Gothár Péter ezúttal Petr Zelenka – kortárs, cseh film- és színházrendező, valamint drámaíró – egyik művében találta meg gondolatainak médiumát. Szembesítő, kegyetlenül groteszk humorával higgadt értelmezőként nyúl a Hétköznapi őrületekhez, szavaink és életünk mögé tekintve igyekszik bemutatni, hogy mit lát ő belőlünk. Vitassuk meg az igazságát.
Petert elhagyta a szerelme, akit sikertelenül próbál visszaszerezni, barátja igyekszik segíteni rajta, a maga misztikus ötleteivel, a családját megismerve megtudhatjuk, hogy valószínűleg miattuk nincs normális kapcsolata – eltanulta a mintát. Az apa elválik, új nőt talál, aki 30 évvel fiatalabb nála, és épp szakítás után van, az anya pedig folyton tanácsokat osztogat. Peter szerelme pedig az utcai telefonfülke felhívogatásával talált magának új párt, leendő férjet, aki mellesleg egy szerencsétlen félnótás. Peter szomszédjai szexmániások, akik mások előtt szeretik csinálni. Amúgy ilyen téren a barátja sem teljesen egészséges: a mosdókagyló és a porszívó megunása után, a takarítónő személyében találja meg az új jövőt, akinek kifizeti az így kiesett bérét, de végül egy próbababa lesz az ideális befutó. Peter főnöke pedig a kisfiúkat szereti. Az elsőre abszurd történet a végére valósággá válik, és kibukik, hogy mi tartja össze ezt a világot.
Kocsis Gergely, hol beletörődéssel, elfogadással, hol kétségekkel, bizonytalansággal vezet minket. Életében változás következett be, hiszen elhagyta a szerelme, nem képes magát túltenni rajta, teljesen tehetetlen, nem is akarja megoldani a problémát, csak felelőtlen kijelentések, ígéretek közepette visszatérni, de ebben a kínosan magányos, és kétséges helyzetben új dolgokat fedez fel. A barátja nem találja a közös hangot a nőkkel, mert igazából a szexen kívül nincsenek valós szándékai, amit Nagy Ervin mosdókagylóval, porszívóval maszturbálós, vérben tapicskolós karikatúrája kegyetlen humorral valósít meg. Lengyel Ferenc, mint apa egy véletlen során ébred rá élete ürességére és talál plátói szerelmet, mely során ráébred, hogy neki itt már nem terem babér, kénytelen elfogadni sorsát, így a szocialista híradók búgó hangú bemondója visszatér feleségéhez (Szirtes Ági), aki tanácsokat osztva igyekezett a vezető szerepét betölteni a családban, de nem kínált valós megoldást, csak megmondta a tutit. Ebbe végül bele is őrül. Pelsőczy Réka ostoba plázacicája bár elcsépelt jellemmé is válhatna, itt annyira energikus és játékosan komoly, amivel még a szexet is gond nélkül karikírozza. Egyszerűen hibátlan játék, ahogyan Rezes Judit barátnője is, aki a szíve mélyén visszavágyik Peterhez, de nem létező kiutakat keres, amikben valójában nem is hisz, ahelyett, hogy próbálná megoldani a helyzetet. Mészáros Béla töketlen, nem létező reménységekbe kapaszkodó karaktere is belülről, az őt körülvevő világra figyelve valósul meg. Jordán Adél a magát az egyik kapcsolatból a másikba hajszoló túlérzékeny nő, aki sokkal inkább hazudja, mit sem valójában érzi, amit állít. Természetes érzést kelt, a túlzás eszközével, egy percig sem sok, és ezt a figyelemnek köszönheti, tudja, hol a határ. Máté Gábor művésze ironikusan kritizálja pályatársait, közben magát és a liftes csengőhangját méltatva. Pénzsóvár, kizárólag ipari alkotásra képes, a beleérzés szikrája nélkül. Máté Gábor nem csap le annyira a monológjára, aminek köszönhetően sokkal inkább fejben, mint felszínen hat. Pálmai Anna takarítónőként, pénzért dolgozik munkáltatója alá, Vajdai Vilmos, pedig a jelentéktelennek tűnő, ám problémájával – hogy a kisfiúkat szereti – rémálmokat idéző, tipikus főnökparódia.
A forma nem csak színészileg sűrített és túlzott. Az előadás időkezelése is azt jelzi, hogy nem a történet a lényeg, hanem az ahogyan, és az amiért. A színpad három térre van osztva, mely három lakást jelképez, de olykor pszichiátriaként, utcaként, vagy műteremként is funkcionál. A váltás egybefolyik, új színészek bejövetele jelzi, de sokszor akár egyszerre két helyszínt is megjelenítenek. Ezzel az idő- és térkezeléssel az előadás – közhelyesen – egyetemessé, a főhős által elmesélt történetté válik, amelynek az eredménye a fontos. A ruhák (Kovács Andrea) a karaktereket erősítik, hol a társadalomban betöltött szerepre, foglalkozásra (Vajdai Vilmos, Mészáros Béla, Szirtes Ági stb.), hol pedig jellemekre utalnak (Kocsis Gergely, Rezes Judit, Pelsőczy Réka). A zene (Tallér Zsófia) találó, és tartalmas: új síkokat nyit meg a bemondásoknál szóló aláfestés.
Rendkívül tartalmas és gazdag előadás. A szülőkkel megjelenik a múlt, mely üressé válik, ahogyan már nekünk se jelent többet puszta frázisoknál, de még a jelenben is – ami előttünk játszódik – iszonyatos módon ragaszkodnak hozzá, mivel a mát nem képesek tartalommal megtölteni, s így az önmeghatározás – mivel ehhez viszonyítunk – is frázisokká, átgondolatlan kijelentésekké, történetekké válik. De – ahogyan azt Gothár időkezelése is mutatja – nem ezek a sztorik a fontosak, hanem ahogyan látunk, gondolkodunk bennük, hogy mit érzünk közben, és hogyan kezeljük. Ehhez a felismeréséhez egy érzelmi megbomlás vezet: Peter elvesztette a szerelmét, így pedig nem tudja elfedni problémáit.
A végére pedig életre kell a próbababa, mint álmok és vágyak megvalósítója, tökéletes és örök társként, mely amennyire abszurd, annyira ténylegesen vágyott kiút, de nem megoldás, hanem önhitegetés. A kiút ott volt az elején: szembenézni az érzésekkel, és ha arra jutunk, adjuk fel magunkat postán egy dobozban – lehet akármennyire irracionális, ha ezt vágyjuk, lépjük meg. Az önfeledt játék után pedig egy rögtönzött meghajlást kapunk, amely még a szerep része: pofátlanul kézenfekvő kikényszerítése saját játékaink, kicsinyességünk megtapsolásának.