Benedek Miklós a Nemzetiből való távozásával egyúttal kézen fogta Tingli-tangli című előadását és a színészekkel egyetemben átköltöztek a Pinceszínházba, ahol feltámasztva előző produkciójukat, némi könnyed fricskaként kicsit továbbgörgetik a kabaré magára hagyott szekerét. A parádésan önfeledt és kifejezetten sötét pillanatok váltogatják egymást, miközben pár finom aktuálpolitikai reflexió is becsúszik a kreatívan és lendületesen szórakoztató estébe.
Ha egy előadás reinkarnációjáról van szó, akkor elkerülhetetlen a kettő összehasonlítása, és e folyamat során a nagyítónk egy szembetűnő dologra fog fókuszálódni: az alapvető változás a szerkesztésmódban figyelhető meg. Míg az előzőekben Benedek lineáris történetvezetést vitt végig, és a műfaj kori sajátosságain keresztül találta magát egyszer csak a mánál, addig a Pince Cabaret egy-két jelenet kicserélésével, elhagyásával, egy-két gesztus, illetve a vonalvezetés és a hangsúly áthelyezésével, picit reflektálva a Tingli-tangli záróképére – miszerint mit is jelenthet ma ez a műfaj? – létrehozott egy sok kortárs gondolattal, eseménnyel teletűzdelt kabarét. A szöveg továbbra is a régi nagy szerzők szellemes írásainak és műveinek színpadra viteléből építkezik, ahogyan rengeteg jelenet változatlan maradt (a ligetes bazár, a bábok feltámasztása, az egyszemélyes társulat és még sorolhatnám). Ebben a metszetben azonban sokkal gyengébben van jelen a történeti áttekintés szelleme, és inkább az aktualizálás, a mában történő megszólaltatás a hangsúlyos – és ezúttal nem csak a politikai vonzatokra gondolok, hanem a gondolkodásmódra is. Mindez továbbra is finoman, ízlésesen zajlik, azonban ez egy kissé a kohézió rovására is ment.

Szacsvay László, Murányi Tünde
A színészek viszont nagyszerűen összecsiszolódtak, és tökéletesen feloldódtak a műfajban. Mindenki elképesztő komédiaérzékről tesz számot, önfeledten játszanak mind a dalokkal, az énekekkel mind pedig a figurákkal. Vida Péter nem csak egyszemélyes szólószámában remekel, mint két lábon járó, egyszemélyes társulat, aki bármit eljátszik, hanem meglepő, hirtelen, túlzó, de pontosan elhelyezett gesztusaival nemcsak, hogy végig felhívja magára a figyelmet, hanem rajtaütésszerűen sokkolja a nézőket. Szacsvay László továbbra is rutinos ritmusérzékkel valamint mérhetetlen és kiszámíthatatlan cinizmussal kezeli a kabarék világát, egyedül szólószámában jelenik meg az e mögött álló kiábrándultság és a szomorú, bábokban társat kereső pillanatok ennek köszönhetően még emberibbé válnak, egy percig sem átfordulva a mértéktelen és átélhetetlen önsajnálkozásba. Murányi Tünde határtalan kelléktárral, szinte követhetetlen változatossággal és fantáziával nyúl a kisebb és a nagyobb szerepekhez egyaránt, mind a dívához, mind a mutatványoshoz, mind a feleség szerepéhez miközben ügyesen egyensúlyozik a szórakoztatás és a komolyság határán. Nagy Cecília a női díva és az ártatlan hölgy szerepébe is képes iróniát, kettősséget csempészni, izgalmassá és varázslatossá téve szólóit.
Dinyés Dániel egy apróbb poén erejéig szól ki zongorája mögül, amivel pillanatról pillanatra a színészekkel együtt lélegezve lehel életet a kabarék világába. A látványelemek teljesen maguktól értetődően működnek, mind a világítás, mind a díszlet vagy idejét múltan poros vagy varázslatosan túlfűtött világot építenek elénk. Minden arról ad tanúbizonyságot (nem először), hogy Benedek rendkívül autentikusan és bátran bánik a kabaré műfajával.

Murányi Tünde, Vida Péter, Szacsvay László, Nagy Cili
Jogosan kérhetjük számon, hogy miért nincs ilyen sehol, hogy miért tűnt el? (Mert ami kabaré címszóval ma van, az inkább nincsen.) Ha ilyen könnyedén lehet vele aktuális dolgokat elmondani, ha – látszólag – minden ilyen könnyedén létre tud benne jönni, akkor miért csak ennyi? Az is lehet, hogy erre az előadás maga válaszol, amelyben nem egyszer egyensúlybeli problémák merülnek fel, és a második részben a szórakoztató elemek – Vida szólószámától eltekintve – szinte teljesen eltűnnek, és egy rendkívül sötét és nyomasztó hangulat ül rá az előadásra – ahogy egyre több a mára való utalás. Ez lenne a mai kabaré? Hogy lassan megszűnik? Reménykedjünk, hogy nem.