Aztán bemegyünk, és elkezdődik az előadás. Béres Attila már rendezte Brecht talán legismertebb művét egyszer, két évvel ezelőtt, Pécsen, kifejezetten jó emlékeket hagyó előadás volt. Az Operett előadása részben a pécsi produkció repríze, legalábbis a rendezés és az ötletek szempontjából. Éppen a másik résszel van probléma – minden változás, ami ahhoz képest történt, nem vált a Koldusopera hasznára.

A kvázi némafilmes keret, a burleszkeket idéző környezet megmaradt, ahogyan megmaradt néhány ötlet és kellék is abból az előadásból. Azonban a Koldusopera sötét oldala, maga a közeg, amiben lejátszódik Bicska Maxi bukásának és csodálatos megmenekülésének története, mintha feloldódott, talán leegyszerűsödött volna. Kik ezek az emberek? Miért vannak abban a helyzetben, amiben vannak? Erre mintha nem lenne válasz. Horesnyi Balázs díszletének lágy, világos tere stilizálja a darab valóságos színtereit, de ezt úgy teszi, hogy egyúttal tompítja is azokat, egyértelműen nyomatékosítva a történet mesei jellegét.

Az előadás akkor működik a legjobban, amikor paródia kíván lenni (Maxi a börtönben ül, és megérkezik hozzá mindkét felesége), illetve amikor olyan karakter áll a jelenet középpontjában, aki tisztában van vele, mit szeretne – ilyen a Peachumöt játszó Földes Tamás, aki elegáns és minden pillanatban stílusbiztos gátlástalan machinátorként játssza a koldusipari vállalatot működtető ötletes embert, vagy a Peller Anna által életre keltett Kocsma Jenny, aki démonian vadító őszinteséggel árulja el előre önnön árulását Maxinak. Az előadás nagyobbik része viszont nagyrészt üres. Gegek, poénok viszik előre a jeleneteket, de ezek megmaradnak a szórakoztató jellegű kikapcsolódás részeként.

Kideríthetetlen, milyen is az egyébként lenyűgözően éneklő Szinetár Dóra Pollyja, ugyanis a fehér-vörös színű jelmez túl erős, rátelepszik a színésznőre, eljátszva helyette a karaktert - pedig Szinetár vélhetően jobb lenne, mint a ruhája. Dolhai Attila Bicska Maxija nagyon laza és nagyon vagány, csak hát az esendőség úgy hiányzik belőle, mint erdőtűzből a szeretet, és a jelzett két tulajdonságon kívül Maxiról nem igazán tudni meg többet, már azon kívül, hogy – hogyan is fogalmazzunk? – hőn szeretik egymást Tigris Brownnal; Szabó P. Szilveszterrel lefolytatott közös számukban gyakorlatilag lefolyik a macsó homoerotika a színpadról, ami végül is eléggé vicces, csak tökéletesen ötletszerű, nincs sem oka, sem következménye a produkcióban, szerepe az, hogy – kissé olcsón – megmagyarázza a két férfi szövetségét. Szabó P. egyébként a második felvonásban ezt jól kiaknázza, miközben afféle "se veled, se nélküled" hangulatot hoz létre a színpadon, melodráma-paródiaként.

A többi szereplő jellemzően jól megcsinált karikatúra – a házsártos rikácsgépre vett Peachumné stílushatárait jól érzi Siménfalvy Ágota, kellemesen komédiázik Maxi rablóbandája (Petridisz Hrisztosz, Szabó Dávid, Bálint Ádám, Szerényi László, Pálfalvy Attila és a South Park Kennyjét felidéző Aczél Gergő), illetve a megcsalt-elhagyott Lucyt játszó Szendy Szilvi is. A zenekar svunggal és irammal szólaltatja meg a Weill-dalokat, Bolba Tamás vezényletével, a karmester a felelős a zongorakíséretért is, amely a narrációként üzemelő feliratok és epizódok alatt hallható. Kifogásunk annyi lehet, hogy a gitár erősítése túlnő a kívánatoson, és eléggé kihallik a hangszerek közül, bár a technika amúgy sincs a helyzet magaslatán, jópárszor meglepetésszerűen éri a műszakot a vetítés, és néhány lámpa is eltéved, de ezt tudjuk be annak, hogy még nincs bejáratva a produkció.

Mindez kétségtelenül szórakoztató, mi több: profi és gazdag kivitelű show-biz munka – csak éppen annyira távol áll Brechttől, amennyire csak lehet. A darkos-valós közegét elvesztő Koldusopera szépen csillog – csak éppen nem mond semmit. A nézőről. A koldusról, a fején a faággal, és a kutyájáról. A jég hátán életben maradókról. A kis és nagy szélhámosokról, a gazemberekről, a csalókról, a simliskedőkről, a szerencselovagokról, a bűnözőkről, a svindlerekről, a lúzerekről. A szeretettekről és a nemszeretettekről, a szerethetőkről és a szerethetetlenekről. Rólunk.