Példaként a balladai homály, amely olyannyira meghatározza a szkénés produkciót, az itt nincs. Mohácsi nem időtlen, ám korszerű példázatot mesél, hanem inkább stilizált, nagyon mai színjátékot mutat meg. Már a környezet is ebbe az irányba tolja a Parasztoperát: násznép mint oratórikus kórus, tágas tér, teli csomagolt újságpapír-kazlakkal és recyclable hulladékkal (a tér tervezője: Mohácsi András). A Balogh család ifjabbik sarja, Roland esküvőjére készül, ennek előkészületeibe csöppenünk, s megismerjük Roland apukáját, anyukáját, fogadott húgát, Julikát (akinek ma lesz az eljegyzése az állomásfőnök úrral), illetve a már várandós menyasszonyt, Etelkát. Nagy boldogságban vigadoznak, készülvén a menyegzőre, kivéve Julikát, aki mégse olyan nagyon akarna hozzámenni a talajrészeg állomásfőnök úrhoz, aki most is épp tivornyál. A menyasszony családja késik, lesz abból háromnegyed tizenegy is, mire jönnek, de azért csak megérkezik a komplexusos após és szivarozó neje, majd berobban az állomásfőnök is, aki azonban nagyon be van rúgva, így arra kérik, menjen haza. Ám neki nem akarózik menni, sőt feldühödvén az őt illető tapintható ellenszenven, egy álmáról kezd mesélni, amelyben egy kóboj játssza a főszerepet. S ezzel lavinát indít el, amely nem csupán az esküvőt hiúsítja meg, de mindent elpusztít maga körül.
Balikó Tamás, Nyakó Júlia, Zayzon Zsolt
Mohácsi ennek a pusztulásnak a stációira kíváncsi, szép aprólékosan zúzza össze a kváziidillt, hogy a múlt szó szerint betolakodjék a jelenbe, és tönkretegye az újrakezdés lehetőségét is. Már-már tüchtig igényességgel dobálja ki a csontváz darabjait a szekrényből, a kicsinyes rohadék állomásfőnökön keresztül, aki itt nem is az önmaga előtti megdicsőülés, a pitiáner elégtétel miatt tör-zúz képletesen, hanem a lezáratlan múlt szükségszerű alakjaként. Köles Ferenc állomásfőnöke alkoholmámárában szinte kéjeleg a gonoszságban, márpedig ő megmutatja, hogy a már egyszer nyélbeütött üzlet (ti. Julika jegyessége) nem mondható fel csak úgy ukmukfukk. Nyakó Juli és Balikó Tamás (Balogh házaspár) minden cselekedete a közösen elkövetett eredendő bűn eltussolásának szándékával magyarázható. Ők, akik a megérzéseikre már nem képesek hallgatni, mert elvakítja őket a vagyon, kompenzáltak Julika örökbefogadásával, akit most két hold szőlőért eladnak, majd mégsem. Bűnhődésük sorsszerű.
A Märcz Fruzsina által életre keltett Julika itt csendes, szenvedő, ártatlan és ártalmatlan alak, aki még mostohabátyját illető valós érzelmeit sem fejezheti ki – de vajon nyeregbe kerül azáltal, hogy Etelkáról, a menyasszonyról kiderül, ami kiderül? Józsa Richárd Rolandja egyszerű, naiv parasztfiú, aki egy pillanat alatt képes érzelmeit áthangolni. Györfi Anna Etelka szerepében a megtestesült pozitiv energia – megcsalatva, elhagyva és megalázva válik a múlt martalékává. Ottlik Ádám Feri, az após szerepében határozatlan, védekezésre kényszerített, önáltató férjparódia, a feleségét játszó Herczeg Adrienn illúzióktól mentes, kielégítetlen, elszürkült, besavanyodott lélektelen massza, akit talán csak egyszer elégítettek ki. Zayzon Zsolt a kóboj szerepében korántsem mesei: a darkosabb westernekből ismert szikár, viharvert magányos figura, aki gyáva egyenesnek lenni, és ez lesz az ő tragédiája. A karakterek státuszának állandó bizonytalanságát erősítik Remete Kriszta ötletesen eldönthetetlen jelmezei, amelyek elöl-hátul-oldalt másmilyenek.
Györfi Anna, Józsa Richárd, Balikó Tamás, Nyakó Júlia
A szereplők folytonos énekbeszéde végig érthető, bár kevésbé stilizált, mint a Pintér Béla és Társulata előadásában, ugyanakkor a – hegedűtáncával az előadás szerves részévé váló – Kovács Márton vezette zenekar és az énekbeszédet megtámogató többszólamú kórus sokkal teltebb hangzást eredményez, a forma mégis meghatározza, hogy itt semmi nem tud ad hoc lenni, minden az előírt kóda szerint történik – és ez a szigorúság, ötvözve Pintér prozódiájával, kiszámíthatatlan fordulataival, illetve Darvas Benedek számtalan zenei idézetet tartalmazó népdal-operett-mulatós-sanzon-kuplé ihletettségű, játékos és mégis szabályosan operai muzsikájával, kimeríthetetlen humorforrás. Azonban sokkal kevésbé hangsúlyos a koreográfia, nagyobb a nyomaték viszont az egymáshoz viszonyított elhelyezkedésen, következően a grandiózusabb térből.
Ez a tér még jobban kinyílik a baltacsapás után. Lezuhannak a teret hátul lezáró lemezek, és megérkezik a távolból a násznép? a tömeg? a külső szem? a közönség? mi magunk? – és látja maga előtt azt a múltbeli, felfoghatatlanul jóvátehetetlen katasztrófát, ami nem csupán a jelent, de a jövőt is meghatározza. Értetlenség. Tehetetlenség. Pillanatkép. Itt a vége: a felhalmozott sok-sok feldolgozatlan szemét összeroppant mindent.
