A Cooney név hasonló brand a színházban, mint az üdítőitaloknál a Coca-Cola, a sportszereknél az adidas, ruháknál a Tommy Hilfiger – az alsó és a középosztály számára is elérhető minőségi termék, az ára nem a csillagos egekben van, de szóval számít, hogy ezt veszi az ember. Írásunk tárgya ezúttal a Cooney termékcsalád junior divíziójának egyik árucikke, a Nem ér a nevem, amelyet a kecskeméti Katona József Színház kínált hű megrendelőinek szilveszteri bónuszként, de azért bekerült a választható egységcsomagokba is.
A színház igazgatója, Cseke Péter nem előzmények nélkül választotta a „két férfi nagy bajt csinál, de mivel mindenki lökött körülöttük, és alapvetően szerethetőek, minden a helyére kerül” modellre épülő vígjátékot: a Cseke főszereplésével látható Páratlan páros, illetve Páratlan páros 2. a mai napig nagy sikerrel és telt házakkal megy. A főhős barátját mindkettőben Szerednyey Béla játssza. Utóbbi pedig már találkozott a mostani darabbal, 1997-ben (Gálvölgyi János főszereplésével és Szirtes Tamás rendezésében a Madách Kamarában) ugyancsak a főhős barátját játszotta. A darab tehát kéznél volt, a siker gyakorlatilag garantált, a nagy páros működőképes lehet a kecskeméti deszkákon is. Szerednyey egyúttal a rendezői szerepet is magára vállalta.
Cseke Péter, Szerednyey Béla, Szokolai Péter
A közönség pedig rendesen kacag is, és osztja a vastapsot a művészeknek, akik, legyünk őszinték, rutinból eljátsszák pont ugyanazokat a figurákat, akiket Pethes György és Szirtes Tamás korábban már megrendeztek. Az előadás nagyjából annyival gyengébb a Páratlan párosnál, amennyivel a darab is gyengébb. Az író, Michael Cooney (Ray fia), nyilván az új idők szellemében, már gyorsabban pörgeti az eseményeket, gyakorlatilag van egy pont, ahol követhetetlenné válik a sok név és szerepcsere. Ugyanakkor a rendezés nem tudja (talán nem is akarja) legalább alapszinten hihetővé tenni a dolgot, hiányzik az a következetes építkezés, ami a Páratlan párosban megvan: a valószínű > lehetséges > alig lehetséges fokozatokat itt nem tartják be: a szünet előtti rész akár még meg is történhetne, a szünet utániban pedig már egyáltalán nem törekednek az alkotók a valóság szintjén tartani a sztorit, inkább csak egyre nagyobb hülyéskedés zajlik. A legfájdalmasabb a vége, amelynek során három és fél perc alatt a legdurvább hollywoodi sablon módjára minden és mindenki a helyére kerül.
Szokolai Péter, Szerednyey Béla
Götz Bélának a Madáchból átemelt színes, szellős díszlete közepette Cseke (Eric) és Szerednyey (Norman) lubickolnak az előadásban, nyilvánvalóan remekül dolgoznak egymás alá, jól adják egymásnak a helyzeteket. Amikor azonban (időlegesen) nem ők vannak a centrumban, már nem olyan szórakoztató a kép. Danyi Judit (Linda) metsző sipítozásának és feszt hisztijének túlzásai nem mutatnak jól a laza és természetes hangvételű szobakomédiában. Szokolai Péter a rezignált hivatalnokot, Magyar Éva az érzelmes és túlzóan segítőkész önkormányzati alkalmazottat, Kiss Jenő pedig a kissé mulya George nagybácsit alakítja korrekten. Azonban Báhner Péter Dr. Chapmanje sokkal inkább egy abszurd dráma szereplője, mint egy polgári bohózaté – nem rossz figura, csak ebben az előadásban eléggé idegen.
Szokolai Péter, Jablonkay Mária
A Cooney-művek üzembiztos alapanyaga, továbbá a Cseke–Szerednyey duó mindettől függetlenül megteszi hatását: az emberek lelkesek, örülnek, talán annak, hogy valami valóban szórakoztatta őket. Ekkor még nem sejtik, hogy másnapra szinte semmire nem fognak emlékezni az egészből. Csak arra, hogy jó volt. Ahogy a brand garantálja.
