Lázas jövővíziókból lehet igen jó előadást csinálni (emlékezetes a színházak bezárása utáni időről szóló szatíra, a Nézőművészeti főiskola, vagy A per feldolgozásából született ledarálnakeltűntem), a világvége-víziók már gyanúsabbak (szintén példa az egészen másért emlékezetes Emberek, amely a Kétezerhetvenhét című Edward Bond-est része volt a Kamrában), ennélfogva igen érdekes felvetésnek ígérkezik a két dolog kombinációja. Vinnai András története onnan indul, hogy 2010-ben megszűnik az áram, a közlekedés, a KoMa tagjai tehát, (elvileg) feladva a semmire sem jó színházművészetet, vidékre kényszerülnek. Kíváncsian ülünk tehát neki az estnek.
Ám az előadás kissé távolabbról indul. A KoMa sikertől és szakmai elismeréstől szó szerint megrészegült társulata a budai hegyvidéken érzi magát a csúcson, ám mivel a Színház című szakfolyóirat e hónapban nem közöl megfellebbezhetetlen kvalitásaikat méltató cikket, elsőként a főszerkesztőt vonnák tettleg felelősségre, ám jobb belátásra térve mégis inkább úgy döntenek, hogy (ki tudja, miért?) egy hotel nyolcágyas szobájában keresnek hajlékot. A jelentős művészeket fel nem ismerő szállodarecepciós merő véletlenségből Budapest feltehetően legtájékozottabb színházjárója, ám a közel-távol létező, létezett és létezhető színitársulatok közül egyedüliként a KoMáért nem képes lelkesedni. Az ifjonti hév és a művészi alázat kettőséből a KoMa tagjai egyelőre az előzőről tesznek tanúbizonyságot, s inzultálják szegény recepcióst, aki egy kenyérpirító és némi folyadék közbeiktatásának hatására a világ csúfos végét jövendöli, ez a társulatot újabb produkcióra inspirálja, amelynek közepén azonban a világvége (olaj, áram és egyéb alapvető elemek hiánya képében) fogja magát, és eljövend.


Lőrincz Sándor, Guary Szandra, Jaskó Bálint
A sötétben keresés, majd a lassú fölismerés után a közösségi problémák (átmeneti, illetve végleges) megoldása közepette dönteni kell a hogyan továbbról, s mivel úgy tűnik, a színházra a továbbiakban a világvégére való tekintettel nincs kereslet, vidékre indulnak, itt valami kideríthetetlen okokból a főváros-vidék ál-ellentét apropóján történik hosszasan valami, majd megalakul a KoMa-kommuna, ám a tagok nézeteltérései kiélesednek, a lemerült akkumulátor pedig csak nem töltődik föl, így széjjelszélednek, ám ötven év elteltével az addigra meglehetősen amortizált társulat ismét egymásra, és így magára lel.
Az előadás értéke tulajdonképpen csak magában a hozzáadott értékben, a KoMa színészeinek munkájában teljesedik ki, ugyanis amennyire ígéretes a sztori felütése, annyira banális, semmitmondó és ötletszerű a cselekmény. Nagyon trendi ráfogni az ilyesfajta történetvezetésre és dramaturgiára, hogy Monty Python-os, aki ilyet tesz, az nem veszi tekintetbe a Python igen erős és következetes (bár kétségtelenül sajátos) logikáját. Ugyanis ennek a darabnak ilyenje nincsen, vagy ha van, akkor arról semmiféle számot nem adott a produkció. Egy adott helyzetet egyszerűen továbbgördít a szerző egy hirtelen felbukkant ötlettel, majd az abban rejlő poénlehetőségeket kitunkolja, és ismét továbbgördít valahová, és így tovább. Nincs semmiféle szervező erő a komolyan vett marhuláson kívül, amit tulajdonképpen szórakoztató nézni, csak úgy az egészben érződik valami hiány.


Lass Bea
A szórakoztató jelleg sok mindenre mentség, a kelleténél tovább húzott jelenetekre azonban nem: több jelenet időben túlmegy saját magán, és nem elég sűrű (ilyen az előadás elején a kerettörténetet bemutató, amatőr videónak álcázott bejátszás, vagy a vidékre utazó álparasztok története), egy-két jelenet már szinte diákszínjátszókat idéző olcsó közhely (a pornófilm eljátszása). Dicsérni pedig néhány valóban jó poént (ezekből nem hoznék példát, hogy legyen miért megnézni az előadást) lehet, meg a lassított felvételt, azt nagyon profin tudják csinálni.


Polgár Péter, Jaskó Bálint
Guary Szandra, Jaskó Bálint, Jelinek Erzsébet, Kroó Balázs, Lass Bea, Lőrincz Sándor, Mester Szilvia, Polgár Péter, valamint a csapat duplahullája és őzikéje, Zrínyi Gál Vince, úgy láttuk, ebben az előadásban arról szeretett volna tanúságot tenni, és azt szerette volna kimondani, hogy ők színházat akarnak csinálni minden körülmények között, önkritikusan, nem bedőlve mindenféle könnyen jött szép szavaknak. Ez mindenképpen méltányolható, szimpatikus és bölcs szándéknyilatkozat, amihez csak a legjobbakat lehet kívánni. Legelsőbben is: egy ennél sokkal, sokkal jobb darabot.