Zsuzsa a pult mögött ténykedik a MU Színház kávézójában, Imre nagy nehezen magához térve vánszorog, valaki hátul egy zongorát szerel, vagy éppen amortizál le végképp, közben fokozatosan érkeznek az emberek: Árpi, Attila és Aurél egy festménnyel van elfoglalva, Irén, Zsuzsa és Zsuzsa – utóbbi Pókember hálókilövő ujjtartásában pihenteti jobb kezét – néma csöndben, haláli rettentettel az arcukon ülnek és néznek egymásra, amibe Sanyi és Norbi is becsatlakozik. Ja és van még egy lány, aki kér egy kávét, majd eltűnik hátul. Szemmel láthatólag itt valami történt, és reménykedünk, hogy meg fogjuk tudni, hogy mi, mert ezt az első húsz percet ember legyen a talpán, aki érti.

Szerencsére nem kell pánikba esni, a következő, majd az egy emelettel feljebb következő, majd a még egy emelettel feljebb következő jelenetek szépen elmagyarázzák, megmutatják, hogy mik azok a háttéresemények, amiknek a hiányát szenvedtük. Majd ezután megnézhetjük ismét, felgyorsítva az első jelenetet, zárásként pedig felbukkan a lány, aki még az elején eltűnt hátul – ő egyébként felbukkan még egyszer, amikor egy jelenethez sétálunk át. Az időjáték teljesen világos: elindulunk az időben, majd visszamegyünk benne, hogy megérkezzünk a kiindulási ponthoz, és onnan továbbmenjünk egy picit. Hogy valójában mennyi idő telik el az egyes események között, az nem fontos, ellenben az igen, hogy bár sikerült a négy rendező vállalkozása – a színlapon olvashatjuk, hogy először a végejelenet készült el, és visszafelé írással próbálták felépíteni annak előzményeit – időzavaros, vagy csak simán zavaros pillanatok azért maradtak. Kérdés például, hogy Imrének, aki az első jelenetben elmegy – vélhetően – futni, edzőruhában, a következő jelenetben – amikor már ki van öltözve – miért van a háttérben az edzőruhája. Gondolhatnánk: azért, mert ide érkezett meg. Igen ám, de ez itt már a múlt. Valamint ott van még a három terrorista, akik néha megpróbálnak eltüntetni egy nejlonzsákba csomagolt hullát – amely hulla bár összefüggésbe hozható a negyedik jelenet hullájával, tekintve, hogy később a hullának vélt illető él, valószínűleg másról van szó. De miről? És akkor még meg se kérdeztük, hogy mit csinál itt ez a három figura?

Nem lenne szép dolog, ha ez a szőrszálhasogatás folytatódna, hiszen szemmel láthatóan tényleg egy viccesnek, ötletesnek szánt kísérletnek vagyunk a szemtanúi, amiben vannak aprócska, mesélésbeli hiányosságok, de akkor is a poénokra kell fókuszálni. Illetve kellene, ha lennének. Merthogy bár akadnak ötletek az előadásban – stoptrükk, visszajátszás, hirtelen lehulló dobozok, potyogó hópelyhek, zenére való riszálás, feltámadás, trip –, de egyrészt nagyon ritkán, másrészt néhol picit bátortalanok, harmadrészt pedig ezeket nem csak a Szputnyik egyéb előadásaiban lődözte el már réges-régen Bodó Viktor – sokkal szellemesebben –, hanem már máshol is láthattuk őket.

Igaz, a színészek, amikor arról van szó, gátlástalan elvetemültséggel vetik bele magukat egy-egy jelenetbe – ez leginkább Koblicska Lőte, Hay Anna, Téby Zita, Szabó Zoltán és Jankovics Péter bulizós-gyilkolászós jelenetére igaz. De Fábián Gábor se ismer semmilyen határt, amikor elő kell adnia Imre teljesen kommersz dalát – ami valószínűleg cikinek és gáznak van szánva, és ebből fakadóan viccesnek is kéne lennie, de nem születik meg az a kontextus, ami által az lenne (annyira viszont nincs elszállva a jelenet, hogy meghökkenjünk rajta). Tóth Simon Ferenc pontosan, lendületesen ugrik bele a társa után nyomozó gazdasági vezető szerepébe, Molnár Gusztáv Aurél szerepében pedig egy művészparódiát igyekszik felépíteni. Székely Rozália hozza a szerepétől elvárt fenyegetettség érzését, amikor az utolsó jelenetben meg kell énekeltetni volt osztálytársnőjét, és Pető Kata Zsuzsája retteg is alaposan, de ez a jelenet már tényleg valahol máshol jár.

A zenék hangulatosak, nem egyszer meg is teremtik azt az izgalmasan ellentmondásos – egyszerre üres és egyszerre vonzó – miliőt, amire az előadásnak szüksége van. Csak épp az előadás ezt nem tudja kihasználni. A rendezőknek és Róbert Júlia dramaturgnak a sztorit hellyel-közzel sikerült felépítenie és folyamatossá tennie, csak egyrészt meghagytak teljesen felesleges, a történethez nem kapcsolódó elemeket is, másrészt pedig egész egyszerűen nem sikerült lezárniuk – érdekes a bosszúálló lány jelenete, de hogy mit keres ott, és miért jön elő? Nem kéne számon kérni miérteket, mivel szemmel láthatólag az ötletbörze és a szórakoztatás a cél, csak ehhez éppenséggel nem akad elégséges muníció. A történet rejtvénye, amit össze kell tenni, az valószínűleg mindenkinek gond nélkül összeáll. Csak ne csalódjon senki, hogy ezen túl nem kap semmit.