Aki nézett már előadást diákközönséggel, pontosan tudja, hogy nagyon nehéz, ugyanis a tizenévesek figyelmét lekötni elég nagy feladat. Hát még ha egy pikáns, alapvetően a szexualitást középpontjába állító bohózattal próbálkozik egy társulat, garantáltak az állandó megjegyzések, a folyamatos heherészés. Hogy a pécsi előadás esetében ez nem így van, sőt, a diákok éppen hogy feszülten figyelnek a színpadi történésekre, az már sokat elárul arról, milyen minőségű munka zajlik.

A Mohácsi testvérek előadása már az első öt percben biztosítja közönségét arról, hogy itt nem "úgy csinálnak, mintha", hanem valódi történések zajlanak a játéktérben, valódi figurákkal, akik éppen olyanok, úgy viselkednek, úgy beszélnek, _mint az életben_. Ahhoz pedig, hogy ez az érzet előálljon, pontos karakterekre, jó dramaturgiára van szükség. A keleties hatású házba belépő pár, Pál (Zayzon Zsolt) és Adrienn (Kovács Mimi) gyakorlatilag az első pillanatokban elárulja magáról, hogy _lehetetlen_ megjavítani a kapcsolatukat, két totálisan frusztrált, ideges és tartózkodó emberről van szó.

A tartózkodás pedig csak fokozódik, amikor doktor Goldmark Ernő három perc alatt a maszturbációs szokásairól történő vallomásra és homoszexuális hajlamaival való szembenézésre késztetné a teljes pánikban lévő, önmagát macsó-díszpéldányként számon tartó trendi topmenedzser Pált. Ha ez nem lenne elég, hamarosan kiderül: a páros kapcsolatterápia másik résztvevői pedig legjobb barátaikként számon tartott Tünde és Tibor lesznek – akik némileg okai is Pál és Adrienn kapcsolata hanyatlásának. A férfi menekülne is, ám az orvos jó lehetőséget lát módszerré fejleszteni az ismerőspár-szexterápiát, Adriennek pedig nagyon tetszik, hogy forradalmat fog csinálni – már nagyon szüksége lenne rá, végül is az élete egy merő unalom.

A pánik csak fokozódik Pál titkárnőjének érkezése által, akire ily módon mindkét asszony féltékeny, Vera azonban nem látszik meghátrálni a probléma elől, éppen gerjeszteni kívánná azt, így ráveszi a doktort – aki megint csak véletlenül – tanára az egyetemen, hogy maradhasson. De nem ez a nyugvópont – a kocka még jópárszor megfordul, hogy mindenki mindenkivel konfliktusba – s más, egyéb kapcsolatba – keveredhessék, a közönség pedig folyamatosan nevessen, mosolyogjon, vihogjon, teli szájjal röhögjön – vagy éppen megfagyjon a levegő.

Ugyanis Mohácsiék remekül tudják a ritmust, nagyszerűen bánnak a szöveggel, a kellékekkel, az eszközökkel, pontosan tudják, kinek mit kell a kezébe-szájába adni egy adott pillanatban, hogy az hatásos legyen. A sikamlós témát egyszerre közelítik vulgáris, köznapi és tudományos szinten, és ezek a rétegek élénken reagálnak egymásra. Az előadás minden ízében élő, és ez azért van így, mert a karakterek nem valami elképzelt nézői reakcióknak, hanem saját jól felépített világuknak vannak alárendelve, és a zavar bizony ebben a világban van, nem a szexualitásban.

Zayzon Zsolt Pálját Goldmark doktor "a promiszkuitás eleven mauzóleumaként" jellemzi, s a színész remekül indokolja is, hogy Pálnak miért áll fel minden nőre, aki még nem volt meg neki, és miért nem áll fel azokra, akik megvoltak már – a férfi felületesség élő szobra, makulátlan eleganciájú ruha, teljes zártság, tanult, nem belülről következő eleganciára törekvés, hanem a tanult protokolloknak való megfelelés irányítja Pált. Kovács Mimi szőkenőből indítja Adrienn figuráját, aki számára minden szó szerint azt jelenti, amit mondanak neki, teljesen egyértelmű, hogy jobban összeillik a földhözragadt, lúzer Tiborral, akit Széll Horváth Lajos alakít csüggedtségből, az elvárásoknak való meg nem felelésből kiinduló daccal. Az ő feleségét játszó Tünde Györfi Anna megformálásában felvágott nyelvű, rusztikus, elégedetlenségét állandó munkába fojtó asszony, otthon ő a főnök, épp ezért erőre, izomra lenne szüksége a kielégüléshez – amit Páltól sokkal inkább megkap, mint Tibortól.

Ottlik Ádám modoros, nyájas szexuálterapeutája meghökkentő, de őszintén érdeklődő nyíltsággal kísérli meg feloldani a gátlásokat, kezdetben azt hivén, hogy képes uralni a történéseket – de a meghirdetett forradalom (az ismerőspár-szexterápia módszertanának megalkotása) irányítása kicsúszik a kezéből, és maga is részévé válik saját "kezelésének", nagyrészt Verának köszönhetően, aki a legtöbbet tudja erről a témáról a csapatban (például a "francia rúdugrást", ami nem akrobataszám, legalábbis nem sportértelemben), és Pál megszerzéséért indul a csatába, hogy aztán ő is beszálljon a közös ki-kivel játékba. Märcz Fruzsina sajnos nem tud olyan erőteljes irányítószerepben feltűnni, nem tudja markánssá és meghatározóvá tenni Vera alakját, csak jelezni azt, hogy az adott viszonyok között milyen státuszban tekintenek rá.

Bár korántsem egyértelmű, hogy végül is ki kivel alkot a végén egy párt, a happy end garantált, igaz, a transzcendens jelenléte még akár arra is utalhat, különösen a darab zárómondatát figyelembe véve, hogy mégsem. Mégis: minden a helyére kerül a gőzölgő medencében, a doktor mindentől messzi villájában, a puszta közepén, elzárva a külvilágtól, ami kietlen, csúnya, kopott és leharcolt, bár ezt az olvasatot, amit a harmadik felvonás felvet, nem színezi ki jobban Mohácsi János, ami némi hiányérzetet is kelthet bennünk. Mindezzel együtt az álszent prüdériát életvitelszerűen űzőkön kívül kívül senki nem bánja meg, ha megnézi ezt a vállaltan pikáns – néhol szabadszájú, de hibátlan ízléssel és eleganciával színre vitt – bohózatot, ami egyrészt a közönség minden rétegét tudja mulattatni, másrészt határozottan gondol is arról valamit, mi történik az érzelmekkel és érzésekkel, végtére is velünk, emberekkel a workaholic és a teljesítmény-mutatók által meghatározott életkeretek közepette.

"Forradalom van! Maradunk!" - szól Adri az elején, s mi is maradunk, pedig a színpadon semmiféle forradalom nincs, csak egy ritkán láthatóan jól működő, eleven és üde bohózat, amit nem csak így lehet csinálni, de hogy csak így érdemes, az biztos. Ha ez a forradalom, sokáig maradunk.