De igazán az sincs. Egy feltörekvő sanzonett (Pünkösdy Kató) játszik se veled-se nélküledet egy zongoristával (Dorozsmay Pista), az elmaradhatatlan _harmadik_ pedig a sanzonett egyik rajongója (Tarpataky báró). Pista zálogba adja a jegygyűrűt az eljegyzés előtt, innen vezet az út a báróhoz, megcsalásba és megcsalatásba, majd onnan vissza a boldogságba, sőt, rögtön háromba. Józsefváros kontra Bajza utca, avagy a kispolgári idill a nagyúri modorossággal szemben - ez adja a darab egyéb pikantériáját, bár az előadás ezzel a disszonanciával igen csínján bánik, ahogy egyébként minden felmerülő konfliktussal. Ugyanis Oberfrank Pál rendezése nem igazán kíván túlmutatni a szöveghűségen magán, így pedig nincs könnyű helyzetben a Csókos asszony.

Helyzetén az sem segít, hogy a nyilván millió és egy ok miatt, de igen karcsú létszámmal húzó zenekar inkább lelkesen illusztrálja a zenét, semmint életre keltené azt, és így bármennyire méltánylandó az élő zenekarhoz való ragaszkodás, ennek előnyeit most nehéz élvezni. De nem válik e Csókos asszony előnyére az sem, hogy az operettes táncfiguratárból előhúzott kopottas koreográfiák is inkább csak amolyan mementóként keverednek a színpadra, leszámítva azt a néhány ötletet, ami viszont egy-egy verssor konkrét eljátszását jelenti, így eredetiségükben ezek is kikezdhetőek maradnak. Ez az eredetiség pedig az elénekelt dalokból is kiveszni látszik, azok ugyanis ritkán találnak olyan torokra, amelyik ellentmondást nem tűrve hajítaná a közönség közibe, egyszerre adva annak szépséget és tisztaságot, erőt és lüktetést, hogy ne csak hallani, ámde érteni vagy akár érezni is lehessen a lírát.

A minimálra vett sürgés-forgásban pedig megválaszolatlan marad az a kérdés is, hogy végül is mit keres a veszprémi Óvári Ferenc utca 2-ben a Józsefvárosról lelkesen daloló Nagytemplom utcai bérházközösség fenekestül felfordult kis élete. Erre persze lehet az a válasz, hogy a helsingöri Hamlet is milyen békésen megfér Makótól Jeruzsálemig, csak most senki nem jelezte nekünk, hogy mire kellene figyelnünk, Helsingörre vagy Hamletre? Miért lehet Veszprémben izgalmas akár a Józsefváros, akár a Bajza utca, meg ez az egész hangsúlyosan múlt századi szerelmi komédia? Ezt a szöveg- és dalhűség nem fogja kiadni, ahogy azt sem, hogy ki az a Pünkösdy Kató, akit Halas Adelaida énekel, vagy kicsoda Dorozsmay Pista, akit Szeles József olyan mélységesen _jónak_ formál, hogy Pista minden kettősségét odadobja ezért, ki Rica, akit Szűcs Krisztina mindig boldognak fest, Ibolya, akit ha lehet, Máté P. Gábor még boldogabbra hangol, vagy Hunyadiné (Csarnóy Zsuzsa) és Kubanek (Kőrösi Csaba). De Tarpataky báróról is csak annyit mond el Hirtling István, hogy önnön végtelen naivitásában szerfelett jóságos és megértő.

Szóval van a Bajza utca sarkán egy kis palota, ott laknak azok az emberek, akik majd kijavítják a hibáinkat, csak legyünk tiszták és nyíltszívűek, és nagyon-nagyon szerelmesek. Fogadjuk ezt el, és ne keressünk semmit, ami miatt ez így van, vagy így lehet, esetleg lennie kéne, netalántán soha nem lesz, vagy mondjuk lesz, csak nem így. Fogadjuk el, más választásunk nemigen van, indokokat ugyanis nem kapunk, csak valami színház alakú zenés egyveleget, sem valóságot, sem mesét, csak három és fél óra illékonyságot, egy eltöltött este élményét.