Mi pedig törekszünk, de valami mindig közbejön. Alighogy konstatálná az ember, hogy Lendvai Zsolt főkomornyikja kevesebb természetesanyag-tartalommal bír egy üveg Márka Meggynél, máris Bozsó József és Benkóczy Zoltán Pixi és Mixiként kezd bele éktelen raccsolástengerbe szerepformálás címén, hogy elkezdődhessen a nézőtérről sajnálatos közönybe fulladó combveregetős poénkodás. A prózába beletört bicska a zenés betéteknél is csak azért nem törik tovább, mert azok zenés betétek, ezeket pedig szereti a közönség, amelynek tagjai a slágereken kívül, amit bőkezűbben honoráltak, csak udvarias erőfeszítést szavaztak meg. Nehéz is szívből rajongani akkor, amikor egy gegekkel és poénokkal gazdagon kibélelt alapanyag parlagon hevertetéséhez kell asszisztálni, miközben az ebbéli tevékenységben élen járók láthatóan nagyon jól érzik magukat a színpadon.

Többek között az a Kovács Zsuzsa is, aki bár a tenyeres-talpas, kedves hangú Marcsa szerepében szerethető folklórt visz bele a játékba, rendezői jelenléte olyan gyorsan illan el a színpadról, mintha soha nem is lett volna, történetvezetésnek, karakterépítésnek, viszonyrendszereknek foszlányai maradtak csupán a színpadon, Csutor Zsuzsa finoman szólva is jellegtelen koreográfiái mellett, amelyek még az oly jól bevált „hop on hop off” jellegű kliséket is bátortalanul, félszegen, ötlettelenül használják. Nem úgy, mint Szegedi Krisztina az ő kétségkívül képzett hangját, aki ha Rolla szerelmét csak feleannyira szeretné eljátszani, mint amennyire énekelni tud, még talán a valószerűség határait is bejárhatná. Ennek a szerelemnek viszont kétségkívül arányos párja a helyi amorózó Barcsa István, akit Kiss Zoltán a prózai részeknél olykor még iróniával is ki tud egészíteni, ez a fajta finomság pedig bántó deficitje az egész előadásnak. Nemcsák Károly Miska szerepében pedig azért tűnik ki, mert vállalt ripacsságába fikarcnyi komolyság sem vegyül, ez pedig az álkönnyedség levegőjében üdítően hat, bár paródiának önmagában igen kevés.

„Olyan ismert slágerek csendülnek fel, mint a Szeretnék boldog lenni vagy a Csiribiri-csiribiri kékdolmány és persze a Cintányéros cudar világ” – áll az ismertetőben, és ezzel tulajdonképpen mindent el is mondtunk az előadásról. Színház helyett dalfüzércsomag közjátékokkal, előadás helyett nosztalgiashow minimálprojektben. Pedig milyen jól indult a zsíroskenyérrel.