Pár szóval úgy jellemezhetnénk a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves színészosztályának előadását, mint spontán poénok, némi komolyság és egy kis tanító jelleg egyvelegét. Középpontjában a vidéki elmaradottság, tudatlanság, fejletlenség áll szemben a józan paraszti ésszel és a tudálékos faluról városba költözött értelmiséggel. Mindez meg van fűszerezve egy jó adag jellemkomikummal, amitől az előadás elveszti mélységesen tragikus jellegét, azonban utána, sétálván az Astoria felé, azért tudatosul a történet súlya.
Egy szegény falusi család fia, Hegyi Miki a városban tanul deákul, és hazatér, hogy meglátogassa szüleit, illetve elvigye magával mennyasszonyát. A szülők egész életükben az ő taníttatásáért dolgoztak, ami miatt másik fiuk, Jakab kitaníttatására már nem is maradt pénzük, pedig ő is eszes gyerek. Ez volt azonban nagy szerencséje, ugyanis Hegyi Miki, tekintélyt parancsoló deáknevén Erasmus Monatnus hazatérvén úgy fennhordta az orrát, hogy nem volt hajlandó beszélgetni, csak disputálni. Itt kezdődtek a galibák, mivel a helyi egyházfi, akinek ismeretei igen hiányosak voltak, de mindenki úgy tudta róla a faluban, hogy nagyon művelt, már Miki megérkezése előtt is féltékeny volt, mert sejtette, hogy a fiú jobban tud latinul, és többet tanult a tudományokról, mint ő, és persze félt is, hogy fény derül hiányos tudására. Aztán, hogy Miki végül alul marad-e, pontos tudása ellenére, vagy győzedelmeskedik a tudományos kérdésekben a helyiekből szerveződött „tudós csoporttal” szemben, az kiderül az előadásból.
A rendező, Zsámbéki Gábor, és asszisztense, Kovács Dániel találékonyan átemelték a darab egy-egy tanulságos kérdését napjainkra: mennyi fölösleges dolgot tanulunk meg? Miért hisszük, hogy azért, mert nagyobb a lexikális tudásunk, értékesebbek vagyunk másoknál? Mit ér a lexikális tudás, ha valaki elhagyja érte a józan eszét? Miért hiszünk el úgy dolgokat, hogy nem vagyunk benne biztosak, miért nem járunk inkább utána? Azért használunk állandóan tudományos szavakat, hogy ne érthessenek meg minket? Az a cél, hogy elfelejtsük az anyanyelvünkön kifejezni gondolatainkat? Mindezeket az elgondolkodtató kérdéseket élelmesen rejtik el a felszín alá a komikummal, az iróniával és a humorral az alkotók. Egy-két kivetnivaló azért akad a színen, például, hogy egy-egy jelenetben olyan színészek is színpadon vannak, akiknek nincs már sem szövegük, sem funkciójuk, vagy hogy a poénosság és a mozgalmas cselekmény miatt gyakran hangsúlytalanná válnak a személyiségek és a köztük lévő ellentétek, amelyek elvileg az előadás legfőbb szervezőelemei.
A színészek hatékonyan működnek együtt, látszik, hogy ismerik egymás képességeit. Néha még érezhető egyik-másikukon, hogy nem belülről motiváltan, hanem rendezői parancsra cselekszik, hogy feszült és nem élvezi a játék minden pillanatát. Ettől függetlenül vannak kiemelkedő, átlagos és elhibázott alakítások is. Barabás Richárd szódásszifon szemüvegével, csetlő-botló mozgásával elénk varázsolja a tudálékos, könyvmoly Erasmus Montanust. Fehér Tibor, szabadságot árasztó megjelenésével, pirospozsgás arcával, kölyökképével passzol a józaneszű parasztlegényhez, Jakabhoz, aki - legalábbis a gyakorlati dolgokban - tanult bátyját is lekörözi. Érzékletesen megformált karakter Szatory Dávid szakáll és bajusz mögé rejtőzött, hazudós és hiú egyházfija is, akinek a szájából még egy halandzsa latin szövegről is el hisszük, hogy tudományos beszéd. A mérleg egyedül a hadnagyot alakító Tarr Júlia esetében billen negatív irányba, mert nem tudja levetkőzni nőiességét és megeleveníteni a keménykezű férfit (ami egyébként nem csoda, mert az előadásból egyáltalán nem következik, hogy ezt a szerepet miért kell egy nőnek játszania). Farkas Dénes, Alberti Zsófia, Mohai Tamás, Molnár Áron, Juhász Lujza, Ruzsik Kata és Kis Domonkos Márk átlagos teljesítményt nyújtanak, néha beleesve a fent említett hibákba.
Boros Lőrinc díszlete biztosítja a fiataloknak a játékteret: a színpad rengeteg szalmával van betakarva, ami megteremti a faluhangulatot, és egyben lehetővé teszi, hogy akciódús, mozgalmas legyen az előadás, hisz nem kell félni egy-egy eséstől, koccanástól.
Érdemes belepillantani abba, hogyan is áll a színházi utánpótlásunk. Összességében nem fognak csalódást okozni, és a felvilágosult befogadónak még arra a kérdésre is választ adnak, hogy a Föld lapos-e, avagy gömbölyű.
