7óra7

Csipkés tripvalóság
7óra7: (9/10)
Közösség: (10/10)

Csipkés tripvalóság

2010. 10. 03. | 7óra7

Juronics Tamás, miközben 21. századi felnőtt mesévé formálja a klasszikus sztorit, nem csak arról ad számot, hogy rendkívül autentikusan bánik a hagyományos és a modern formai elemekkel egyaránt, hanem arról is, hogy ideje kiszakadnunk a jó és a rossz szembenállására épített világképünkből. A látványos kontakttáncra és balettre épülő koreográfiák mellett a leglágyabb dallamokat váltják ütős és pörgős zenei installációk, amiknek eltökélt céljuk, hogy Csipkerózsikával együtt felébresszenek minket.
Bár az előadás nyomokban tartalmazza a Grimm testvérek meséjének alapmotívumait, Juronics nem csak annyiban tér el az eredetitől, amennyire azt egy balettelőadás szükségszerűen tenné. Átértelmez, sőt át is ír bizonyos elemeket, a mához és a felnőtté váláshoz igazítva. Ebben az értelemben a mese kezdete a naiv és boldog gyermekkort mutatja be, amit bár körülvesz a jó és a rossz, még nincsenek hatással Csipkerózsikára. Nem úgy az orsóval való találkozás, ami ezesetben mind szimbolikus, mind szó szerinti értelemben a szüzesség elvesztése, az ezt követő hosszú álom pedig a valóság képeit szövi. Szex, drog, diszkó, az öncélú élvezetek határozzák meg azt a világot, amiben a szőke herceg útra kél, de hiába győzi le a gonosz királyt, csókolja meg Csipkerózsikát, a hölgynek nem tetszik a megmentője, a király is pályázik a lány kegyeire, de ő sem a zsánere. Csipkerózsika mást választ: azt, aki bevezette a valóságba.
A táncosok magával ragadóan adják át a koreográfiákat, mozgásuk rendkívül könnyed, és szinte fáradhatatlanok. Mindannyian képesek érzékeltetni a mozdulatok velejét, a gondolatokat, az érzelmeket, amik irányítják azokat. A gonosz és jó tündér (Hajszán Kitti és Palman Kitti) kettőse, akik olyannyira kiegészítői egymásnak, hogy mi is frusztrálva éreznénk magunkat, ha választanunk kellene közöttük. A legelképesztőbb talán Csipkerózsika és a királyfi duettje: Szarvas Krisztina marionettbábukat is meghazudtoló higanymozgása már ez előtt is azt a hatást kelti, hogy gumiból van a teste, de mindezt képes összehangolni Haller Jánossal, aki úgy tud energikus lenni, hogy mindvégig vigyáz a partnerére – ezáltal keltve azt a hatást, hogy Csipkerózsika a király kezében van. Fehér Laura és Tóth Andrea végig szinte teljesen tükrözve követik egymást, technobalettjük pedig talán az előadás legnagyobb ötlete.
Juronics rendkívül sokszor állítja szembe a kortárs és a klasszikus közötti egyértelmű ellentéteket, ezáltal tágítva az értelmezést. Csipkerózsika gyermekkori táncánál Csajkovszkij szól, így a kortárs zenei installációk egyértelműen a romlottságot, a felszínességet jelképezik, de a világ nem ilyen fekete-fehér és a szőke királyfi Pán Pétert idéző szólói alatt ismét a klasszikus szólal meg – de a mozdulatokról is elmondható ugyanez a fajta kettősség, sőt hármasság. Kentaur díszlete talán az elképesztő jelzővel írható le a legjobban. Praktikus, értelmező, látványos, belső kétoldalas félkör-fal, és a behajtható tükör, illetve üvegfal konkrét és fantáziadús színterei a táncoknak. Sikátor, anyaméh egyaránt megjeleníthető belőlük. Stadler Ferenc világításával együtt egy hatalmas trippé teszik az előadást, amelyről nem lehet eldönteni, hogy valóság vagy álom, hogy Csipkerózsika álmodik vagy mi. Ebből egyedül a néha tényleg túlhangolt zene – szó se róla, felhívták rá a figyelmet –, és az egyszer-egyszer túlkoreografált és eképpen túlmagyarázott jelenetek zökkentenek ki.
Gyerekként már tüzetesen átvizsgálhattuk a jóra és a rosszra épülő világot, felnőttként már talán érdemes ezen túllépni. A megrontott Csipkerózsika romlott marad, Juronics nem áltat bennünket. Ha már megszülettünk: megszülettünk, ha már körülvesz a világ, akkor körülvesz, maximum módosítgathatjuk, vagyis választhatunk, nem biztos, hogy a látszatra legjobbat, az se, hogy a legrosszabbat kell, a lényeg, hogy mi dönthetünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr148003339

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása