Azon nem gyermek nézőtársaimnak, akiknek a bábszínház, mint fogalom egyet jelent az erőltetett vircsafttal, 6-10 éves gyerekek előtt furcsa figurákat felsorakoztató matinédélutánnal, az rögvest fogja barátját, barátnőjét, férjét vagy feleségét, és fedezzék fel a bábszínjátszás vöröskarikás világát. A Bábpuccs című előadásban van minden, ami egy filozófiai pornó-horror mesében lehet. Valóság és fikció, isten és ember, teremtő és alkotás látványos, humoros és mély csatája zajlik a Budapest Bábszínház Játszóterének falain belül. Extrém élmény.
A történet szerint egy leszerelt, sokat megélt, a háborúban idegileg megfáradt katona a szomjhalál közelében rója magányosan a végtelen sztyeppéket, amikor is megjelenik neki Isten, és útlevelet biztosít számára a Mennyországba. Itt szexi angyalkák kezdik el kényeztetni, amit hősünk egészen addig élvez, amíg ki nem derül, hogy nemhogy dohány, bor és pina nincs a Paradicsomban, de kapnia kell valami istentelen szurit is a földi hívságoktól megszabadítandó, amitől örökéletű impotenssé avanzsálhat (nesze neked, bujálkodás!). Több sem kell a katonának: fejvesztve menekül le a pokolba, ahol bár kedvére ihat és füstölhet, végül csak kiderül, hogy pina a pokolban sem terem, ellenben kanos kis ördögök rajta mutatják meg, mivel is csillapítják lankadatlan tüzességüket. A katona innen is kiszabadul, és az Isten mellé szegődik strázsának, ahol a Halállal szívózik egy kicsit, de aztán kénytelen megadni magát az örök akaratnak.
Sopsits Árpád író-rendező magával ragadó blaszfémiával cseveg velünk a túlvilágról, halálról és életről, miközben nagyon komoly kérdéseknek rugaszkodik neki. Testiség nélkül elképzelhető-e a teljes boldogság? A szexus valóban a nép ópiuma-e? Isten vajon kézben tartja-e még az eseményeket, mert ha saját képére formált minket, akkor lelki hasonlóság is kell, hogy legyen közöttünk, és ezzel lőttek a tökéletességnek? Mi a tudat és mi kell a hithez? Milyen az ember és az őt körülvevő környezet viszonya? És teszi mindezt olyan közérthető és szórakoztató formában, hogy az ember szinte észre sem veszi, hogy milyen témákba ütközik bele egyik jelenetből a másik felé haladva.
De ez csak az egyik része a sztorinak. Az előadást látszólag meg-megszakítva az alkotó-alkotás, Isten-Teremtmény témát a kulisszák mögül, a színészek és a bábok relációjában is lekövethetjük. Ezekben a jelenetekben a Teremtőtől való függés, az egymástól való elválaszthatatlanság talán még erősebben megjelenik, mint az „előadás” -jelenetekben. Ebben a skizoid állapotban történik meg a bábok lázadása, ami önállóságuk teljes hiányában és ideológiájuk (kicsit groteszk módon lehet mondani: „nacionalizmusuk”) gyorsan kipukkanó motivációjának következtében gyorsan elbukik, és minden visszaáll a rendes kerékvágásba. Mert az egyik a másik nélkül értelmetlen, és nekünk, báboknak meg kell barátkoznunk a hierarchiával és a tudatlansággal. Nincs más hátra, mint funkciónk szerint működnünk, reménykedve abban, hogy van értelme az egésznek.
Az előadás szereplői valódi társulatként, hibátlanul dolgoznak együtt, minőségingadozásnak nyoma sincs. A látvány (Balla Margit és Sopsits Árpád) modern, izgalmas, és nagystílű, Tömösközi László zenéje pedig az exkluzív hangszerektől vezérelve önmagában is érdekfeszítő.
Formai bravúrokkal kitömött, a XXI. századi nézőre hangszerelt, vérkomoly mese a Bábpuccs. Ha valaki szeretné a bábszínházat megismerni egy másik oldalról, akkor itt a ragyogó alkalom.
