A téma ugyanis egy örök sláger, és a bohózati szituációk kifogyhatatlan Kánaánja, a _megcsalás_. Ez az egyetemleges bűn, látens vagy effektív módon, de végigkíséri valamennyi párkapcsolatot, és ez az, amely téma az _az összekacsintós barátnők_ és a _férfiúi betyárbecsület_ szolidaritáskötelékét gyakran megalapozza, mert ugye kifelé mindenki patyolat, csak befelé foltos egy kicsit, na de az nem is _olyan_. Ez a fajta erkölcsi kétszínűség nemtől és kortól teljesen független, ordító önellentmondása pedig pont az a szálka, amely a mások szemében gerenda. Mindezt a klisék némi megcsavarásával emelte bohózati szintre Heltai Jenő, akinek drámájával Darvas Ferenc pattogós, vidám zenéje tökéletes szimbiózist alkot.

Ahol pedig nincs szerelem, ott igazából a megcsalásnak sincsen jelentékeny szerepe, és ezt a szereplők még ha nem is mondják, de hittel hiszik. Ennek élharcosa Dr. Szakolczay Bálint, akit Csányi Sándor alakít teljesen alámerülve a kabosi szófordulatokkal teletűzdelt kispolgári karikatúrában, csak olykor billenve át Kabos Gyulába. Az ő sorstársa önnön apósa, a szimplán kujon Dr. Csapláros Károly, akit Szervét Tibor játszik egyszerre hevesen és öregen, de minden helyzetben komikusan. Nem kevésbé aktív a félrelépésben Szakolczay felesége, Terka, akit Szávai Viktória klasszikusabb operettfelfogásban játszik, és szeretője, a jóindulatú amorozólumpen Laboda Péter, akiből Adorján Bálint szeretni való, bohókás hőst farag. Gyabronka József könnyeden mozog a házmester szerepében, ahogy Borbás Gabi a már régóta parlagon heverő Kabócáné, vagy Kováts Adél a B kategóriás színész, Patkány Etus megformálásában. Mindössze Petrik Andrea (Ilka) erős vonásai nem találják az összhangot a hozzá csatolt túlzó gesztusokkal, és Martin Márta Mancija maradt inkább kedves, mint karakteres.

A jó bohózathoz illően egy helyszín van, a ház, amelyben egy szekrény lesz minden baj okozója, és amely végül olyan gordiuszi csomóba rántja az abszurd történetet, hogy ott már tényleg csak egy huszárvágás segít, de ez megtörténik, és mindenki megmarad fülig sárosan patyolat kispolgárnak, hogy aztán bezáródjon a gigantikus szekrény, jelezvén, ama kisebb szekrény mindannyiunk életében ott áll a sarokban, és nem lenne baj, ha néha mi is belenéznénk, megbizonyosodandó arról, hogy morális talapzatunk nem tévedt-e ingatag talajra. Szabó Máté rendezése ennél nem is megy mélyebbre, de ebből az előadásból ez nem is hiányzik. A második felvonás első felének hullámvölgyéből kievickélő produkció ugyanis megbízható és igényes módon szórakoztat végig mindenkit, aki betéved a színházba, és nem fárad le véglegesen a kissé banális sztori abszurdig fokozott huzavonájától, és az operai hangzás helyett az érthető színészéneklés mellett voksol.

Hogy ez a vérbeli komédia miért az alig kétszáz fős Radnóti Színház színpadán szerepel, és miért nem valami sokkal nagyobb teátrumén, az egy másik kérdés. Viszont tény, hogy ott van, és valószínűleg még nagyon sokáig ott is lesz, viszont nagyon is úgy tűnik, hogy nem ok nélkül.