Jelenet az előadásból
A művészet mibenlétéről számtalan monográfia, elemzés, vitacikk, filozófiai fejtegetés és természetesen művészeti alkotás született, a Katona társulata egy fiktív helyzet kiindulópontjából, egy kvázi színházi misztériumjáték keretei között egy posztmodern revüt? performanszot? mutat be, amely a fenti kérdéseket fejtegeti, meglehetősen szerteágazó módon, nagyjából ahány művész a színpadon, annyiféle megközelítés, amely a jelenetek számával szorzódik, ám hullámzása ellenére mégis egyetlen irányba hat erősen: a szüntelen reflektív újra- és újrafogalmazás felé, a szituációk, viszonyok, szereplők folytonos változtatása mellett. Lehet, hogy leírva ez igen kuszának hat, Szabó Réka és a színészekből, táncosokból és zenészekből álló fellépőcsapatnak jellemzően sikerül egységes, komplex képet adni, ráadásul úgy, hogy mindvégig a közönséghez szól az előadás, nem válik sem helyi érdekűvé, sem belterjessé a produkció.
Hajduk Károly, Rezes Judit, Szabó Márta, Fekete Ernő, Fullajtár Andrea
Az előadás résztvevői elragadó lelkesedéssel vetik bele magukat a játékba. Elek Ferenc befogadáselmélet szakos nagyonművész nézésoktatóból megrögzött kortársbalett-táncossá válik, Fullajtár Andrea kősziklakeménységű Médeia, Fekete Ernő eltökélten rögzíti-kőbevési-elássa a múltat, Rezes Judit a marketinghanghordozást modorrá dúsító tárlatvezető és elhivatott talpmozgásművész, Hajduk Károly tartózkodó, túlzóan öntudatos színművész. Góbi Rita ambivalens hulla-menyasszony, Szász Dániel ruganyos mozgású táncos. Gőz István konzervatív angol úri finomsággal és határozottsággal vezeti a termékbemutatót és az aukciót. Szabó Márta magányát szavakba öntő nézőtéri Pepin bácsi. Jól kiegészítik egymást, talán ennek is köszönhető, hogy mindvégig finom iróniával, finomhangoltan az adott jelenetnek megfelelő regiszterben zajlik a játék. A végén pedig öröm – az előadás újjászületik, a művészet köszöni, jól van, függetlenül a konkrét helytől és időtől. Hogy megtaláljuk-e az elhagyatottnak tűnő épület fehér leplei alatt, csak rajtunk múlik.