7óra7

Hamlet helyett
7óra7: (5/10)
Közösség: (0/10)

Hamlet helyett

2010. 10. 18. | 7óra7

Némi off-Hamlettel indul a sepsiszentgyörgyi társulat előadása, amikor is olyan jelenetek elevenedek meg a színpadon, amelyeket Shakespeare, igaz, nem írt meg, de egy lehetséges előzménye lehet a történteknek, ahogy a király molesztálhatja bizalmasa lányát, és Hamletnek sem kell méregtől meghalnia. A kérdés viszont adott: vajon akkor az ismerős cselekményen kívül miért is Shakespeare Hamletje ez a Hamlet? Erre legalább annyi pro, mint amennyi kontra felsorolható, de tény, hogy a fizikai színházi keret néhol a felismerhetetlenségig redukál, néhol átfogalmaz, néhol átértelmez, ám gyakran puszta kényszerből teszi mindezt.
Ugyanis gyakran az az érzésünk, hogy a történet és a motivációk konkrét átírását mindössze a jól kommunikálhatóság eszméje, illetve a fizikai színház adott, a végletekig stilizált eszköztára vezérli. A zenével kísért táncot felváltó néma mozgáskoreográfiák ugyanis annak ellenére is elsődlegesen történetet, cselekményt mesélnek el, hogy a forma erre nem mindig ad elég lehetőséget. Ez nem azt jelenti, hogy ne lennének viszonyok az egyes szereplők között, csak nem túl sokáig képesek lekötni a figyelmet. Az egyszerű képletek azonban pótolva vannak bonyolult koreográfiákkal és hatalmas színészi koncentrációval, valamint fel-fel sejlő humorral. Persze így is kapunk egy „furcsa” dán királyfit (Dávid Attila Péter), egy eltiport Opheliát, vagy egy buzgó, ártatlan Poloniust (Nagy Attila). Az egyszerűségnek leginkább maga Hamlet, de főként a szimpla rabláncon érlelt kutyákká korcsosult Rosencrantz és Guildenstern estek áldozatul, de Gertrud (Polgár Emília) sem vívódik kétségekkel, ahogy Claudius (Szekrényes László) is szimpla hatalommániás agresszor marad.
Hamlet, M Studio, Sepsiszentgyörgy

Jelenet az előadásból
Uray Péter rendezése, amelynek puszta cselekményszintű követéséhez sem árt némi homályos ismeretekkel rendelkezni a művel kapcsolatban nézőtéren innen, azonban így is kiad egyfajta Hamletet, amely olykor már a költői szabadság határait feszegeti, nem éppen költői formában. Hacsak a tényleg többnyire energikus és tökéletesen végigvitt mozgássorozatokat nem vesszük annak. Hogy az, aki hamletszűzként ül be erre a produkcióra, mit hámoz ki a történetből az rejtély, de hogy többek között arra sem tud majd válaszolni, hogy miért nem szúrja le Hamlet Claudiust, amikor megtehetné, miért hal meg Hamlet egy karcolástól, és ki az a furcsa szájmaszkos férfi az utolsó jelenetben, az borítékolható. A forma persze lehetőséget ad a bölcsészhajlammal megáldott nézőknek, hogy a dramaturgiai lyukakat betömjék, de ha feltételezzük, hogy ez a közönség ismeri Shakespeare művét, akkor sokkal inkább azon fognak ezek a bölcsészek rágódni, hogy vajon Claudiusnak miért kell Ophelia bugyijában turkálni, és Hamlet miért is kezd a királyi udvar módszeres kiirtásába Hamlet atyjának szelleme hiányában.
A mozgalmasabb zenés koreográfiákat felváltó némajátékok alatt tűnik ki igazán, hogy több a technika, mint a tartalom, de így is van néhány olyan jelenet, amely bármelyik Hamletben megállná a helyét (például Ophelia vízbe fúlása, illetve a színház a színházban-jelenet, az utolsó, túlbonyolító szerepcserét leszámítva). A produkcióba befektetett munka azonban elvitathatatlan.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr718002939

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása