7óra7

Vázlat példabeszédre
7óra7: (3/10)
Közösség: (0/10)

Vázlat példabeszédre

2010. 10. 03. | 7óra7

Teljesen ismerős történet Uriel Acostáé. Az amszterdami zsidó közösséget friss szellemű tanaival feldúló, majd azokat szerelme elvárásaival szemben, de az ő érdekében visszavonó Acosta szimbolikus figura, ahogyan a történet is akármikor és akárhol játszódhat. A valódi gondolattól való félelemről, a szabadság félreértéséről szól Karl von Gutzkow ötfelvonásos drámája, amelynek cselekményvázát Mészáros Tamás sűrítette rövid, kétfelvonásos példázattá. Az útkeresés, az egyéni hang megjelenése szükségszerűen megalkuvásba és saját magunk megtagadásába torkollik, és mintha az ipari forradalom kora óta nem változott volna semmi: az ember nem tud élni a szabadsággal - csupán arra használja, hogy rosszul értelmezetten védve azt, valójában korlátokat állítson fel.
Egyetlen díszlet reprezentál minden helyszínt, csak a színészek kimenetelének helye és a világítás változása jelzi, hogy tér- és időváltás történt. Valójában rádiójátékot látunk előadás címén: a szereplők ténferegnek, fölállnak-leülnek, de minden különösebb cél és rendszer nélkül. A színészek - Végvári Tamás ízig-vérig átgondolt, pontos és jól felépített, a liberalizmust a lehető legnemesebb módon magáénak valló, lánya iránt megértő szeretettel lévő, és akár önfeláldozásra is képes Vanderstraten apakarakterén kívül - kizárólag sémákból dolgoznak. A kései kamaszkorát élő, forradalmi hevülettől kicsattanó Bozsó Péterről (Acosta) nem igazán hisszük, hogy szóra érdemes tanulmányt tudott volna alkotni. (Az alakítás hibája ugyanaz, mint Balázs Zoltáné a Bárka Sirályában - a felforgató nézeteket valló ember nem válik automatikusan forrófejű, határozatlan, átgondolatlan elmegyengévé.) Márton András Silvája jóindulatú de maximálisan korrekt, ugyanakkor sajnos túlzottan merev, érzelemmentes figura. Haás Vander Péter Ben Jocháj karakterét egyetlen ellenszenves leszúrt karóként oldja meg. Mindez még nem lenne baj, az előadás a legfontosabb dramaturgiai mozgatórugót teszi értékelhetetlenné Szabó Margaréta (Judit) fellépésével, aki képtelen rutinos kollégáihoz felnőni, és egy iskolai diákszínjátszókör érzelmi és tudati ábrázolástechnikáival játssza a lányt, aki miatt Acosta feladja nézeteit, és aki azt várja el Acostától, hogy soha ne tagadja meg gondolatait. A szószínház mellékszereplői Tímár Éva (Anya) és Szűcs Péter Pál (Ruben), akik csupán szerepüket illusztrálandó jelennek meg. Kulcsfigura a drámában a pap: Tordy Géza betegsége miatt Cs. Németh Lajos olvasta fel a szerepet, ám ezzel nem igazán ütött el a rendezői koncepciótól.
A dráma és a valóban szimbolikussá egyszerűsödött cselekmény remek alkalmat nyújthatott volna arra, hogy az előadás bátran találjon nyilvánvaló párhuzamokat akár a mával, akár a történelemmel. Azonban az előadás ezt nem teszi meg, maga is szinte csak jelzésértékűvé válik. Persze, jogos, hogy nem akar demagógiába csapni, a gondolkodó ember így is tudja, miről van szó. Csakhogy ötletek sem dúsítják a produkciót, ami így, kvázi felolvasószínház jelleggel csupán vázlat marad.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr788003623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása