Például azért, mert férj és feleség. Túl egy aktuson – a férfinak a gatyája a bokája körül, a nőről épp csak a bugyi került le. Nem ismerik egymást, csak lett egy gyerekük, aki miatt csöndben kell lenni, és aki miatt össze kellett házasodni. A fiú tolja a füves cigit, a lány kísérletet tesz arra, hogy közel kerüljön a férjéhez. Nem megy neki. Elcsattan egy pofon is, amikor Isten kerül szóba. De lehet, hogy csak halu volt.

Például azért, mert a homoszexuális Elvis Presley-imitátorok gyűlésén megismerkedtek egymással. Egymásnak esnek, de a beszéd jobban esik. Hogy a másik meghallgatja őket. Kellemesebb a nyalás-falásnál, a konkrét aktusnál. Már-már önmagában élvezet. Sőt, tetőpont.

Például azért, mert a lány felszedte a katonafiút. A lánynak erőre (erőszakra?) van szüksége, ha már a férje olyan tejbetök toleráns. A fiúból hiányzik az erőszakhoz való vonzódás, a lányban túlteng. A problémát a tanga okozza, de a zokni menti a helyzetet. Aztán belép a férj, majd kimegy.

Például azért, mert egy gyerekét egyedül nevelő nő megtalálta a saját szexualitását egy másik nő iránti vágyában. A másik nő egyébként idegesítő: keleti mantrák, nyugati tesztek, zsálya és füstölő. Mit mond a horoszkóp a magazinban? És miért kell az egyik a másiknak? Nem kell. Kell viszont a szex.

Például azért, mert a férfi játszani akar, hogy büntessék, hogy megalázzák, hogy elnyomják. Megbízható hivatalnok álarca mögött furcsa vágyak vannak, a kisfiú hallgatása mögött meg ki tudja, mi. A férfi nácisat akar játszani a kisfiúval. A kisfiú a lágerparancsnok, de nem olyan alkalmas rá, mint a férfi áldozatnak, aki aztán észreveszi, hogy egyedül van. Egyedül is marad.

Például azért, mert ott vannak ötven éve egymás mellett. Amikor már szemüveg kell az olvasáshoz, amikor már vízszintesek a lépések, amikor már nehéz a koordináció. Az ébresztőóra sokszor leesik az ágy széléről. Hogy kell elemet cserélni a vibrátorban? A szexualitás visszarepít egy kicsit a fiatalkorba. Csak egyetlen pillanatra. Aztán alvás, befordulás a fal felé.

Vlagyimir és Oleg Presznyakov Ágytörténetek című darabkái kis történetek hat hálószobából. Látszólag mindegyik a szex körül forog, valójában viszont ezen keresztül, vagy ennek apropóján embereket mutat meg. Érzelemhiányos, pótlékokat alkalmazó, egyedül lévő, kommunikációképtelen embereket, különféle különös, akár perverzióba hajló vágyakkal, amelyekről ezekben a szövegekben kiderül, hogy nem önmagukban állnak, hanem minden esetben tünetek: a sikertelenség, az elhidegültség, az élet kétségbeesett keresésének, a boldogságpótlékok hajhászásának üres és szomorú jelzései.

Dömötör András rendező minden alkalommal egyetlen ágyat (különféle stílusú, hol francia-, hol emeletes ágyat, matracot vagy kanapét) mutat, ez maga a szoba; a falat vetített képen látjuk, afféle státuszjelzésként (Opra-Szabó Zsófia minden esetben találó munkája). Ezen kívül csupán néhány eszközzel, kellékkel, tárggyal játszanak a színészhallgatók, akik érezhetően igen gondosan végiggondolták figuráikat. Neudold Júlia hangsúlyos pózokat, Kovács Gergely tettetett lazaságot mutat, Tasnádi Bence feminin hangból, Ficza István határozott mozdulatokból építi fel a meleg Elvis-imitátorokat, Huzella Júlia kihívóan provokatív, de csak önmagát tudja a csúcsra juttatni, Simon Zoltán sikertelenül próbálkozik a világ megértésével, a körülötte lévők motivikájának összepuzzle-zásával. Tóth Eszter maszkulin értetlenséggel látja a saját teste és agya között feszülő ellentmondást, Borbély Alexandra betanult rítusgesztusokkal űzi a negatív hullámokat - talán ez az este legösszetettebb jelenete drámai szempontból. A teljesen érthetetlenül bekövetkező szünet utáni két jelenet mélyíti el a tünetegyüttes ábrázolását: Ficza István rendkívül érzékeny alakítással teszi átélhetővé a kisfiúval játszadozni kívánó megbízhatóhivatalnok-szerű kisember társadalmonkívüliségét, az iránta tanúsított általános érdektelenséget, Simon Zoltán érzékeny, minden rezdülésében figyelmes gesztusrendszerrel reagál rá, majd az idős pár paródiába hajló ábrázolása Pálos Hannától és Rétfalvi Tamásról – hogy az a szinte észrevétlen pillanat, amikor visszakerülnek a múltba, finom legyen és tökéletes.

Az előadás megágyaz nekünk – hogy legyen hol gondolkodni magunkról és azokról a viszonyokról, amelyekben benne fekszünk, hogy ne passzívan tűrjük az életünket, és ne csak akkor nézzünk vissza, amikor már késő.

Köszönettel tartozunk Dudás Ernő barátunknak, aki az itt látható felvételeket is készítette.

***