Ugyanis az a két és fél óra nagyon szigorúan tartja magát a történethez, amely a különböző párszerzési akciók fölöttébb félreértéses és különböző csalfa hátsó szándékokkal megtekert meséje. Réczei Tamás rendező kissé avantgárd formavilága egy ideig leköti a nézőt, ám az ehhez mellékelt szóvicc-özön tulajdonképpen eltávolítja az embert magától az előadástól. Ugyanis az alkotók mindenből szóviccet csinálnak, amely szintagma, szó, mondat félreérthető vagy kettős módon értelmezhető, azt ők félreértik, illetve máshogy értik. Csakhogy ezek a szóviccek mindössze elhangzanak, sokszor nincs megágyazva nekik, nem feltétlenül a szituációból adódnak, hanem csak úgy.

Ennek mintegy következménye, hogy Danyi Judit (Costanza) és Magyar Éva (Felicita) első, a fonal fölvételéhez kulcsfontosságú párbeszédéből nem nagyon derül ki, hogy ők kicsodák, és egyáltalán, mi zajlik itt, azt utólag, a történésekből hámozza ki az ember, amelyeknek azonban így nincs lehetőségük a kiteljesedésre, szituációk sora marad csupán a _mi életünkre_ vonatkozó nagy egésszé fejlődés helyett. Érezhető, hogy a Hebehurgya hölgyek a Mohácsi-féle rendezéstechnikával újrakonstruálni akarja a Goldoni-művet, de ez nem válik az előadás alapélményévé.

Mintha egyszerre túl sok mindent szeretne véghezvinni a produkció, de mivel az alkotók nem érvényesítik minden pillanatban a "karnevál/álarc=élet" alaptételt, csak afféle utólagos "nagy ráismerésként" döbbentetik rá a közönséget erre, az csupán egyszerű történetmesélő előadásként működik. Még a számos gesztus ellenére is, amit azért tesz, hogy észrevételeztesse: "ez színház". Ebben a legsikeresebb motívum a néma szolga (Puskás Gyula), aki valójában egyáltalán nem néma, nagyon is szeretne meggyőzni bennünket arról, hogy a mi ittlétünk a történet része, a szituáció velejárója, és a közönség állást tud foglalni bizonyos kérdésekben. Ugyanilyen elidegenítő gesztus a Lady Karnevál című közkedvelt, rémes csehszlovák táncdal folytonos megidézése, a vásári komédiákat idéző maszkolás, a "kiszólások" és az elferdített szózuhatag. Mivel ezek nem a darab alapszövetéből és koncepciójából adódó elemek, hanem a koncepció maga, a Hebehurgya hölgyek csupán egy egyestés komédia marad.

Amelyek azonban tartalmaznak igencsak szórakoztató elemeket: Orth Péter (a hősszerelmes-archetípus paródia Rinaldo gróf) és Csombor Teréz (Silvestra vénkisasszonyi létének komikumát szomorújátékká változtatni képes alakítás) kettőse, Sirkó László (az öreg és süket Luca értetlenségét szeretnivalóvá varázsoló) játéka, Csémy Balázs (Leonardo), mint a drabális önbizalomhiány megtestesítője, Zeck Juli mint pimaszkodó és bővérű szobalány, Szikszai Rémusz a kifogástalan eleganciájú Odoardo lovagként.

Az előadás befejezése, a lepel lehullása igen jó pillanat – csak az akár, hogy utólag ettől nem változik meg semmi a produkcióban. "Álarcban élünk", itt a tanulság, irány a ruhatár: az előadásról későn hullt le az álarc.