Ezen felismerés szikrájának belobbanása előtt érdemes elmélázni azon, hogy miről is beszélünk.

A Kávé habbal című produkció egy elszalasztott lehetőség tipikus mintapéldánya. Adott egy lelkes és élettel teli színészgárda, egy ötletes és ízléses díszlettervező és egy izgalmas és (még bizonyos szinten) merésznek (is) nevezhető jelmeztervező, akik felépítenek egy múltbéli világot (Magyarország, huszadik század eleje-közepe), kétórányi önfeledt kacagásra invitáló esélyt, ám a végeredmény sajnos a látható igyekezetek ellenére a legnagyobb jóindulattal is csak gyöngének minősíthető.

A pazarul megkomponált díszlet és a színészek néha valóban önfeledtségbe hajló játéka már elegendő húzóerőként is latba vethető volna, ha maga a kontextus nem lenne teljesen száraz. Persze, hogy szerelem lesz, meg megbocsátás, meg összeborulás, ezt még a plakátok is elárulják. Azt már viszont egyáltalán nem, hogy az áhított végkifejletig vezető út még csak a rögök pislákolását sem képes felvillantani; egyszerűen eljutunk a Bevezetésből a Tárgyaláson át a Befejezésig, és eközben nem érzünk egy csöppnyi feszültséget sem. Inkább csak valami óvatos maszatolást észlelhetünk, amit néhány jól elhelyezett poén old fel valamelyest, karon öltve a dalokkal, amelyeknek pedig pont az a rákfenéjük, hogy hiányukat még észlelni sem lehetne, ami egy zenés vígjáték esetében a célravezetőtől igencsak távol áll. Furcsa, de azok a legkevésbé megkapó pillanatok.

Amikkel egyébként szöges ellentétben fel lehetne hozni igazán pozitív példaként a közönséghez intézett kiszólásokat, illetve azt, amikor a finálénál a közönség soraiba vegyülve énekeltek az előadók, ami több volt, mint kellemes, megrendezettsége ellenére is, de – visszatérve a kiszólásokhoz: mennyiségük jól eltalált, nem terelik el fölöslegesen a figyelmet, ellazítanak és segítenek egy bensőséges és érdeklődő viszony kialakításában a kommunikációs csatorna mindkét végpontja esetében.

A középszerből túl sok, a kiugró pillanatokból pedig túl kevés van, de ami a legfontosabb: nem fáradunk bele a nevetésbe. Nem adagolják túl a humort, nem csömörlünk bele a folyamatos hahotázásba, pedig, ha így lenne, bizony sokkal jobb kedvvel lehetne fogyasztani a Kávé habbalt.