Egy romantikus, népszerű panelekből építkező melodráma mindig alkalmas arra, hogy épp aktuális érzelmeinket, vágyainkat belé vetítve bizonyos értelemben kiéljük azokat, remélvén, hogy ettől a mi gondjaink is megoldódnak, miközben kellemes kikapcsolódást is nyújt a dolog. Nem lenne ez másképp a Tisztelt ház című produkció esetében sem, ami akár ideálisan teljesíthetné be a fent leírtakat, ha Szurdi Miklós rendezése is úgy akarná. De nem akarja.
Halmi Vera szerelmes Takács képviselőbe, ezért beront a Parlamentbe, és a szűzbeszéde előtt elüvölti magát, hogy este elcsábította a férfi, elítélendő módon a lakására vitte, majd otthagyta. Mondani se kell mekkora botrány sarjad e kijelentés után, nagyjából akkora, mint amekkorává idővel a szerelem is duzzad Vera és a képviselő között. De addig is az újságíró szemtől szemben (vagy épp bokrok mögül) lövi a fotókat, cikkez, miközben megjelenik Vali, Takács eddigi párja, illetve fél-párja, akibe egyébként szerelmes Szepes, a szerkesztő, szóval bonyodalom akad rendesen. Majd megtalálják – többen is – Verát Takács lakásán, reggel, pizsamában, mondani sem kell a következményeket. A lány, hogy helyrehozza szerelme karrierjét, azt állítja, hogy férjhez ment valakihez és nászútra indul. Természetesen a szerelem a férfit a nő nyomába zavarja, és akkor még maradt pár csavarás, tisztázás, és minden jó, ha a vége jó, a szerelem végül megold mindent és be is teljesül, ahogy az elő vagyon írva.
A színészek nehezen lavíroznak ebben a könnyed történetben, sokan akarnak mélyen átérzett drámát, igaz tragédiát és csalódásokat játszani. Közülük tűnik ki Hujber Ferenc, aki nemegyszer rendkívül lazán és könnyedén adja át az amúgy töketlen, kétségbeesett, önmarcangoló képviselő szerepét, ami sokszor lendületet is ad az előadásnak. Trokán Anna azonban sokszor esik a fenti hibába Vera szerepében – pedig maga az alaphelyzet is azt adja, hogy ez teljességgel lehetetlen –, de igazán akkor látszik a legátélhetőbbnek és átérezhetőbbnek szerepe, amikor lazán sodródik az eseményekkel, és hagyja kibontakozni az éretlen, látszólag naiv, elszántabb és okos nőt. Sághy Tamás eltökélten kapaszkodik a kis lehetőségekbe Szepes megformálása közben, hogy visszaszerezze Valit, a szerelmét, egyszerű sémákból építkezve, ahogyan a plátói párját formáló Xantus Barbara is teszi: a 20. század közepén tipikus, dőzsölő és hedonista művésznőt valósít meg. Quintus Konrád némi romlottsággal és ijesztő sejtelmességgel próbálja fűszerezni az amúgy igen egyszerű Bakonyi szerepét, így képes önmagán túlmutatni, illetve szembeötlő még Tűzkő Sándor fiatalos cinizmusa és öniróniája – a pincér és az inas szerepében –, amely látszólag visszafogott, előrevetíti a karakter jövőjét.
Bakó Gábor koreográfiáit a leghívebben úgy jellemezhetnénk, hogy mintegy leesnek a színpadról. Úgy tűnik, nem nagy törődéssel fordultak az alkotók a mozgások megvalósítása felé, ráadául amikor épp van bennük fantázia – mint például Vali és Szepes első kettősében –, akkor a színészek nem képesek azt pontosan és szellemesen megcsinálni – kivételt képez ez alól Vera és Takács egy-egy tánca, amelyeket Hujber és Trokán élvezetesen ad át. A látkép sem bizsergeti túlságosan vizuális érzékelőinket: Fekete Mónika korrekt, a dráma keletkezési korához hű ruhákat varr, de É. Kis Piroska díszlete már rendkívül nyomasztó és elidegenítő, ami még a parlamentes képeknél akár jó megközelítés is lehetne, de a továbbiakban teljesen elnyel mindenfajta románcot és hangulatot. S hathatna mindez érzelmesebben és sokkal könnyedebben, ha a színészek nem tévesztenének rengetegszer hangot. Teszik mindezt halkan: a szövegeket is alig lehet érteni, olyan hatást váltva ki ezzel, mint amit egy elállított keverőpultból zengő metálszám basszerszólója eredményezne, amikor összemixelik egy óvodás kislány énekelgetés-kísérleteivel.
Nem baj, hogy nem húzódik nagy szándék Szurdi Miklós rendezése mögött, nem baj, hogy bulvárérzelmekből építkezik, nem baj, hogy nem produkál hatalmas show-t. Helyesebben: nem lenne baj, ha mindezt ötletességgel, pontossággal és igényes lazasággal tenné. De a tessék-lássék hozzáállás még a nézők gátlástalan kiszolgálásához sem elegendő.