7óra7

Kiegyezünk fele-fele alapon
7óra7: (6/10)
Közösség: (0/10)

Kiegyezünk fele-fele alapon

2010. 10. 03. | 7óra7

Az Alfierit játszó Körtvélyessy Zsolt szinte végig a színen, pontosabban a hol a színen, hol amellett van jelen, hiszen amit látunk, az ő története, amit tanmeseként oszt meg a jegyet váltó közönséggel. Az ügyvéd a kompromisszumok szükségességéről, a másik fél meghallgatásának elengedhetetlenségéről mesél Eddie története segítségével, akinek tettei Béres Attila rendező és Ari-Nagy Barbara dramaturg értelmezésében tulajdonképpen akár akceptálhatók is. A Sirkó László alakította Carbone ugyanis nem törik meg önáltatása, hazugsága, előítéletei és vágyai súlya alatt, Béres egyetlen rövid, az előadás végén elhangzó dialóguson kívül semmivel nem utal arra, hogy ennek a férfinak az unokahúgához való ragaszkodáson kívül bármi oka lenne az unokahúgához való ragaszkodásra. Az előadás magáévá teszi Eddie magyarázatát: csak félti a lányt, és csak így tudja kimutatni az érzelmeit. Hogy miért, azt nem tudni: így alakult, a körülmények, a gondok és minden más miatt. Mivel azonban a miértek homályosak, egyrészt maga a dráma sem jön létre a kellő hőfokon, másrészt az is megspóroltatik, hogy – a résztvevő feleken kívül – bárkinek állást kelljen foglalnia a felvetett kérdésekben.

Pillantás a hídról - Trokán Nóra, Csémy Balázs, Sirkó László

Eddie Carbone ugyanis maga válaszol helyettünk, amikor végsőkig kitart azon hóbortja mellett, miszerint őt tisztelet kellene hogy övezze. Pedig ez a meccs nincs lejátszva, az illegálisan Amerikába – konkrétan a Carbone-bérleménybe – bátyjával együtt fix egzisztenciateremtési szándékkal érkező Rodolpho (Csémy Balázs) magabiztos hetykeségétől bizony az ember zsebében kinyílik a bicska, teljesen érthető, hogy Eddie nem akarja ilyen felelőtlen és gyanús süvölvényre bízni lányaként nevelt unokahúgát, akibe belelát minden rosszat – de az is érthető, hogy az ingerszegény környezetben élő bakfis belezúg az eddig általa ismert szabályra fittyet hányó srácba. Eddie egyszerűen csupán nem áll meg ott, ahol értelmes embernek észre kellene vennie, hogy nincs tovább, és a lánynak a maga bőrén kell tapasztalnia döntésének – akár pozitív, akár negatív – következményeit. Mindebből következően a Katona József Színház előadása egyedi nevelési és pszichológiai problémákat boncolgat az elmesélés biztos távolságtartásával, az általános következtetés pedig szentenciailag kimondatik.

Pillantás a hídról - Sirkó László

Ebben a rendszerben a néző teljesen kívül marad a színpadi eseményeken, amelyek hangsúlyozottan nem ma, nem itt játszódnak, hanem a távoli hatvanas évek távoli Amerikájában, csupán Alfieri képez hidat a közönség valósága és az előadás között, de ő egy mutatópálcával afféle igazodási pontot és erkölcsi alapállást közvetít. Így lesz egy erőteljes drámából egyszerű mesemondás. Ráadásul a szereplőknek senki nem jelezte, hogy stúdiószínpadon játszanak, így a felnagyított markírok fokozottan hamisnak hatnak: nincs az a néző, aki elhiszi, hogy Eddie és a céltudatosan hallgatag Marco, Rodolpho bátyja (Fazakas Géza) egymásra támadnának, ha egyszer látható, hogy a visszatartás csak jelzés, és senkinek nincs szándékában valóban elmozdulni a helyéről. Hasonlóan érdekes megoldás Cathy jellemének hirtelen pálfordulása. A lánynak _tudnia kell_ – erre utal Réti Erika csendesen belenyugvó, végig mélyen szomorú Beatrice-e is –, hogy Eddie milyen természetű ember, mégis: Trokán Nóra Cathyje a darab első felében rajongással imádja, a második felében pedig mélyen gyűlöli nevelőapját. Pedig a lány drámája a kettő egyidejű jelenlétében lenne kereshető, ám ezúttal ilyen opció nincs.

Bár így a darab jelentősen egyszerűsödik, hiszen a dráma egyes szintjeit nem kell kibontani, azt nem lehet mondani, hogy az előadás ne lenne élvezhető. Ütemes és sűrű a produkció, azzal együtt, hogy van néhány asztalnál ülős, _real-time_ leveskanalazós-dialógusos jelenet. Izgalmas a kikötőt és a lakást egymásba játszó díszlet (Túri Erzsébet), kifejezőek a jelmezek (Velich Rita), még ha azt nem is értjük, miért megy a kikötőbe Eddie mamuszban. (Ahogyan furcsának hat az is, hogy egy amerikai kikötői munkás miért a londoni _The Times_t olvassa a nappalijában.) Az még vicces is, ahogyan Eddie-t _hideg zuhanyként_ éri, hogy az ügyvéd szerint tehetetlenségre van kárhoztatva. Sirkó László pedig abszolút autentikus Eddie Carbone: önértékelési zavarban szenvedő, féltékeny kispolgár, aki permanens kognitív disszonanciájának és kisszerűségének áldozata – kár, hogy nem tudja kibontani a teljes figurát, éppen a szimplifikált struktúra miatt.

Mindazonáltal az előadás magáévá teszi az alapgondolatot: kiegyezik fele-fele alapon Arthur Miller drámájával – elmesél egy érdekes és vitaképes történetet, csak éppen nem rétegzi, nem árnyalja, és nem árulja el, mit is gondol róla valójában. Csak azt mondja, hogy az éremnek két oldala van, ezzel viszont vitatkozni lehet ugyan, de nem érdemes.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr308002935

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása