Légy, ami vagy. Talán a legmélyebb közhely valamennyi hasonló mondat közül, amely szinte könyörög a komédiában való kiteljesedésért. Molière, kapván a lehetőségen egy frappáns történetben fejtette ki véleményét a témáról, amelynek mai hangzását Parti Nagy Lajos átiratának és Mácsai Pál lüktető, mozgalmas rendezésének köszönhetjük. Szórakoztató mese egy krónikus rangfanatizmusban szenvedő gazdag félbolondról, aki bohócként még azt sem veszi észre, hogy mindenki rajta, és nem vele nevet.
Jourdain úr valahogy gazdag lett, és valószínűleg csak az utóbbi időben ment el az esze, viszont nagyon úgy fest, hogy végérvényesen, és ami még megmaradt azzal már csak végzetes naivságra és drasztikus szűklátókörűségre telik. De mi is kell ahhoz, hogy valaki arisztokrata legyen? Először is egy tánc-, egy zene-, és egy filozófia tanár (akik felsőbbrendűségi komplexusukból adódóan funkciójuk betöltésére végtére is alkalmatlanok), néhány ízléstelen hacuka (persze sztárdizájnertől), autentikusnak vélt francia akcentus (a néha érthetetlenségbe forduló fajtából), meg egy kopírozható barát is, nehogy vakvágányra kerüljünk a nagy munkában. Ahhoz, hogy mindez drámai erővel bírjon, elengedhetetlen egy szerelmes lány, kinek választottja semmilyen arisztokrata vérvonallal még csak véletlenül sincsen semmilyen rokonságban, meg egy színtársulat, akik jelmezzel és látványos csinnadrattával képesek reprodukálni Jourdain világát a valóságban, hogy mindenki boldogan éljen, míg meg nem hal.
A történet mindössze melegágyául szolgál a kibontakozó karaktereknek, akik vagy önmaguk karikatúrájaként tűnnek fel a színen (mint Jourdain, a tanítók, a gróf vagy a grófnő), vagy teljesen „normális” szereplők, akik viszont pont a mindenféle teatralitást és irracionalitást mellőző reakcióiknál fogva ebből a meseszerű közegből ugyanúgy kilógnak, mint a „bolondok”, mely állapotot hivatott helyre tenni a színésztársulat, akik az ártó szellem megidézése után skatulyájába zárja Jourdain-t, és innentől megint minden világos keretek között működhet, a pontos játékszabályokkal.
Az este színészi teljesítménye hibátlan. Hegedűs D. Géza (Jourdain) mániákus erőlködései az elérhetetlen felé, mindvégig a gyermeki naivitástól átitatott hangon és szeretni való esetlenségben történik, egy pillanatra sem eszmélve fel arra, hogy nem a világ bolond, hanem ő maga. Börcsök Enikő Jourdainné szerepében egy talpraesett, karakán feleség, aki értetlenül áll férje futó hóbortnak vélt viselkedése előtt, de inkább a lányával, semmint férje heppjeivel törődik; ez csak akkor válik baljóssá, amikor a kettő elkezdi fedni egymást, és ekkor amúgy is éles nyelve még inkább megered - a nézők nagy-nagy örömére. Lukács Sándor a lecsúszott, már csak a látszatból és nyálasan előkelő modorából élő gróf örömmel veszi az újonnan szerzett pénzes barátot, és gerince már csak a kétszínűséggel van kitámasztva, tökéletes párt alkotva az elkurvulás végső stádiumába lépő, egykor ugyancsak szebb napokat megélt grófnővel, akit Igó Éva a sznobságtól elvarázsolva alakít. Rajtuk kívül muszáj megemlíteni Fesztbaum Bélát, aki a zenetanár szerepében a többiek közül is kitűnik természetessége és affektálástól mentes, belülről előtörő, higgadt felháborodása miatt, amely nem csap át pulykakakasba, milliméter pontos színészi munka.
Mindössze egy negatívumot kell említenem a Vígszínház egyébként jelenlegi legprogresszívebb darabja kapcsán, és ez a második felvonásban bekövetkező töréspont: a poénokról folyamatosan a látványra terelődött a hangsúly, amely azért is nagyon szembeötlő változás, mert az első felvonás maximálisan elkényeztetett a sziporkázó szóleleményekkel és a pontos hangsúllyal és hangszínnel megkomponált poénokkal. Ennek ellenére Mácsai Pál rendezése lendületes, a színészeknek és a szövegnek egyaránt hagy kibontakozási lehetőséget (még a két egyetemi hallgatónak, Lazók Mátyásnak és Orth Péternek is, a szüneti közjátékban), és nem erőlteti az aktualizálást. A mű mesének és korképnek egyaránt felfogható, de kár lenne azt hinni, hogy nem futkároznak közöttünk Jourdainek milliói, akiknek egyetlenegy, mindenek feletti álma van a pénzen kívül, az hogy minden pillanatban, mindenki tisztában legyen azzal, hogy ő bizony nem akárki, ő ízig-vérig Úr, Valaki.
De mielőtt ítéletet mondanánk, nézzünk egy kicsit körül ott bent, biztosan találkozunk egy kis Jourdainnel mi is útközben.