Kevés komikus mondhatja el magáról, hogy nem csak szellemi öröke, de népiesült szólássá érett mondatai is öntudatlanul vándorolnak generációról generációra, mert ha ő egyszer kinyitotta a száját, ha ő egyszer elkezdett beszélni, akkor mindenki megösmerte, hiszen mindenki tudta, hogy szintén zenész, és azt is tudták, hogy Lepsénynél még megvolt. Egyik színésztársa így emlékszik rá: „Színésznek kegyetlenül rossz volt. Salamon Bélának: egyedülálló zseni”. Ennek bebizonyítására Székhelyi József tett kísérletet.
A kísérlet pedig jól indul: lágyan szóló századeleji dallamok adják az alaphangulatot a Spinoza-ház piciny színháztermében fészkelődő közönségnek; nem véletlen ez, hiszen a kabaré aranykora készülődik egy órára ismét életre kelni, amolyan nosztalgikus, édes-bús, de összetéveszthetetlen hangulatban. Salamon Béla csakhamar megjelenik kivetítőn, és a rövid jelenet mintha a valóságban folytatódna: megérkezik a Dob utcai kis teátrum színpadára, ahonnan nem messze töltötte gyermekkorát, és tulajdonképpen egész életét. Az este ugyanis Salamon Béla naplójából és a hozzá kapcsolódó anekdotákból összeállított laza szövetű megidézés, aminek az életrajz kronológiája ad dramaturgiai ívet, az elmúlás által keretezve, az utolsó elbeszélésében a halált is naiv ráismeréssel fogadó kedves kisember életének történetébe.


Székhelyi József (fotó: Spinoza Színház)
Székhelyi József pedig az első pillanattól szerethetően hozza ezt a tiszta csodálkozással teli, sajátos humorú, kedvesen szétszórt és szórakozott, emlékezetesen hétköznapi figurát, egyszerű eszközökkel, szerényen idézi meg „a Salamont”. Murányi Péter pontos stílusérzékkel megszerkesztett irodalmi szövete azonban nem tud a maga teljes szépségében megjelenni, mert láthatóan, dacára minden méltánylandó igyekezetnek, miszerint nem papírból történő anekdotázás, hanem szerepformálás folyik a színpadon, nem sikerült a textust mélyen elraktározni, így a koordinálatlan időugrások és önismétlések szép lassan felemésztik a színpadi törekvéseket és történéseket. Pedig nem kérdés, és szerencsére ez az előadás egy részén pontosan látszik is, hogy Salamon Béla szelleme nagyon jó kezekben van Székhelyi Józsefnél, csak hamar jött a bemutató.
Kár, hogy így teljes értékű előadás nem születhet a premieren, ami főként azért rossz érzés, mert születhetne, minden adott hozzá, de hozzátehetjük: születnie is kellene sok ilyen, és ehhez hasonló produkciónak, ami valódi alternatívája lehet a felületes múltidézésnek és kellemesen szórakoztató kiegészítője egy estének vagy vacsorának, nem mellesleg nem hagyva parlagon heverni azokat, akiknek mai mindennapjainkból is egy szeletet köszönhetünk. Mert azért, summa summárum, Salamon Bélát ma este egy kicsit mi is megösmertük, és a találkozás kifejezetten kellemes volt.