Az előadás talán egyik legnagyobb hibája, hogy nincs időhöz kötve, ha Koltait elkapja a hév - ahogy az ezúttal is történt -, több, mint két órás is lehet az este. Ez esetben ez az ihletett állapot leginkább a felvezetésre és a zárásra nyomta rá a bélyegét. De ha valaki kettő és negyed órán keresztül szeret sztorikat hallgatni, az végig élvezni fogja a műsort.

A felvezetés Koltai Róbert egy régi száma, a még Kaposváron felfedezett különleges tehetsége: egy az egyben képes ismert magyar verseket németre fordítani – hogy hogyan, az maradjon meglepetés.

Aztán jön az, amihez ő igencsak jól ért: a történetmesélés. A sztorik nagyrészt nem érdekesek önmagukban. Viszont Koltai, a maga önironikus, a meglepetéseket az esélytelenek nyugalmával elfogadó, külső, ártatlan, és eképpen komikus szemszögéből találja ezeket, ami viszont elvisz bármilyen sztorit – leginkább Woody Allenre emlékeztethet minket ez a stílus. De sokszor annyira ráérez egy-egy ilyen kis mese lényegére, hogy az eljátszva, érzékeltetve többé válik, mint a puszta vicces történet, valami szörnyen emberi tulajdonságra, az elesettség dicsőségére érez rá. Azonban minden könnyedsége elszáll, amint Petőfi Hazám című versébe kezd bele. A produkció az együttérzést könnyen kicsikarja, de ennél többet is elvárható lenne – hiszen Koltai képes rá. Mindeközben könnyedén danászik az átkötő részekben, amit Darvas gyakorlatilag fél kézzel kísér le.

Mégis az utolsó történet az, ami miatt mindenképpen érdemes megnézni, ez a Lerajzolom percek alatt – ez is egy történet, egy öregemberről, akinek a színész egész lényét átadja. De hogy mitől színház az este? Ettől az egy-két pillanattól. Néha tényleg csak sztorizgatás – ami könnyen elnyúlhat –, a dalok közül pedig igazából az utolsó – ez a legfrissebb is, egy könnyed, sajnálkozós dalocska, arról szól, hogy milyen rossz és nehéz embernek lenni – már teljesen felesleges, együttérzésre hajaz, mintha túl akarná hajszolni a sikert. Fölösleges: így is megvan az, az emberek szeretik, élvezik. S azért is fölösleges ezeket a pillanatokat hajtania, mert kétségkívül azok az este legélvezetesebb pillanatai, amikor Koltai egyszerűen csak nekiáll valaminek, különféle hatásvadászat nélkül.