Hunyadi Mátyás: az igazságos, álruhában a népével mindig kapcsolatban álló, határozott, nagyra becsült uralkodó, a reneszánsz meghonosítója. Vlad Þepeş: Drakula gróf, Havaselve rettegett, szívtelen ura, aki a keresztény igazság nevében számtalan alattvalóját kínoztatta meg, húzatta karóba. Ezeket a mára már szinte megcáfolhatatlan igazságként kezelt sztereotípiáinkat rúgja fel a Pinceszínházban megelevenedő őrületes vízió, amely a groteszk és a fergeteges humor eszközeivel pofátlanul provokálja a közönséget.
Az alapötlet valós történelmi eseményhez nyúl vissza, még pedig ahhoz, hogy Vlad Þepeş 1462-től 12 éven át Mátyás udvarában raboskodott. Ennek ismeretében felmerül a lehetőség, hogy a két kortárs akár beszélhetett is egymással. Ezt a feltevést lovagolta meg Dér András, Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba, akik nemhogy két ismerőst, de legjobb barátokat, sőt testvéreket csináltak belőlük. Az előadás ezt a bensőséges kapcsolatot mutatja be, folyamatosan reflektálva a háttérben húzódő múlt-, jelen- és jövőbeli eseményekre.
No de hogy is néz ki ez a két jómadár? Kardos Róbert Mátyása egy tehetetlen, önbizalom-hiányos kisfiúként jelenik meg, akit anyja még mindig gyerekként kezel, ő irányítja, ezért fia utálja. Emellett utálja a talpnyaló szövetkező főurakat, meg ezt az egész udvari hajcihőt a feleségkereséssel, meg minden modoroskodással együtt. Ja és pártütéstől is retteg, de tenni nem mer semmit, inkább elbujdosik Vlad cellájába, ahol nyugalom és béke van. Drakula figurája Harsányi Attila alakításában az el nem ismert igazi művész, aki nem érti, hogy került börtönbe, ha egyszer ő az igazság jegyében, valamint a törököknél raboskodó öccse iránti szeretetből nyírta ki azt a pár embert. Eleinte utálja a gyáva Mátyást (és viszont), akit mindig kioktat uralkodásból. Igen, valóban mindketten vezetők, és úgy vélik, az igazságot szolgálják, de nem ez a legfontosabb hasonlóság. Mindkettőjük elvesztette imádott testvérét, aki nélkül fél embernek érzi magát. Mikor erre rádöbbennek, boldogan találják meg egymásban az elveszett rokont, összefognak, és hajmeresztő dolgot visznek véghez. Ám mindeközben egy- egy jelenetben felbukkan a két másik testvér is, akik szintén összebarátkoznak, és kommentálnak néhány eseményt. Hunyadi Laci (nagy piros csíkkal a nyakán, viccesen és egyben pofonegyszerűen utalva ezzel a vele történtekre) és Raduka, aki még szó szerint csak fél lábbal van a sírban. Mindkét színész nagyon rugalmas, ügyesen ugrálnak a beszédmódok és a szerepek között, mindeközben kellő iróniával viszonyulnak az előadáshoz.
Eszméletlen paródia ez, ami hallatlanul groteszk, nemcsak azért, mert gúnyolódik a két emberről kialakított kép porrá zúzása által, hanem mert nyelvezetében keveri az archaikus stílust a mai szlenggel. Ezen kívül tele van elmés szójátékokkal, és minden történelmi ismeretünkből poént csinál, a Fekete Seregtől kezdve Szilágyi Erzsébet leveléig. És ez nem minden! Van ám egy harmadik szereplő is. A narrátor, aki által az előadás a könyvdrámák paródiájává is válik, hisz ezekhez hasonlóan megadja a különböző rendezői instrukciókat, ám néha bakizik, néha meg csak beszélget a közönséggel és a szereplőkkel. Az egyetlen kissé talán túlerőltetett momentum, hogy (a közönséget ezzel is provokálva) állandóan szóba kerül, hogy Vlad csodálatos módon képes a plafonra üríteni és Matyi legnagyobb vágya, hogy ezt megtanulja. Emiatt viszont a mű valóban szar-kasztikussá válik.
Vicc ez az egész, de jó vicc, úgyhogy nézzék meg.