Lónyay Erzsébet, Psyché talán a magyar irodalom egyik legösszetettebb személyisége. Weöres Sándor a fikció és a valóság határán mozgatja hányattatott sorsú életművészét, akin keresztül nem csak a férfiszemmel sokszor furcsán és szeszélyesen viselkedő nőket van lehetőségünk megérteni, hanem hozzáférhetünk a költő sajátos és természetesen személyes hangvételű bölcseleteihez. Ezt a bonyolult és összetett, a legendás Bódy-filmet ihlető műrendszert próbálta meg Sopsits Árpád megérteni, megértetni és elmesélni egy líraian hétköznapi helyszínen.
Két, származásilag egymásnak teljesen ellentmondó szülő gyermeke Psyché, aki vagy ennek, vagy a kalandos életének köszönheti gazdag és szélsőséges érzelmi világát, ami mindenki felé nyitott és olykor mindenkitől elzárkózik. Egy olyan nő, akit bizonyos szempontból még prostituáltnak is lehet nevezni, ugyanakkor azt is el lehet neki hinni, hogy ő valóban szeret, valóban szeret mindenkit és ezt a testével, a sokszor kihívóan erotikus magatartásával fejezi ki. Meg persze a szókimondóan érzékletes, sokszor durva verseivel. Mindemellett intelligens is, okos is, megértő is, és egész életében ott munkál benne valamiféle ősi, női ösztön. Leegyszerűsítve egy csodálatos és elképesztő nő. Talán maga a nő.


Gáspár Tibor, Petrik Andrea, Kovács Krisztián
Ez a nő próbál meg valahogy boldogulni az életben, együtt élni a férfiakkal, megérteni őket és megértetni magát velük. Nincs egyszerű dolga, mert bár sok férfival találkozik, azok vagy túl érzékenyek és gyámoltalanok, vagy pedig teljesen rideg állatok. Előbbi gyermekkori szerelme, Nárcisz, aki mellett, bár tudván tudja, hogy nem fog beteljesülni szerelmük, mindvégig kiáll. Utóbbira pedig számtalan gróf, báró, rendőrtiszt mutat példát. És ott van még a férje is, akihez – biztonságból?, megértésből?, szeretetből? – hozzámegy.
Talán ez Sopsits rendezésének egyetlen, ámbár meglehetősen nagy hibája: megfogni néhány fontosabb miértet. Az előadás nagyon sokáig fokozatosan próbál építkezni, tagoltan haladva ismerjük meg Psychét és az őt körülvevőket, feszegetve fikció, fikción belüli fikció és valóság határát, egy konkrét tárgyakkal megpakolt, ám időtlenségében természetes közegben. Mindeközben rendkívül csalóka az előadás meséléstechnikája, amely szimbólumok és valóságszerű elemek ügyes kombinációja és kölcsönhatása mentén, a fénnyel nagyon finoman bánva, a gyulai Ladics-ház udvarát mozgalmasan és izgalmasan belakva kelti életre, annak minden elemét, adottságát felhasználva, hangulatos zenével kísérve, minden pillanatban élve és lélegezve tárja elénk a történetet. Ez a kettős, végig következetes és precíz mesélési mód legalább olyan összetett, mint a már-már mitológiát alkotó Psyché-történet. Azonban mégsincs elég alaposan és átgondoltan összekötve vele.


Kovács Krisztián, Petrik Andrea
Az látszik, hogy Petrik Andrea már az előadás első pillanatában Psyché: játékos, energikus, könnyedén bánik karaktere kihívó erotikumával, szenvedélyeivel, de nem képes ebből továbblépni. A színésznő annyira magabiztosan és felépítetten mozog szerepében, hogy sokáig a kezdő momentumokat próbáljuk megérteni, azonban mire sikerül, nem ad újabb impulzust, nem lép tovább. A Petrik által mutatott Psyché valóban egy érvényes Psyché-arc, de a weöresi gazdagságot nem tudja megidézni. Nem ismerjük meg az indítékait, a miértjeit és a nőt magát. Mintha az alkotóknak lett volna róla egy nagyon erős képük, amit aztán nem tudtak továbbvinni. Olyannyira nem, hogy az előadás végére egyértelműen Nárcisz válik főszereplővé. Köszönhető ez annak is, hogy Kovács Krisztián nagyon magabiztosan, ötletesen, játékosan és elszántan mozog az önsorsrontó, abszolút nem életrevaló, filozofikus művész szerepében. Kovács minden szájbarágás nélkül megismerteti velünk az önmagába forduló fiút, azonban csak Nárcisz legnehezebb, legösszetettebb pillanatait képes pontosan átadni, súlytalanabb momentumaival nem mindig tud mit kezdeni.
Trill Zsolt rengeteg kis szerepben felel azért, hogy az előadás lírai hangulatát mindig megtörje az életszerűség. Minden karakterben már-már abszurdba hajló kettősséget mutat meg. Energia, vidámság, nyegleség, hirtelenség és humor váltakozik alakításaiban a kegyetlenséggel és a brutalitással. Sokban hozzájárul ahhoz, hogy a nézők végig képesek legyenek koncentrálni. Gáspár Tibor fokozatosan építkezve, a csöndekből, a mozdulatokból, az eseményeknek aládolgozva mutatja meg egy egész élet tragédiáját, az egyébként kis szerepnek tűnő férj alakjában. Csányi Dávid szinte végig némán, a háttérben zenélve, kongázva és gitározva hoz létre a dramaturgiát árnyaló pillanatokat.


Gáspár Tibor, Petrik Andrea
Az izgalmas térkezelés ellenére az alapanyag túlnő az előadáson. A rendező hiába próbálja cselekvésekkel átadni azok értelmét, e megoldások rendszerint nem érnek fel Weöres írói rétegzettségével. Pedig milyen kíváncsiak lennénk arra, mit lát Nárciszban Psyché, amitől nem tud tőle megszabadulni. Sorsokat láthatunk remek színészi alakításokban, és izgalmas pillanatokat. De Psychét és a benne rejlő női ösztönt esélyünk sincs meglátni és megérteni – csak a körvonalait érezni. Egyelőre.