A történet főhősei három kiábrándult és magára hagyatott (megcsalt, szexhiányos, leszbikus) huszonéves, akik egyre inkább gyűlölt, impulzus nélküli életük egyik mélypontján találkoznak, és éppen egy dacból-haragból bevállalt orgia felé tartanak úgy százötvennel az autóúton, amikor is a petting izgalmasabb részei előtt lesodródnak, és egy kórházban eszmélnek fel újra. Ez a buli pedig annyira jól sikerült, hogy felgyógyulva ismét találkoznak az első randi színhelyén, egy Space nevű bárban, és egy hirtelen ötlettől vezérelve kicsapják a biztosítékot. Ez még jobbnak bizonyul, mint az autóval fejen átpördülés, és a szabadság, a lázadás, illetve a most már kétségtelen bajtársiasság összeköti az így már nem magányos társaságot. Persze a korona feltétele közben, DJ Sas(h)a világra szóló bulijának áramtalanítása során lebuknak, és ismét magányosak lesznek.
Montázs az előadás szórólapjáról
A modern formába bújtatott tanmese mindent megtesz, hogy hasson: a füstgéptől a stroboszkópon át a diszkógömbig szinte mindent bevet, nem beszélve az obszcenitás folyamatos hangzavaráról. Ezekkel az eszközökkel természetesen semmi probléma nem lenne, ha ezek nem egy életidegen, didaktikus belső monológokkal operáló textus, illetve egy, a mondanivalóját túl komolyan vevő rendező – Sztarenki Pál – társaságában jelentkeznének, mert így ezek gyakran pusztán hatásvadász eszközök, amelyek a súlyosnak szánt tartalom sekélyességének eltakarását szolgálják. Szerencsére a direktségen kétségkívül enyhít, hogy azok a mondatok, amelyek nem hétköznapinak szánt, hanem valóban hétköznapi nyelven vannak megírva, jól kidolgozottak és ütemesen szólnak. Így a szereplőknek, főként Mohai Tamás Rolandójának és Tarr Judit Mariájának, akadnak olyan mondataik, amelyek nagyon is ismerősen hangzanak, azonban Gianina Cãrbunariu szövege a legtöbb esetben mellőzi a természetességet, a mindent tudó letisztultság könnyen hitelteleníti a szavakat.
A Stop the tempo tulajdonképpen éppen annyira válik görcsösen trendivé és ál-lazává, mint a Maria, Paula és Rolando által sötétségbe borított szórakozóhelyek és bárok, sok színnel, némi humorral, némi tartalommal és némi trendi értelmiségi életérzéssel.