A Párkák mitológiai alakok. Három lánytestvér, akiknek a feladata, hogy fonják az emberi élet fonalát. Klárika felelős a születésért, Lenke az élet örömeiért és bonyodalmaiért, Andika pedig a halálért. Ebből adódóan nem hasonlítanak túlságosan egymásra: Klárika végtelenül jó szándékú és naiv, Andika pont ellenkezőleg, mindig rosszat akar, Lenke pedig kettejük között őrlődik döntésképtelenül. Mindhárom párka elég önkényesen végzi tevékenységét, jórészt ebből fakadnak az előadásban a bonyodalmak: egy idős asszony megfiatalodik, emberek az égiek közé kerülnek, égiek letaszíttatnak a földre. A többi bonyodalom az ellenpólusból, az Alvilágból indul ki: Henrik, az Alvilág ura alkut köt Küónnal és Abuval (akiknek Andika vágta el az életfonalát): cserébe azért, hogy hoznak neki egy szép nőt, visszaengedi őket az élők közé.

Göttinger Pál rendezése tehát eljut a bonyodalomig, csak utána jogosan hiányolható a tetőpont és a megoldás. A színpad a végjátékra szinte teljes káoszba csap át. Túl sok szereplő van egyszerre a színen. Többüknek nincs funkciója, és úgy érezhető, mintha csak azért lennének beleírva a mesébe, hogy mindenkinek legyen ellenkező nemű párja. A jelenetekkel is hasonló a probléma: gyakran nem következnek egymásból. Arról nem is beszélve, hogy semmi sem indokolja azt, hogy két felvonásra legyen osztva a produkció. Sem az előadás közben, sem utána nem merül fel bennünk az, hogy amit látunk/láttunk, az egy jól átgondolt koncepció eredményeként született kerek egész.

Szabó Borbála szövegei sajnos sokszor beleesnek a rímkényszer csapdájába: szinte minden sor rímel a másikra, de ettől a szöveg erőltetetté válik. A rímelés kedvéért sok helyen változtatnak a szórenden, így mesterkéltnek hatnak az egyes mondatok is. Nincs természetes hullámzása a szövegnek, pedig az élőzene (ami a színpad mellől kíséri az előadást) megadja a lehetőséget rá. Annak alátámasztására pedig, hogy az előadás nem való gyerekeknek a legjobb példákat a szövegből lehet hozni: „Vége a dalnak ostoba pondrók! Most ürülékben megforgatlak, utána takonyba panírozom álnok képetek!” máshol: „Legjobb ital? Habzó köpés! Kedvenc sportág? Szemmel verés! Apró öröm? Szénanátha! És a szórakozás? Púzni bálba’!”, majd mindezek után Andika a színpadon produkál egy finom és nőies műszellentést. Talán az erőltetett poénokra már nem is szükséges példát hoznunk.

A színészek játékát elnyomja a színpadi látvány: Csík György csiricsáré, modern játszóteret idéző díszlete és Katona Gábor változatos mozgáskoreográfiája. Mindemellett a nézőnek hihetetlenül koncentrálnia kell arra, hogy megértse az énekek szövegét, mert azok sokszor rosszul hallhatók.

Kinek? Miért? Miről? Minden színházi előadással kapcsolatban először ez a három kérdés merül fel bennünk. A Párkák, hiába szeretne, egyikre sem tud választ adni.