Pedig Gilbert Bodley (Gálvölgyi János) nem akart mást, csak egy sztriptíztáncosnő, Janie (Tóth Enikő) igen drága, de kétségkívül ellenállhatatlan testét tudni magán abban a kis időben, amíg felesége biztonságos távolságban piheni ki az ezévi fáradalmait. Az egyetlen - később kiderül, végzetes - körülmény mindössze a sztriptíztáncosnő férjének, Harrynek (Pusztaszeri Kornél) állandó fel-felbukkanása. Ráadásul éppen vele kell megvetetni azt a nercbundát úgy, hogy közben ne is sejtse, hogy az alkalmi vétel mögött Gilbert néhány ezer fontja áll. Az ügylet Arnold (Szerednyey Béla) esetlen kufárkodása miatt meghiúsulni látszik, így Janie nem kapja meg a bundát, s amikor Harry visszajön, titkárnőjére aggatja Gilbert boldogságának egyetlen zálogát. Természetesen ezt ő nem hagyhatja annyiban, és Arnolddal fejvesztett, ad hoc problémamegoldásba kezd, amit igazán a váratlanul betoppanó feleség, két meztelen nő (egy az italos szekrényben, egy a kisszobában), és egy nem várt szerelmi románc bolygat meg igazán.

A történet olykor talán kissé banális megoldásai (a ruhák eltüntetésének egyetlen lehetséges módja vajon miért az ablakon való kidobálgatásuk?) valami nagyon jellemzőt mutatnak meg a tesztoszteron agyra gyakorolt hatásáról: amikor a férfiban csak a "szent cél" marad, mint éltető erő, amely mindent megbolygat maga körül. A szerzők elfogulatlanságára utal, hogy női hőseik sem "gondolkoznak" ennél sokkal bonyolultabban, csak míg az ő vágyaik már jórészt tárgyiasultak, addig a teremtés koronája még mindig a természetben keresi a pillanatnyi eufória élményét. (Egyébként úgy tűnik, hogy ez egyáltalán nem feloldhatatlan ellentét.)

Gilbert és Arnold igazi szerethető hősök, még akkor is, ha Gálvölgyi néha a szabadon eresztett nyelve után rohanva az éterben felejt egy-két hangot, szót, mondatot. Egyébként igazi jutalomjáték mind neki, mind Szerednyey Bélának, aki sodródva az eseményekkel a nap végére ugyanolyan (sőt, talán nagyobb) svihákká lesz, mint csapongó főnöke. De Kökényessy Ági bölcsen kívül álló (és magában nagyszerűen szórakozó) titkárnője, és Tóth Enikő sugárzó libidójú "végzet asszonya" is ugyanolyan rendkívül egyszerű, de probléma nélkül végigvitt karakterek. De ez utóbbi megállapítás valamennyi színészre elmondható, akik megfordulnak a színpadon.

Szirtes Tamás rendezése egészen pontosan olyan, amit egy ilyen bohózatnál elvár az ember: miden poénnak és gegnek szabad utat biztosít, és az biztonságosan el is jut valamennyi nézőhöz. Nem akasztja meg a pörgősen kibontakozó sztori, és a szerepekben boldogan lubickoló színészeknek is széles teret enged, hogy valóban kikapcsolódhasson az ember arra a pár órára, amíg a bársonyszék kényelmét élvezheti. Igaz, ez is volt az egyetlen cél, de ez legalább minden kétséget kizáróan sikerült.