Még a művészetnek sem kell mindig komoran, mély hangvétellel, lelkileg megtaposva a nézőt beszélni, véleményt formálni a világról, vagy kritikusan bemutatni valamit – és színházat csinálni sem feltétlenül így kell. Ezt a felfogást magáévá téve Pintér Béla és Társulata egyedi, sajátos stílust alakított ki (hajazva a keleti színház formai elemeire), erős színpadképpel, zeneiséggel, kegyetlen humorral, pofátlanul belenyúlva a hétköznapokba és a transzcendensbe. Ez jellemzi Az Őrült, az Orvos, a Tanítványok, és az Ördögöt is, amelyben egy már jól ismert kérdést tesznek fel: mi lenne, ha ma jönne el a Messiás? És ha nő lenne? A válasz egyértelmű, de itt most nem ez a fontos.
A sztori mindenki által jól ismert: szinte teljesen az Újszövetséget járja végig, egészen Jézus haláláig. Csak egy kicsit másképp. Itt a három királyok japán nők, akik közül egy lemarad, mert rájön a cifrafosás, a hullócsillag csak technikai trükk, Máriából Marika lett, és nem a Szentlélek szállta meg, hanem mesterségesen megtermékenyítették. A Messiásnak persze így is vannak követői, az egyik az anyja, a másik a polgármester, aki az evangélistája is egyben, a harmadik pedig egy leszbikus nő, aki félreértve a tanítást, szerelmes lesz Jézusba, helyesebben Edinába – így hívják ugyanis a modern Megváltót, ha nem említettem volna.
A látvány (Tamás Gábor – tér, Vida Zoltán – fény) mondhatni, a szokásos, de összhatásában egyedi. A színpadot körbeülik a nézők, a zenészek szinte végig jelen vannak, a plafon középen van egy rés, az emelvényre pedig több bejárat is nyílik. Modern, utópisztikus, a jelenből kiszakító, és az előadás miliőjét a nézőre erőltető látvány ez, aminek széles színvilága sokkolja az érzékeket, és egy percig sem engedélyezi az elkalandozást. Ezt erősítik az összetett jelmezek (Benedek Mari), melyek sokszor egy érzést adnak át a karakterből – például Angyal Hajnal jobb lábán lévő vörös csizma, mint a folyamatos értelmetlen és erőszakos küzdés szimbóluma (üvöltözik, harcol, de igazi indíttatása nincs) –, vagy egyszerűen csak egy alapmagatartást kölcsönöznek a karakternek – Hajdú László, Béla atya.
Azt hinnénk, hogy egy ilyen összetett rendszerben a színésznek már alig van dolga, erről azonban szó sincs. Kihívás ez, hiszen szigorú szabályok között kell érvényesülniük. Roszik Hella, mint Edina törékeny, érzékeny, irracionális megváltó, aki ahelyett, hogy tisztán beszélne, és viselkedne, minden tette egy rébusz, így nem csoda, hogy félreértik. Egy töketlen, bukásra determinált Messiás válik belőle, bármennyire is aranyos együttérzésre méltó egyszerűsége, gyermekisége miatt. Thúróczy Szabolcs egy önző polgármester, aki a megváltóra ismerve Hajdú Lászlóból Szürke Galambbá válik, és mint evangélista követi Edinát. A megváltó anyját, Marikát Stefanovics Angéla testesíti meg, szélsőségesen, egy percig sem a biztosat játszva építi fel a rikácsoló mosónőre emlékeztető anyát. Pintér Béla alattomos, cselszövő, a hitbe kapaszkodó, mindent ezzel magyarázó Béla atya, akinek demagógiája élő és érthető – Pintér a finoman teatralizált mozdulataival ironizál. Quitt László nézésekből, kisebb fejmozdulatokból építi fel Máté Józsefet, könnyed komédiát játszva, Friedenthal Zoltán orvosa hinne, de nem tud, próbál racionális maradni. Bíró Melinda megtér – legalábbis azt hisszük –: a női jellemek egyik archetípusa ő, aki kizárólag saját érdekei miatt követi Edinát, majd elfordul tőle. Szamosi Zsófia bátran játszik, Szalontay Tünde bár látszólag elszenvedő női jellem, amint tud, ő is fordít ezen.
Szappanoperaszerű kálvária archetipikus jellemekkel, amiben keveredik a mélylélektan, és a felszín, és így igazából nem lehet eldönteni, hogy ki kicsoda, kivel, hogyan, és miért. De ez nem is az a merengős előadás, nincsenek mögöttes indíttatások, minden ott van előttünk, egyszerűen csak figyelni kell. Az értelmezést árnyalhatja, hogy a Megváltó, és szülei (József és Marika) családnevei is Máté, ami a bibliai Mátéra utalhat, erősítve azt, hogy ez nem hecc, itt valóban ismét eljött a Megváltó (Máté evangéliuma ugyanis Jézusra, mint az Ószövetségi Messiásra tekint, összekötve a két hitet, egészen Dávidig vezetve vissza származását), csak ezúttal megerőszakolás után fel lett akasztva, ő visszadobta a papucsát; az evangéliumokat kiadták, bár Edina tagadta a benne történteket, a többit meg tudjuk.
Frappáns szemkiszúrás ez, amelyben Pintér Béla és társulata abszolúte direkt módon röhög az arcunkba, de nem öncélúan, vagy ellenszenvesen, mert ezzel minket is megnevettetnek. Kellemes kikapcsolódás, igényes szórakoztatás, és gondolat is akad benne jócskán.
