Az előadás pompásan kettéválasztható a két felvonás mentén. Az elsőben még nagyon nem érezte Michael Kunze, a dalszövegek atyja, hogy mekkora szeletet kíván nézőseregük a két tinédzser meghitt siránkozásából (ezt a mellettem és előttem ülők, valamint jómagam reakciójából következtettem), így csak néhány dolog: egy lenyűgöző álomkép, egy keresztre immunis vámpír, Polanski rendezői bravúrjai (pl. forgóházkórus), vagy az első professzorszóló vetíti előre, hogy érdemes megvárni a második etapot, ahol már aztán elszabadul a pokol.
Ez mindenekelőtt Kentaurnak köszönhető, aki a díszletekért és a jelmezekért volt felelős. A számos, precízen kimunkált, az expresszionizmus hatásait magán viselő megalomán díszletek lenyűgöző hitelességgel adják vissza azt a misztikumot, ami valószínűleg mindannyiunk képzeletében él, ha Drakula gróf kastélyát vizionáljuk, és ugyancsak nem tér el a sztereotip vámpírképtől a palástos jelmez sem, de ezek olyan tökéletes harmóniát alkotnak a fényekkel kiegészített látványban (Chris Ellis), ami magyar színpadon számomra eddig elképzelhetetlen volt. Ehhez egy pörgős történetvezetés, és látványos koreográfia párosul (ez utóbbi Dannis Callahan munkája), így rombolva le az első rész relatív sivárságát.
Azért így is akadnak megválaszolatlan kérdések: például a címből számomra evidens módon következő lenyűgöző báljelenet helyett, miért kaptunk egy kosztümös tévéfilmben is csak végszükség esetén bevágott, unott báli koreográfiát? Vagy, hogy valóban létezik-e olyan buta lány, aki egy báli ruháért odaveti magát a vámpíroknak? Persze a finálé ezeket egykettőre feledteti, bár ez is olyan semmiből előpottyan, dramaturgiailag szinte teljesen indokolatlan vámpírrevü, ráadásul a kórus ajkán magascében megszülető kétes mélységű tanulságból egy szót nem lehetett érteni, pedig egyébként a hangosítással nem volt semmi gond, Jim Steinman modern hangszerelésű, hatásos, de slágermentes zenéi a leghátsó sorban is teljesen tisztán hallhatóak voltak.
Persze ez az este nem a nagy igazságok megfejtéséről szól. Ám az elvitathatatlan, hogy Feke Pál vámpígrófja tökéletes alakítás, mind tiszta, rockoperás hangszínében, mind az arisztokrata fensőbbséggel végigjátszott karakterben, Sándor Dávid beszédtechnikailag bitang nehéz professzora és Rákász Dániel debilje egyszerűbb, de ugyanolyan hibátlanul kivitelezett munkák. Vérprofi előadás, ami vámpír- és musicalimádatra való tekintet nélkül is bátran megtekinthető.