E fordulatok bonyolultságát érzékeltetendő érdemes lejegyezni, hogy a Tihanyi Ildikó tervezte díszletszobának, amelyben a cselekmény összpontosul, hat ajtaja és további két járása van (további ajtókkal), úgyhogy van honnan újabb csapásokra számítani, illetve különböző szereplőket elbújtatni. Mert a csapások folyamatosan érkeznek Barnier úrra, akit reggel nyolc órakor azzal ébreszt a szobalány, hogy egy alkalmazottja, Christian kíván vele reggelizni, aki jószándékúan a Barnier úr szappangyárából elsikkasztott pénzzel zsarolja annak érdekében, hogy hozzámehessen a lányához. Hamarjában kiderül, hogy az a lány ugyan nem Barnier úr lánya (erről Christian nem tud), ám így máris kiváló alkalom kerekedik arra, hogy Barnier úr valódi lánya, akit az idegenlégióba szökött sofőrje, Oscar felcsinált, férjhez jusson. A helyzetet bonyolítja egy táska ékszer (az elsikkasztott vagyon), egy táska pénz (bankból rabolt vagyon), illetve egy táska ruha (a bárónévá avanzsáló egykori szobalány holmija), amelyek a bohózatok rendje-módja szerint összekeverednek, továbbá megjelenik egy díjazott felsőtestű masszőr és egy drabális orosz sofőr, és kisvártatva maga Oscar is, hogy Barnier úr diliházközelbe jusson, de mielőtt megtörténhetne, hirtelen megszületik a megoldás, amelyben mindenki boldoggá tud lenni.
Lipics Zsolt, Besenczi Árpád
Az előadás a világon semmit nem tesz hozzá Claude Magnier ügyesen megírt darabjához, s Balikó Tamás rendezése a hatások kiszámításában igen pontos, zsigerből tudja, hogy hol kell letenni a táskát ahhoz, hogy egy komplett nézőtér fölszisszenjen, azonban az előadás által létrehozott rendszeren belül kizárólag a megírt darabból, illetve a színészek által megjelenítettekből következik a humorforrás. Egy-egy, az adott szituációból adódó (színészileg adódó) poénon kívül minden csupán a leírtak végigvitelét célozza, nincsen semmiféle olyan értelmezés, amely lehetőséget adna a valóságtól való eltartásra, ennek okán egy komplett felvonás szükséges, amíg a néző „hozzászokik” a darab építkezéséhez, hogy létezni tudjon benne, s így abban az első felvonásban legfeljebb egy-egy jobban sikerült vicc adja a poénforrást.
Pedig sokkal több ilyen lehetőséget ki lehetne aknázni. Ám van egy pillanat, egyetlenegy, amikor Besenczi Árpád érzékelteti, hogy ez nem csupán egy de Funès-utánzat papírmasé idegesmilliomosésférjésapa figura, hanem több annál, egy ember. Másfél órányi szüntelen fordulat és dühroham és győzelem és veszteség után, amikor épp azt hiszi, hogy minden elveszett, mert éppen mindkét vagyonos táska kikerült a kezéből, leül a telefon elé, és vár. Hittel hiszi, hogy a táska visszatér. Nincs rá semmi oka, és mégis bízik. Ez az egyetlen jelenetfoszlány – nos, ettől az egész összetévesztés-kavalkád, minden táskacsere és más valószerűtlen marhaság, mégoly halványan is, de emberi keretbe kerül, és elkezd közel kerülni a nézőhöz.
Besenczi Árpád, Vidákovics Szláven, Märcz Fruzsina
Hogy ilyen pillanatból csak egy van, az kár. Ettől függetlenül az amúgy kevéssé invenciózus előadás kontextusában minden színész remekül létrehozza a számára kiszabott paródiafigurát. Vidákovics Szláven (Christian Martin) jó ellenpontozással magától értetődő lakonikussággal tálalja a sikkasztásokat és házasodási terveit Bariner-nak, Stubendek Katalin Barnier-néja nem ebben a világban élő kedvesen pozőr nagyvilági dáma, a lányukat játszó Märcz Fruzsina érdekeinek alárendelten, céltudatosan hisztizik. Szőcs Artur túlmozgásos magabiztosság-komplexusos Oscarja a maga meglepőségében humoros, finom és visszafogott Györfi Anna Jacqueline-ja, markáns és ötletes Rajnai Attila orosz sofőrje. Füsti Molnár Évának Charlotte szerepében minden mozdulata, mondata remekül felépített, és óriási szerepe van abban, hogy kerekké váljon a történet. Lipics Zsolt fél-eunuch maníros masszőrje többnyire ízléssel kivitelezett figura, és Kovács Mimi is jól adja elő a báróhoz házasodó cselédet, csak zavaró, hogy a zenei bejátszások alatt hol a szövegre tátog, hol csak úgy. Tihanyi Ildikó jelmezei – a házigazda köpeny-pizsama együttesét leszámítva – mindig hordoznak némi egyénit, hol egy piros szalag, hol egy sárga mellény, hol egy rózsaszín bokazokni, hol egy takaros fityula erejéig. Az előadás is éppen ennyire jelzésértékűen színházi, de legalább a jelzés megvan.
