Tóth József, Fehér Ildikó
Szarka János rendezése szinte betűről betűre tartja magát Szakonyi művéhez (túlzottan is: némi sűrítés, húzás nagyon nem ártott volna az alapanyagnak), mind díszletében (Debreczeni Borbála), mind a jelmezben (Harák Judit) a lehető legpontosabban azt helyezi a színpadra, amit a szerző leírt. Mégsem válik az unalmas szinonimával jellemezhető realista közegben játszódó szövegismertetéssé az előadás, mert az alkotók és a színészek rendkívül alaposan ismerik a történetet mozgató figurákat, ami nem olyan nagy csoda, hiszen mi is jól ismerjük őket. A folytonos fröccsözéstől feledékeny, mindent mindig mindenkinél jobban tudó tévéfüggő családfő, az archetipikus szocialista kispolgár Szacsvay Lászlónak – még a szövegismereti hiányosságok ellenére is – a kisujjában benne van: a férfi tohonya rezignáltsága, félművelt tudorossága, észosztó útmutatásai mögött a félelem, a kilátástalanság, a beszűkültség lakozik. Fehér Ildikó (Bódogné) nem feleségként, hanem személyzetként van jelen e házasságban, jellemző, hogy lélekben nagyon sokszor beleálmodozza magát a múltba. Ozsgyáni Mihály Döncije a rendszer sikerembere, a feltörekvő melós, aki a rendszer által nyújtott előnyök gyors kipipálgatását tekinti céljának, a felesége, Saci szerepében Marjai Virág a lány sematikus gondolkodását emeli ki azzal, hogy látszólag frissnek és modernnek mutatja a karaktert, aki nyilvánvalóan képtelen fölfogni a körülötte történteket. A Nagyváradi Erzsébet játszotta Vanda a teljes kiábrándultságot álcázza a frivolsággal, valódi kapcsolatok létesítésére képtelen, aszociális viselkedésével elrontott fiatalkorát szeretné újrakezdeni, kitartani vagy megmenteni – de ez már lehetetlen, és ezt tudja is, ahogyan azt is, hogy vágyai önbecsapáson alapszanak.
Ozsgyáni Mihály, Marjai Virág, Tóth József, Fehér Ildikó, Kiss Péter Balázs, Karalyos Gábor
Karalyos Gábor (Krisztosz) kősziklaként és rendíthetetlenül hisz, hogy tehetetlenül szembesüljön a teljes, minden szinten értelmezhető vaksággal, ürességgel, lélektelenséggel. A helyzetkomikumot adó lehetőségeket a legtöbbször Tóth József (Szűcs szomszéd) használja ki, egy felszínesen kedveskedő, valójában eléggé pofátlan potyázóként ábrázolva a béna szomszédot. Kiss Péter Balázs (Imruska) pedig naivitásával, töretlen hitével és érdeklődésével jól mutatja a közegtől való teljes idegenségét, erősítve ezzel a „mesebeli legkisebb fiú” értelmezését a figurának.
Nagyváradi Erzsébet, Karalyos Gábor
Az előadás kissé széttartó, sok benne az „üresjárat”, nincs egyértelműen kiemelt és végigvitt rendezői szándék, ezen felül formailag egyszerű és naiv, van viszont gondos karakter-, viszony- és darabelemzés, és az az alkotói oldalról erősen támogatott felismerés, hogy mindez, ami 1970-ben leíratott és bemutattatott, az ma, 2010-ben éppen úgy lejátszódhatna, a nosztalgia legapróbb jele nélkül. És ez a rendszerváltás huszadik évfordulóján nagyon fontos üzenet egy társadalomnak.
