nem szeretné, inkább megígéri, hogy figyel Pignonra. Így kezdődik kettejük elválaszthatatlansága, az alapszituációból pedig ömlik a helyzetkomikumra épülő fordulatok sokasága.
Horgas Péter modern szállodai szobaikreket tervezett, amely szimmetrikusan jelenik meg a színpadon, az elválasztófal csak jelzésértékű; a díszlet praktikus, egy ponton, az ablakok közötti külső mozgásnál okoz meglepetést és válik humorforrássá. Az elveszett nyámnyila Pignon szerepében Besenczi Árpád: a valóságtól elrugaszkodott, önmagába feledkezett figurát szeretettel, csetlés-botlásait jószándékkal telve ábrázolja, a szó fizikai értelmében keményen megdolgozik a menetrendszerűen érkező nagy sikerért. Partnere, Zöld Csaba (Ralph, de Jacques-nak szólíttatja magát) dramaturgiai problémákkal küzd, a karaktert ugyanis elfelejtették felépíteni. Az még egy bohózatban sem elégséges motiváció, hogy „ez a munkája”, ti. koronatanúk gyors és pontos élettelenítése. Nem is nagyon tud mit kezdeni a helyzettel, hamisan játszik, mindaddig, amíg egy szerencsétlen véletlen és Pignon ügyeskedései folytán Ralph nem kap egy nyugtatóinjekciót. Onnan kezdve ez az agyonkomolyított figura viszont rendkívül viccessé válik, és Zöldnek becsületére legyen mondva, John Cleese hülyejárását megszégyenítő módon technikázza végig a lebénított bérgyilkos szerepét. Bodrogi Gyula egy jutalomjátékot kapott ajándékba a rendezőtől, a szerepe a nézőhöz közelálló megfigyelő, aki, amint megérkezik, tromfol egy hálásat az alapvetően hülye helyzeten, és a közönség igen nagyot vígad rajta. Schnell Ádám elegáns paródiát épít a kivagyi pszichiáterből, Wolfból (az amnéziás jelenetben a legszórakoztatóbb), Ullmann Mónika pedig a feleség, Louise szerepében arra korlátozódik, hogy bejöjjön, dekoratívan szöveget mondjon és kimenjen.
Persze, nem is kell ennél több. Kérdés, hogy kinek: aki egy újabb bohózatban is sírásba kacagja magát azon, hogy amikor a lezúduló redőny hókon kap valakit, az elájul, az ismét kifogástalanul jól fogja magát érezni. A többiek sem szórakoznak rosszul, legfeljebb lesz némi hiányérzetük.
