Egy család élete jelenik meg a színpadon. Amerikába emigrált anya, itthon hagyott gyerekek. Néha beszél velük telefonon. Ritkán. Fia depressziós, a lány gátlástanul csalja a barátját. Anyját is megcsalja és otthagyja férje, ezért hazajön és bosszúból meg akarja mérgezni egy üdülő vendégeit, köztük férjét. Ekkor már jó ideje rákos. Eljárás indul ellene. Zavaros? Ismerős? A történet, amelyben valóság és szürreális összemosódik, a világ bármely emberéről, családjáról szólhatna, az előadás hatása mégsem képes kifordítani a világot sarkaiból.
Garaczi László kortárs színműve izgalmas és egyben rendkívül nehéz rendezői „alapanyag”. Néder Panni (a Babarczy-osztály végzős rendezője) nem dobott csont nélküli kosarat, rendezése nem lett átütő, legfeljebb érdekes.
A szereplők tekintetében Udvaros Dorottya jó választásnak mondható. Kellő humorral és öniróniával eleveníti meg Teri, az anya figuráját, aki egy tipikus emigráns-alak, angol szavakkal tarkított nyelvhasználatával, nagyszájú, iskolázatlan modorával. Szerelemtől, a hírnév vágyától, vagy ki tudja mitől fűtve kivándorolt, itthagyva gyerekeit, majd hamar megbánja döntését. Élete tönkremegy, hazajön, de mit sem ér már a család, vagy az otthon, hisz végleg megcsömörlött.


Polgár Csaba, Szandtner Anna, Bánki Gergely
Bánki Gergely Andrásában leginkább a figura nevetséges oldala domborodik ki, ezzel azonban elhalványul a karakter. Központi szerepéhez képest Zoé (Szandtner Anna) is eléggé felejthető. A feltehetően nagy durranásnak szánt polgárpukkasztó dala az „igazi” nőről is inkább erőltetettnek hat, mint humorosnak. A többi karakter végképp elhalványul, inkább tűnnek szövegmondó kellékeknek, mint hús-vér figuráknak. Nem lenne sokkal másabb a hatás, ha egyáltalán nem is lennének a színpadon.


Bánki Gergely, Udvaros Dorottya
A rendezés egyéb fogásai sem problémamentesek. Az egyik gond a Teri és András telefonbeszélgetése, illetve az András skizoid monológja alatt megjelenő hatalmas vászon, melyen kivetítve láthatjuk arcukat. Ezekben valódi funkció helyett inkább a technikai lehetőségek kényszeres használatát éreztem. A magasban, falon rögzített szék, amelyben Teri „kihallgatása” közben ül, tartalmi, gondolati jelentőségét tekintve szintén kérdéses... Tény, hogy arra tökéletes megoldás, hogy Udvarost a monológok közben az egész közönség gond nélkül láthassa. A dialógusok közbeni megakadt lemezre emlékeztető szó- és mondatismétlések nyilvánvalóan utalnak arra, hogy ezek csak látszatdialógusok, a történet szereplői valójában nem figyelnek a másikra: önzők, elidegenültek, elbeszélnek egymás mellett. Azonban ez a megoldás is inkább egyfajta biztosítéknak tűnik, hogy a néző biztosan értse, miről van szó. Azt hiszem, ezek elhagyásával is érzékelhető az előbb említett bezárkózott elidegenedés. A jelenetek snittszerű elvagdalása sok önmagában is megálló, értelmezhető élet- vagy esetleg álomképet jelenít meg. A másik következmény azonban az, hogy ettől az előadásnak nem igazán sikerül a történet jelen idejű síkján meglévő lineáris (tragédiákba torkolló) ívét megmutatni.
Mindent egybevetve nem kihagyhatatlan előadás. Udvaros Dorottya karakteralakítása miatt ajánlható, másért nem nagyon.