Naturalizmus, dekadencia, testiség, dehumanizáció. A modern kornak jellemzője ez a pár szó (amelyek szerencsére azért nem fedik le teljesen a valóságot). A Bárka Színház előadása egy igen nagy súlyú alkotás, ami ezt a négy fogalmat járja körül kíméletlenül, a szemünkbe vágva a maga igazságát, amivel vagy egyetértünk vagy nem. Azonban garantált, hogy a történetek, a látvány és a hangulat erős érzelmeket fog kiváltani belőlünk, ami egy előadás esetében semmiképpen sem hátrány.
Az előadás szövege versekből táplálkozik, melyek mind szexuális traumákra, élményekre, vágyakra utalnak. A színészek feladata, hogy ezen verseket hagyományosan vagy tánckoreográfiákkal megjelenítsék a színpadon, ami rengeteg energiát, kiszolgáltatottságot és fizikai érintkezést követel tőlük. Mindezek mellé kerül illusztrációnak néhány képzőművészeti alkotás, festmény újraértelmezése, amelyek mind bibliai témájúak, és naturalizmussal ábrázolják azt, hogy az ember a kezdetekben csak test volt és Isten adta neki a lelket, illetve azt a kíváncsiságot, ami mindenkiben ott van teste rejtelmei iránt. Mindezek óriásplakát-szerű formában jelennek meg, úgy, hogy az eredeti, megfestett alakokat a színészek helyettesítik a képeken. És hogy a zeneművészet se maradjon el, az irodalom, a festészet, a fotó, a tánc és a színészet mellett, Philipp György különböző előre kiválasztott zenei részletekkel és élőben előadott dallamokkal is igyekszik a közönséget hozzásegíteni a hangulat átéléséhez. Mindezekhez még ráadásként hozzájárul a fényjáték (amivel néha a nézőt is részesévé teszik ennek a világképnek), a térelrendezés, amely milliónyi lehetőséget rejt, és Béres Móni provokatív jelmezei, melyek néhol erotikát sugároznak, máshol a „minden mindegy” érzékeltetésére szolgálnak. Sok-sok impulzus éri tehát a befogadót az előadás során, ezért folyamatos figyelmet követel meg az egyes jelenetek, majd az egész megértése, értelmezése.
A versek, bár egyes szám első személyben íródtak, mégis általánosságban szólnak problémákról, amik talán nem érintenek mindenkit. Akiket érintenek, az előadás során rádöbbenhetnek, hogy nincsenek egyedül, mások is átélték ugyanazokat a dolgokat, amikkel ők küzdenek, akiket viszont nem érintenek, azoknak sem válik hátrányára, ha tudnak róla, hogy léteznek ilyen érzések, nehézségek. Amikor az ember úgy érzi, hogy nem kell senkinek, testi hibái-tökéletlenségei miatt. Amikor már nagyon sürgető a babakérdés, de nem találjuk a megfelelő társat. Amikor valakit gyermekkorában erőszakolnak meg. Amikor a családon belüli erőszak traumájával kell megküzdenie egy családnak. Amikor nyiladozik a gyermek testi tudata, és kérdéseire a válaszokat mindössze szülei teste tudja megadni. Amikor a kihívó öltözet és viselkedés csapdához vezet. Amikor viszonzatlanok azok a vágyak, amik már lassan szétfeszítenek. Amikor már mindegy, hogy ki és hogyan elégíti ki óhajainkat. Amikor már az is mindegy, hogy elölről vagy hátulról, hogy ketten vagy hárman vannak, és hogy azonos vagy különböző neműek-e. Amikor már csak az alkohol, a tudatmódosító szerek és a kéj marad. Amikor már tényleg nincs más, csak a test-test elleni küzdelem, amelyből a lélek teljesen kiszorul.
A színészek feladat ezért roppantul nehéz. Le kell vetkőzniük magukról emberi mivoltukat, amelyben test, lélek és szellem együtt működik. Ebből mindössze a testet tarthatják meg, így szépen lassan eltávolodnak szemünkben az emberitől és puszta ösztönlényekké válnak. Feladatukat hibátlanul hajtják végre, mind színészi játékban, mind fizikai teljesítőképességben. Nem esik nehezükre, a szünet nélküli előadást végig táncolni, csimpaszkodni, kúszni-mászni, vonaglani.
Gyenge Krisztián nagy fába vágta a fejszéjét előadásával. Mindenképpen megbeszélésre szoruló, társadalmi elfogadottságot igényelő témákat dolgoz fel, csak néhol túlzásokba esik, az ismétlésekkel, néhol pedig lehetetlenné teszi a megértést a magyarázatok nélküli utalásokkal. A vége felé pedig úgy érezhetjük, hogy az előadás már nem tud túl sok újat nyújtani, a megalázottságon és az embertelen testiségen kívül.
Kapunk egy totálisan sivár és érzelmektől mentes világképet, ami lehet, hogy hangsúlyosabb, mint a valóság, de mindenképpen rámutat még mai, modern társadalmunkban is tabunak tartott témákra. Akiket nem hoz zavarba egy színpadon eljátszott aktus, vagy a teljesen közvetlen szexuális utalások, néhány szókimondó szövegrészlet és provokatív jelenet, azok ne hagyják ki az előadást, mert elgondolkodtató, és sok megfejtésre váró mozzanatot tartalmaz, ami műveltséget és intenzív agymunkát követel.