Hat képben elmesélt, időzavartól terhes házastársi történet, középpontban egy hatalmas franciaággyal. Ez az ágy, a „minden titkok tudója”, a házastársi élet alfája és omegája, a kritikus események színhelye (és elszenvedője). A hálószobai események valóban alkalmasak egy teljes életút elbeszéléséhez, már ha van, aki szeretne erről a pikáns ínyencségekkel és mindennapi drámákkal teli életútról bármit is mondani.
A párkapcsolati létezés egyszerre édes és keserű méz, teli van teljesen hétköznapi hétköznapiságokkal. Húsz évesen az ember bohó és mohó. Később nem. Az öregséggel elmúlik a fiatalság, ami szomorú. De azért nem annyira. Egymás mellett élni nehéz. De nem lehetetlen. A szerelem minden legyőz. Legalábbis hívjuk szerelemnek.
Szép szavak, nagy szavak, nehéz nekik valódi súlyt adni. Nem csak azért, mert egy teljesen átlagos életutat járnak be főhőseink, hanem azért is, mert önmagukban állva Jan de Hartog szavai lufik, ezerszer hallott és vallott általánosságok a családi tűzfészekről. Éppen ezért probléma Pozsgai Zsolt rendezői koncepciójával az a nem elhanyagolható apróság, hogy e szavak nem találtak valódi gazdáikra, így életre sem tudtak kelni. Nincsenek markáns karakterek, stíluselemek, hangsúlyok, amelyek mentén ez a kicsi, egyébként meghatóan egyszerű történet legalább egy picit túlmutatna önmagán, vagy legalább zökkenőmentesen gördülne a végkifejlet felé. De gördülés helyett monoton zötykölődést kapunk.
Közhelyekről közhelyesen beszélni közhelyes, de az előadás legalább azt elkerülte, hogy nagy újdonságként tálalja az egymás mellett zajos csendben megöregedők viszontagságait. A rendezői koncepciótlanságban magukra maradt színészek most még tartották magukat az illusztrált szövegszínház egysíkúságához, amely a további előadások során vélhetően puhulni fog, ugyancsak vélhetően az előadás javát szolgálva ezzel. Most ugyanis sem a közepesen tehetséges, kissé szórakozott, de kedves Michael szerepében Görög László, sem az elegáns háztartásbeli Ágnes szerepében Gregor Bernadett nem tud formát adni figurájának, hatalmas zihálásokkal és durván koordinált hangokkal pótolva a kijátszatlan érzelmi tölteteket. Ami miatt mégis bizakodhatunk a jövőre nézvést, az Görög László egy egy olyan pillanata, amikor elfelejtve a szürke kereteket, vérbő cinizmussal és gyerekességgel ruházza fel szereplőjét, azonban sajnos ez csak az utolsó előtti jelenetben markáns.
A mérsékelt rendezői jelenlét abban is tetten érhető, hogy az idő múlását érzékeltetni hivatott videóbejátszások, a teljes időzavar jeleit mutatják, hiszen a történet kezdetekor a Lumière fivérek filmjeiből láthatunk bejátszásokat, jelezvén: az idő 1895-96, majd húsz év múlva még mindig az ő filmjeiket láthatjuk (ekkor azt gondolhatjuk, hogy nem is az idő meghatározását szolgálják a filmbetétek), majd az első és a második világháború képeivel érkezünk el az 1940-es évek közepére. Az inkább zavaró, hogy ez az időzavar a karakterekben is megmutatkozik, akik halvány jelzését adják csak az idő múlásának, amit lehet koncepciónak mondani, de meglehetősen nagyvonalú lenne.
Egy családi ágy ennél sokkal izgalmasabb.