Chioggiában vehemens, tűzrőlpattant, tenyeres-talpas lányok és asszonyok, valamint mediterrán vérmérsékletű, kemény férfiak élnek, amely temperamentumot főként a szerelemben és a vonatkozó érzelmekben (gyűlölet, bosszú, féltékenység stb.) élik ki. Goldoni dél-európai sztereotípiaparódiája a Merlin színpadára érve kissé ellustult, megnyúlt és megkopott, de részletekben, és különböző minőségben végül sikeresen asszimilálódott a kelet-európai miliőhöz.
A Kaposvári Egyetem másodéves színészhallgatóinak előadása legalább annyira hullámzó, amennyire heterogén maga az osztály (társulat) is. Az ütemesen felvezetett konfliktus magáig az első nagy hirigig bezárólag ritmusos, ám azután megbillen, és már csak pillanatokra képesek olajozottan működni a fogaskerekek. A színészek akár jelenetről jelenetre egészen más karaktereket játszanak, amiben sokkal inkább színészpedagógiai technikát, semmint talányos rendezői koncepciót lehet tetten érni, de ez egy hangsúlyozottan vizsgajellegű előadás esetében bocsánatos bűn, és egyébként színesíti is a színpadi történéseket. Ahogy a modernizált mondatok, és a fel-felbukkanó üde poénok is, amelyek többnyire pontos poentírozással, szellemesen csengenek, csak arányaiban kissé ritkán. A szellemes részek közötti időt pedig a jellemkomikum és a markánsabb rendezői jelenlét tölthette volna ki, de előbbi egyenlőre csak halvány körvonalakat, utóbbi pedig szigetszerűséget mutat (főként a változatosabb szövegértelmezés hiánya miatt).
Az előadásnak ennek ellenére határozottan sikerült megtartania a férfi-nő közötti kicsinyes viszályok sajátos báját, a sorok közt folyton megbúvó kétértelműséget játék és komolyság között, miközben végig egyértelmű, hogy ez a történet nem végződhet mással, mint mindenre kiterjedő happy enddel. A minimalista térben, néhány kellékkel praktikus, a szerepcseréket könnyen nyomon követhetővé tevő ruhákban előadott mese szerethető együgyűségével hangulatos és tulajdonképpen kellemes, szórakoztató időtöltés.