Gogolnak a választás képtelenségéről, a változás vállalhatatlanságáról szóló darabját, a Háztűznézőt tűzte műsorára a Magyar Színház. Hogy miért ezt választották? Jó kérdés... Mindenesetre a sulykolt mondanivaló az első perctől az utolsóig elolvasható a színpad két szélén: egy férfi és egy női csontváz áll egy-egy tárlóban, esküvői ruhákba öltöztetve. Társadalomkritika Csiszár Imrétől: hullák, zombik vagytok, kedves emberek, soha be nem teljesülő, irracionális vágyakkal. Ennyi. Hogy miért van hozzárendelve a közel három órás darab ehhez a nem túl mélyenszántó koncepcióhoz (és miért pont ez a darab), megint csak jó kérdés.
Valami homályos okokból szükségesnek vélt modernizálási kísérlet alanyává vált Gogol komédiája a Magyar Színház színpadán. Szlávik István díszlettervező a FEKETEország térkeretét adó ajtósorozat antitéziséhez hozzáadott egy gigafotelt (ez főhősünk otthonának emblematikus bútordarabja), illetve egy gurulóasztalt (ez főhősnőnk otthonáé). Ebben a bizonytalanságot jelképezni óhajtó, némileg közhelyes térben zajlik a sorsdráma. A lamentáló Podkoljoszint tévénézés közbent leljük, s megtudjuk, hogy ő ugyan feleségvadászt szerződtetett, de a világért sem venne feleségül senkit. Barátja, a házasság áldásaiból már részesülő Kocskarjov ellenben „jóbarátjaként” ráveszi, hogy mégiscsak menjen el a kipécézett menyasszonyhoz. Csakhogy ott már van három másik kérő is, akiket a házasságközvetítő Fjokla Ivonovna amolyan kiválasztó-show jelleggel vezet fel. Kocskarjov fondorlatosságának köszönhetően sikerül a feszt popkornt majszoló Podkoljoszint ültetni a nyeregbe, ám az esküvő (és a hozzá hasonlatosan pattogatott kukoricát eszegető menyasszony, Agáfja Tyihonovna) elől a megzavarodott vőlegény a maga határozatlanságában elmenekül, méghozzá az ablakon keresztül, nix esküvő, ellenben bú s bánat üti fel konok fejét.
A feltehetően commedia dell'artésnak szánt formai jegyek elsősorban a harsányságban merülnek ki, és bár elegyesen több jó ötlet is van, némileg agyoncsapja azokat a meglehetősen lassúra hangszerelt tempó, illetve az agyonhasználat. Sipos Imre hiába dolgozza ki egészen remekül Csocsalov nagyzoló mozgását, amikor ötödszörre-hatodszorra használja ugyanazokat a mozdulatokat új elemek nélkül, már nem viccesek. Hiába jó ötlet, ahogyan Kocskarjov bábként használja a tehetetlen Podkoljoszint, egymás után háromszor lelőni ugyanazt a viccet poéngyilkossággal egyenértékű. Jó pár ötlet működésképtelen (amikor Agáfja Tyihonovna összeollózza az ideális kérőt, és a képrészletekből egy, a nézőtéren láthatatlan, sufnituning fantomkép kerekedik ki, vagy amikor Galuska egy látomásképben a Psycho motívumaira megkergeti Agáfja Tyihonovnát), a néhány működőért (például Podkoljoszin felöltöztetése és Kocskarjov várakozása, vagy egy-egy megidéződő látomás) hálás a közönség. A színészi játék változó összképet mutat: Hámori Ildikó népmesei gonosz anyót csinál a házasságközvetítő Fjokla Ivonovnából, Csomor Csilla erősen túlrikácsolja Arina Pantyelejmonovna szerepét. Gregor Bernadett Agáfja Tyihonovnáját kevéssé érdeklik a történések, csak a második felvonásra tud reakciókat csiholni magából. Ha ifj. Jászai László nem kiabálna folyton arrogánsan, szikrázó tekintettel Galuskaként, még talán valami szerethetőt is találhatnánk benne. Őze Áron tottyadt, vézna, gyönge Anucskinja gondos és élvezetes karikatúra a francia nyelv iránt érzett perverz szexuális frusztrációról, de nem tud annál tovább menni. Bede Fazekas Szabolcs szikárabb, realistább jellegű játékkal emeli ki Kocskarjovot, a tétovaságot és döntésképtelenséget néha lassúsággal álcázó Fillár István pedig lehetne akár tökéletes Podkoljoszin, ha meg lenne határozva, ki is ő, honnan jön, hová tart – de nincsen, így igazán jó mindössze a teljes összeomlást, a menekülsét megelőző monológnál képes lenni. A cselédek szerepe mellékes, epizódszerű, bár az est legkövetkezetesebb alakítását a Sztyepant, Podkoljoszin szolgáját játszó Gyürki Istvántól látjuk, akinek megvan gazdájáról és annak mániáiról a maga lesújtó véleménye.
A következetlen, hirtelen ötletek vezérelte, meglehetősen leegyszerűsített értelmezés alapozta színre állítás szépen kioltja a Háztűznéző lángját, ami nem véletlen: ez a rendezői koncepció egyszerűen nem illik ehhez a darabhoz. Legalább akkora tévedés, mint amikor valaki hullák csontvázát esküvői ruhába bújtatná.
