7óra7

Özvegyrománc
7óra7: (6/10)
Közösség: (6/10)

Özvegyrománc

2010. 10. 03. | 7óra7


A történet három női főszereplőjének, a hű Dorisnak, a még másodvirágzására éppen feleszmélő Idának, és a fűben-fában új szeretőjét kereső Lucille-nak legszembetűnőbb közös pontja, hogy cirka ugyanakkor vesztették el férjeiket, akiket mindhárman – ki így, ki úgy, de végül is – szerettek. Az évtizedes barátság egyetlen sziklaszilárd pontja a szerdánként megrendezésre kerülő temetői szeánsz, a „sírpiknik”. Ekkor mindenki elújságolja a végre figyelmesen hallgató férjeknek, hogy ki hogyan érzi magát és kivel mi történt. Az egyik ilyen piknik alkalmával azonban egy fess elithentes, Sam lép be a „lányok” életébe, és puszta jelenlétével is gyorsan elhinti a gyászon túli élet lehetőségeinek csíráját Ida és Lucille fejében, amely kisvártatva kamaszos rivalizálásba, majd féltékenységbe csap át, hogy aztán mégiscsak a barátság és a józan ész győzzön a hormonok és a kapuzárási pánik fölött.

Ilen Eldad rendezése azon kívül, hogy a karakterek kidolgozása után szabad utat hagyott Gálffi László, Bánsági Ildikó, Takács Katalin és Margitai Ági játékának, valamint néhány kézenfekvő, de kétségtelenül hatásos formai nüanszot belekomponált ebbe a játékba, számottevően nem támogatta meg az előadást. Sőt, gyakran engedte, hogy amikor még a Parti Nagy-szövegek sem tudták feldobni a dráma gyöngécske átvezető részeit, akkor Iványi Árpád realista díszleteire sötéten hulljon rá a nagyszínpad üresen tátongó maradék felső tere. Így a szöveg szintjén megjelenő tragikomikus lüktetés csak pillanatokra vált valóban érezhetővé, egyébként többnyire ennek a sötétnek vált menthetetlenül martalékává.

A kissé színtelen rendezés azonban a karakterekben mégiscsak némi élő energiához jut, ami elviszi a hátán az előadást. Margitai Ági bölcs, az élettel és a halállal is megbarátkozó, közel sem tökéletes, de elégedett életet élő Dorisa, Takács Katalin cinikus bezártságból az élet felé teljesen kinyíló, lehetőségeit pontosan látó, ésszel élő Idája, illetve Gálffi László idősebb kori sármjával nehezen bánó, a szerelem szelétől kamaszosan teszetoszává váló Samje egyaránt pontos, jutalomjáték-szerű alakítások, még ha valódi jutalomjátékról elsősorban Bánsági Ildikó esetében beszélhetünk. A végig a szakadék peremén táncoló, magányosságától végtelenül frusztrált, keserédesen vidám Lucille minden gesztusa és megnyilvánulása a parttalan élet egy-egy újabb filmkockája, egyszerre mosolyogtató és szívszorító.

A négyük relációjából megszülető történet kirajzolja az öregséggel való szembenézés főbb alternatíváit, igaz, ennek hatása a nem túl erős rendezői jelenlét hiányában relevanciájából nagyot veszt, és megmarad mindössze kis igazságok halmazának lenni. Ha pedig ezt nem bánjuk annyira, akkor az estével sem lesz különösebb aggálya senkinek.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr58004381

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.