7óra7

Riders on the Chaos
7óra7: (6/10)
Közösség: (0/10)

Riders on the Chaos

2010. 10. 18. | 7óra7

The Doors, Rolling Stones, Deep Purple, szóval vannak rockerek, meg mellettük szado-mazo cuccba öltözött perverz vadmacskák, van sátánista, de akad még hippi is. Meg mellettük vagány zakós grófok, meg szolid zakós grófok, meg ősmagyar köpenyes francia uralkodó, meg munkásruhába öltözött szolga, meg virágos felsős bolond, meg rendező orvos, és van egy igazán nagyívű Lear és egy remek Kent, vagyis minden, amit el lehet képzelni. És az is, amit nem. A nyíregyházi Lear királyelőadásában az izgalmas pillanatok mellett számtalan kérdés akad.
Lear szétosztja országát lányai között, cserébe egy-két szép szóért, mindenki akkora részt kap, amennyire szépen ki tudja fejezni apja iránti szeretetét. A két hazug nyer, az őszintét pedig száműzik és kitagadják, ám a francia uralkodó elveszi a kis elesettet. Lear mindeközben annyit kér maradék két lányától – akik osztozhatnak a harmadik részen férjeikkel együtt –, hogy királyi címét, hatalmát, ha képletesen is, de megtarthassa. Természetesen becsapják, nem csak mint uralkodó, de mint apa is elbukik, aztán jönnek a viszálykodások, háború, küzdelem, stb. Zárjuk rövidre, mert konkrétan nem igazán lehet megfogalmazni, hogy Telihay Péter igazából miről is szeretne beszélni a Lear kapcsán.
Lear király, Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza

Olt Tamás, Vaszkó Bence
Az előadás formailag olyan szinten hektikus, hogy gyakorlatilag minden egyes eleme kapcsán egyértelmű válasz nélkül lehet feltenni a miért kérdést. Kezdjük csak el: van-e bizonyos szereposztási hagyományokon kívül oka annak ebben az előadásban, hogy Cordeliát és a bolondot ugyanaz a színész játssza? A bolond miért táncol, amikor Lear viharba kerül? A vihar előtt miért esnek le az eddig a plafonra függesztett székek (egyáltalán: mit keresnek székek az előadásban?)? Gloster miért cipel néha maga mellett egy hamutálat? Miért szól a Riders on the Storm című szám, mármint azon kívül, hogy vihar van? Miért válik Edgar az utolsó jelenetekben a Kontroll című film Halál-figurájává? Regan miért karmolgatja magát? Az orvos miért injekciózik szét mindenkit, sőt, az előadás végén miért kezdi el instruálni a technikusokat, és rendezni az előadást? Miért látjuk a csatát sétáló katonákkal és összeomló székekkel is egymás után? Miért gyorsul fel, miért lassul le a bejátszott zene? Egyáltalán: miért szól szinte folyamatosan az a pár zeneszám? A végtelenségig lehetne fokozni a kérdéseket, kezdve a makróktól egészen a mikrókig, mindenhol kilógna minimum egy lóláb. De ez a lóláb meglehetősen érdekesen van megbokrosodva.
Lear király, Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza

Horváth László Attila, Kuthy Patrícia
Merthogy az első felvonás után – némi kaotikus mellékhatással ugyan, de – úgy tűnhet: tart valahová az előadás, ami köszönhető a kifelé mondott, ragyogó világosan értelmezett, elemzett textusnak (a szöveg érthetősége egyébként Nádasdy Ádám következetes, időtlenül szépnek, mégis mainak hangzó, szójátékokkal és humorral is megtűzdelt fordításának nagyban köszönhető, bár a második rész felpörgetett darálásán már ő sem tud segíteni), a színészileg jellemzően átgondolt (bár néhol túlzottan bőre szabott hosszúságú) monológoknak és két kivételes erejű, összetett alakításnak. Horváth László Attila nem csak mint király, de mint apa is elbukik Lear szerepében. A színész nem egy irányból építkezik, hanem a két életet gondosan összekötve járja be a totális megsemmisülés sötét kamráit. Az őrületet is szintén bejárandó útként kezeli, nem egyik pillanatról a másikra, hanem fokozatosan, alaposan, módszeresen esik darabjaira, olyan kicsi molekulákra, hogy a totális zavarodottság teljesen természetesnek tűnik. Horváth rendkívül aprólékosan, energikusan, elképesztő erővel építkezik. Kiemelkedő még Fazekas István Kentje, mint vigyázó, őszinte, önzetlen barát és társ. És bár a titokzatos kísérő első pillanataiban a színész egy-két szava nehezen érthető, ezt gyorsan korrigálva rendkívül szélsőséges, lendületes, bátor alakítást láthatunk, ahol pillanatok alatt fordul meg a komédia és a tragédia szele. Fazekas minden mozdulatot, minden mondatot személyes indíttatásúvá tesz, pillanatok alatt váltva a szerep és a szerepen belüli szerep között. Szinte csak ők ketten képesek az előadás egésze alatt következetesen bejárni egy utat. Vaszkó Bence is szívesen bejárná ezt az utat Edmund szerepében, tesz érte sokat, a színpadra téve minden aljasságot, éles és önző logikát, élvezve az új élet adta lehetőségeket, de a színész lényéből, alkatából egyszerűen hiányzik az a fajta robusztusság, amellyel jól működhetne alakítása. De erről nem a színész tehet, hanem valaki egyszerűen összekeverte a szereposztást közte és az Edgart alakító Olt Tamás között. Olt is kidolgozza szerepe lelki folyamatait, modoros piperkőcből megjátszott nyomorulttá, majd átgondolt szabadságharcossá válik, azonban benne az az egyszerű tisztaság nem adott, amivel Edgar útját könnyedén lehetne indokolni, így ő is feleslegesen túlhangsúlyozza a technikát.
Kuthy Patrícia őszinte, egyszerű és naiv kislányt farag Cordeliából, a bohóc szerepével azonban nehezebb dolga van, a színésznő nem mindig érzi a játékosság, humor, őszinteség és túlzás között lévő egyensúlyt, ezáltal néha túlcsinálttá válik. A két legbántóbb része az előadásnak az a merénylet, amit Molnár Mariann és Fridrik Noémi, mint Goneril és Regan elkövetnek a darab ellen. Molnár makacsul és elszántan ragaszkodik a teste mellé feszített kezű Gonerilhez, és valami civilnek ható merevségből fakadó görcshöz, illetve az agyon- és félrehangsúlyozott beszédmódhoz. Tisztelendő is lehetne ez az elszántság, ha bármi köze lenne a szerep aljasságához. Hogy Regan miért válik sikoltozó, rikácsoló, önmagát karmolgató, vérszomjas perverz, mazoch- és szadista Barbie-babává Fridrik Noémi alakításában, az egy jó kérdés, ám ennek fényében talán érthető is, miért nem tud természetes lenni.
Lear király, Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza

Kuthy Patrícia, Fazekas István, Horváth László Attila
Az előadás egyik – ha nem a legnagyobb kérdése – a jelmez. Találkozik itt modernizáló alternatív, és vagány konzervatív öltözék, különféle márkajelzésekkel és jelekkel, amelyek nehezen indokolhatók a rendezői ötletrohamon kívül mással (pl.: Gonerilel Rolling Stones-trikója, Edgar ESPN feliratú pulóvere, az Alban hátán található kilences, Cordeliának a francia trikolórra emlékeztető ruhája stb.). Hogy mit akarhatott ezekkel Daróczi Sándor jelmeztervező kifejezni, az ismét csak egy remek kérdés, de ami érdekesebb lehetne, hogy a rendezőnek mi volt ezek kapcsán az elképzelése. Menczel Róbert díszlete ötletes, sokféle, izgalmas módon kezeli a teret, zárja le, nyitja ki, süllyeszti, nyomja, új és új elemeket hozva be. Igaz, ezeket sem mindig hatja át a kohézió üdvös és hálás szelleme, amely szintén az összehangoltság hiányáról árulkodik.
A kiemelkedően pontos Lear- és Kent-elemzés mindenképpen látszik az előadáson (ez Faragó Zsuzsa dramaturg munkáját dicséri), amelynek légköre áthatja a produkciót, de a formán keresztül ezt egyáltalán nem sikerült kifejezni. Mintha a rendező egyszerűen kiragadott volna bizonyos szövegbeli elemeket, és azokat akarta volna megjeleníteni, kibontani. Ebből aztán semmi nem lett. Meg ott a zárókép (ami nem igazán következik az előadásból), amely szerint valójában senki nem akarja ezt a hatalmat. Izgalmas az a káosz, ami létrejön, még ha ez néha önmagából a színpadon történtekből, és nem is az előadásból fakad. Rendet tenni itt nem lehet (igaz, ez a káosz lényege), legfeljebb mellette valahogy létezni – ami csodás eredményeket szül. Ez is igaz.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr508004647

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása