A veszprémi színház előadásában nem a kapuzárási pánik kérdései vagy az asszimilációs problémák a meghatározók, hanem az öncsalás és az önhazugság konstruált világának megroppanása okozza a tragédiát. Eddie Carbone nem akar szembesülni vágyainak beteljesülhetetlenségével, azzal, hogy márpedig a világ nem hozzá igazodik. Ezzel nem csak a saját életét teszi tönkre – az előadás végén mindenkit csak szánni lehet.
Guelmino Sándor szinte stúdiótérbe sűríti össze a Pillantás a hídról történetét: Bagossy Levente díszlete egy hajót formáz. Persze ez nem valami luxusgőzös, csupán egy kis lélekvesztő, amelynek falatnyi konyhájában játszódik a Miller-dráma, amelynek kezdetén szinte idillikus családi estébe csöppenünk. A családfő hazatér, Cathy, az unokahúg papucsba bújtatja, szeretgeti, Beatrice, a felesége már tálalja is az ebédet. Az idill azonban érezhetően sok: valami van a levegőben. Catherine a saját lábára akar állni, Eddie pedig minden idegszálával tiltakozik. Légből kapott érvei ingatag kártyavárként viselkednek. De ez csak a kezdet. Amikor Beatrice olaszországi nyomorból menekülő illegális bevándorló rokonai megérkeznek, a kártyavárat egyre erősebb széllökések érik. Rodolpho, a humort, az éneket kedvelő szőkehajú olasz srác olyan világot nyit ki Cathy előtt, amelyet addig nem is ismert, így a fiatalok egymásba szeretnek.


Gáspár Tibor, Gere Dénes Ákos, Gula Péter
Csakhogy Eddie-nek esze ágában sincs elengednie a lányt. Ő nevelte, feláldozott érte mindent, mondja. Itt már nincsenek érvei, ezért Rodolphót feketíti be a saját szeme előtt. Nem oké a gyerek, hajtogatja. Humora van, nem erővel gondolkodik, nem olyan, mint mi. Teljesen egyértelmű, hogy Catherine nem lehet az övé. És a valóság Eddie szeme előtt elkezd átváltozni az ő álomvilágává, amelyben ő nem hibázik, amelyben ő csak jót akar (és hogy mi a jó, azt csak ő tudja, hiszen Catherine még kislány).


Gere Dénes Ákos, Gula Péter, Dobra Mária
A Veszprémi Petőfi Színház előadása egyértelműen Eddie Carbonéról szól, pontosabban arról a típusról, aki csak és kizárólag a saját szemszögét képes látni, az egyetlen helyes és lehetséges értelmezés az övé. Ám abban a pillanatban, hogy a világ már nem hajlandó idomulni ehhez, minden megtörik. S napvilágra kerül az, amit az „idill” eddig eltakart: a jobb híján leélt élet keserűsége. Csarnóy Zsuzsanna játéka egészen nagyszerűen szemlélteti Beatrice elfogadási kísérleteit, amelyekkel megpróbálja tudomásul vetetni magával, hogy a férje olyan, amilyen, ő azonban nem képes átlépni az immoralitásba, és elszenvedi a meghasonlás tragédiáját. Gáspár Tibor lassan, de nagyon koncepciózusan építi fel Eddie lényét és valóságát. Pontosan érezteti, hogy ez nem egy hirtelen változás Eddie-ben, hanem egy leélt élet determinált következménye: a szeretetlenség szerethetetlenséget eredményez. Ennek az embernek nincs fogalma a szeretetről, de a tiszteletről sem, amit megkövetelne, de semmit nem tesz azért, hogy megkapja.
A Catherine-t játszó Dobra Mária kezdeti naivitása bosszantónak hat, utólag visszakövetve azonban helyére kerül az is: az ösztöneit (helyesen) követő lány félelmeit, érzelmeit érzékletesen, finom eszközökkel fejezi ki. Gere Dénes Ákos Rodolphója az érzelmekbe kapaszkodó, ám nagyon is racionális fiú. Lehet, hogy fizikailag alulmarad Eddie-vel szemben, de mindvégig felette áll. Gula Péter (Marco) mokánysága, súlyos, erőteljes jelenléte, Eperjes Károly (Alfieri) távirati rövidségű lakonikussága, tisztán látó egyértelműsége meghatározója az előadásnak.


Csarnóy Zsuzsanna, Dobra Mária
Guelmino Sándor rendezése teljesen egy irányba mutat: az előadás vége felé. A kezdetben lassú (helyenként kissé túlzóan lassú) építkezést a második felvonásban a nagyon határozott, sűrű, gyors fogalmazás váltja fel. A családjáért a távollétet, a nehéz fizikai munkát vállaló Marco, a kikötő sötétjében boldogságot kereső Catherine és Rodolpho, az összeomlott életű Beatrice végignézik Eddie pusztulását, és közben tudják: vele pusztul minden reményük is. Utána csak a kártyavár romjai maradnak.
(2010. január 3.)