7óra7

Ki van ott bent, halló!
7óra7: (9/10)
Közösség: (8/10)

Ki van ott bent, halló!

2010. 10. 08. | 7óra7

Ivanov - Jordán Adél, Fekete Ernő

Ivanov már nem képes elviselni a körülötte élő embereket, valószínűleg pár éve ráismert a világra, és nem tudta ezt kifelé kommunikálni, ahogyan ő maga se barátkozott meg ezzel a gondolattal. Annyira elfajult Ivanov érdektelensége és elkeseredettsége, hogy amikor megtudja, hogy a felesége, Anna meg fog halni még a szeme se rebben, elmegy a szokásos esti szórakozásra, ahol megmutatkoznak a körülötte élők, leendő felesége Szása, és felfejtődik a világ mellyel "hősünk" nem tud egyensúlyba kerülni. Van itt minden, amit egy társaságban el lehet képzelni, a nagy mulatozások mégse képesek kielégíteni Ivanovot, így egy meglepően őszinte és pontos önelemzés után aludni tér. Ezután már csak kerítést kell átvészelnie, és egy esküvőnek a felét, hiszen Szása elől elmenekül, mielőtt a koszorúslány csatlakozhatna mögéjük.

Fodor Géza, Gáspár Ildikó (a dramaturgok) megértették Ascher koncepcióját, és minden karaktert és helyzetet köré szerveztek, kegyetlen és egyenes kritikával mégse tudtak az eredeti műhez hozzányúlni, hiszen maradtak unalmas jelenetek az előadásban, amik nem tudtak már pluszt hozzátenni az egészhez. Ezeket ha besűrítették volna még sokkolóbbá és érdekesebbé válik az eredmény - hatása így is van.

Ivanov - Nagy Ervin, Csoma Judit, Fekete Ernő, Jordán AdélBár Khell Zsolt díszletei látványosak, szörnyen modernek, és értelmezőek akarnak lenni a falba csavart égőkkel, a neoncsövekkel, a hentes hűtőre emlékeztető tolóajtóval, és a terembe nyíló ablakkal, a mellettük megmutatkozó két helyszín (Ivanov lakása, és Lebegyev háza) pontos kidolgozottságával összevetve ambivalens érzéseket váltanak ki. Ez a kívánt hatás, hiszen tökéletesen a színészeknek dolgoznak, és Ascher elképzeléseit valósítják meg, annyival többet viszont nem ad hozzá a látvány, hogy érdemes legyen ilyen részletesen kidolgozni azt, és a nézőre zúdítani. Túlértelmező, de nagy hátránya mégsem ez, hanem hogy helyszínváltásnál át kell rendezni.

A színészek rendkívül otthonosan mozognak ebben a világban. Fekete Ernő (Ivanov) mindenét átadja a szerepnek, érződik rajta a megkeseredettség, a megtörés és a Szásába vetett hit utolsó lángja, a remény, hogy még újra boldog lehet. Pontosan adja át annak az érzésnek minden zugát, amikor valaki nem tud egyensúlyba kerülni sem a világgal, sem magával, nem túloz, nem hisztizik, nem magát sajnálja, egyszerűen csak érzi reménytelenségét. Fekete Ernő kiúttalanságban ösztönösen emberit alakít. Ónodi Eszter Annája tükrözi a múltat, a naiv Ivanovot, aki még felhőkben járt és úgy szeretett, és bemutatja azt is, mi marad valakiből ha felelőtlenül becsapjuk, és ő is hitegeti magát. Szantner Anna Szásája (én még vele láttam, már Jordán Adél játssza) a naiv vak szerelmes, akit Ivanov kihasznál, hol foglalkozik vele hol nem. Nem tudja a hozzá fűzött viszonyát tisztázni, hiszen régi énjére emlékezteti, ahhoz magával is kezdenie kéne valamit.

Szása anyja, Avdotya Nazarovna, egy zsugori, beszűkült kislátókörű feleség. Semmi mással nem foglalkozik csak, hogy behajtsa az adósságokat, gyarapítsa az így is egekig rúgó vagyonát. Zárkózott, és csak a pénzének él, mely szenvedélyt Olsavszky Éva tenyérbe mászóan és pontosan prezentál. Bezerédi Zoltán Lebegyevje (Nazarovna férje) izgalmasan unalmas. Míg utóbbi követelmény, előbbi a színész kitartásának köszönhető. Egyetlen célja, hogy a lánya boldog legyen, mindent megtenné érte, hiszen az ő életét felesége tönkretette, végül belefásult az életbe. Egy utolsó remény Sabelszkij gróf, egy régi jó barát érkeztével csillan meg a szemében, akivel felelevenednek a szép emlékek. Sabelszkij gróf életcélja, hogy másokat az őrületbe kergessen, könyörtelen kritikával, és fekete humorral esik neki a társaság minden tagjának. Neki és Borkinnak köszönhetően megjelenik a humor forrásának két véglete. A színtiszta szórakozás, a vidámság, és az irónia, cinizmus. Sabelszkij gróf szerepében Máté Gábor valósítja meg az utóbbit, aki tökéletesen adja vissza az életunt embera viselkedését, akinek egyetlen boldogsága a másokon való röhögés. Borkin – az előbbi -, pedig az egyetlen szín az előadásban. Nagy Ervin játékában egy szeleburdi, naiv, fiatal srác, hatalmas ambíciókkal – amik értelmetlennek tűnnek -, csak épp nem sikerül megvalósítania őket. A színész úgy mozog ezzel a karakterrel a színpadon, mintha hazajárna, rendkívül energikus alakítás. Rajka Zoltán Lvovja az egész előadás alatt Ivanovot nyaggatja, és próbálja neki megmondani, hogyan kéne viselkednie. Ő a megtestesült becsület - állítása szerint - mindent jobban tud. Rajkai játékában egy kizökkenthetetlen két lábon járó erkölcsgép, vagy -csősz, aki végül saját csapdájába esik, és bármennyire is méltóságteljes volt, végül teljesen összeomlik.

Ivanov

Ez a világ, amit a fenti szereplők adnak ki, Ivanov számára megszokhatatlan, és azonosulásra teljesen alkalmatlan, és ahhoz nincs elég elszántsága, hogy másik utat válasszon. Így marad a köztes megoldás, a menekülés. Talán soha nem volt őszinte magával, még azon a bizonyos estén sem, amikor olyan pontosan elemezte önmagát, hiszen az egyensúly, a megoldás mégse következett be (ezt bizonyítja, hogy nem volt igazából meztelen). Vagy az egyetlen lehetséges reakció az életre a menekülés, ha bárkiben megmozdul bármi, ha ráismer és megérti a nagy közhelyes és általános tételt, hogy a világ felületes, és nem foglalkozik senkivel, akkor annak magát kell temetnie egy fejlövéssel?

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr238003603

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása