Shakespeare-től mindössze a sztori maradt meg, de a mű nem is próbálja elhitetni, hogy különleges irodalmi csemegét ajánlana, azt azonban sokkal inkább, hogy valódi musicalköntöst szab a természetes érzelmekbe szintetikus mámort csepegtető tündérmesére, hogy végigzongorázva féltékenységen, megcsaláson, lángoláson és kéjmámoron, végül is kilyukadjunk oda, hogy minden úgy van rendben, ahogy van, csak vegyük már észre, hogy létezik. Mármint a szerelem. Kérdés, hogy az a giccses, sziruppal kibélelt és mézzel leöntött szerelemnek nevezett hiperérzelem milyen viszonyban áll a valódi szerelemmel, de ne egy musicalan kérjük számon ezen téma boncolgatását.

Kerényi Miklós Gábor rendezőként ugyanezen a véleményen van, így maradt a jól megszokott koncertshow jellegű színpadkép és technikakavalkád, talán azzal a különbséggel, hogy a musicaltáncos-kliséket Duda Éva koreográfus segítségével kompletten felváltják a videoklip-koreográfiák, fel-felidézve a legjobban sikerült Backstreet Boys-videoklipek hangulatát. Teszem hozzá, sem a modern hangszereléstől, sem a zenétől nem idegen ez a stílus, így ez kimondottan működőképesnek bizonyult a színpadon, csakúgy, mint Velich Rita Mad Maxből kölcsönzött hardcore tündérköntösei és az előadáshoz teljesen passzoló giccses lakodalmas-ünneplős ruhái, vagy Túri Erzsébet látványos, grandiózus és igényes díszlete.

Az előadás legérdekesebb pontja mégsem Dolhai Attila (Lysander) berúgva mulatós szólója, Sánta László (Puck) eklektikus rappelése, Peller Anna és Szabó Dávid (Heléna és Demetrius) kifejezetten kedves és mulattató kettőse, Rónai András (Nanda) kidolgozott és meggyőző balettje vagy Janza Kata (Titánia) magascéje, hanem Kerényi Miklós Gábor önironikus librettójából színpadra vitt Vackor-társulat előadása (Vackor szerepében a Kerényi-hasonmásként megjelenő, remek Földes Tamás), amely tökéletes tükre az egész hol jobb, hol rosszabb minőségű ripacsériával előadott, az exhibicionizmusra építő teátrális panelekből összerakott produkciónak, amelyben Bereczki Zoltán (Zuboly) haláltusa-paródiája igazi színpadi unikum az Operettszínház színpadán, jól ritmizált, önmagán túlmutató szösszenet.

Mindent összevetve egy kifejezetten korrekt, sok szerelemmel, de üdítően kevés enyelgéssel színpadra vitt musical, aminek egyetlen jelentős hibája, hogy a sok jó szám mellett, úgy tűnik, nem sikerült egyetlen slágert sem komponálni, így valószínűleg megmarad nagy, de hazai sikernek a Szentivánéji álom. ► (zsb)