A zalaegerszegi Griff Bábszínház márciusban egy novellájából készült színdarabot állított színpadra Bonchidai Éva dramaturg átiratában. (A darab ősbemutatója 1946-ban, a Kolozsvári Magyar Színházban volt, azóta sehol sem játszották.) A történetben a mese, a parabola és a szatíra elemei keverednek. Li tehetős polgára egy – nyilván nem véletlenül a szamárbeszédet idéző nevű - kicsi országnak, IAIA-nak. Vele született együgyűsége a legkevésbé sem zavarja abban, hogy boldog és megelégedett életet éljen. Maga szerzette bugyuta dalocskákat énekelget, isteníti a feleségét, örömmel látja vendégül a barátait, és jó szívvel segít boldog-boldogtalannak. Hogy a felesége megcsalja, a barátai kihasználják, szolgái meglopják, bérlői pedig becsapják, nem bántja, mivel mindezt észre sem veszi. Annyira jószívű, hogy még a Pokolistent is megsajnálja, hogy egyedül búslakodik a templomában, és meghívja magához. Jutalmul azonban olyasmit kap, ami felforgatja az egész életét: rengeteg észt, egy százéves öregember minden tapasztalatával és bölcsességével megspékelve. Pokolisten hirtelen feltámadó jó szándéka azonban hová máshová is vezethetne szegény Li életében, mint a pokolba.

Boráros Szilárd díszlet- és bábtervező néhány háromszög alapú, rizspapírszerű anyaggal borított, és szépen átvilágított oszloppal teremti meg a keleti miliőt. A helyszínek váltakozását az oszlopok forgatásával jelzik, így az újabb helyszínhez mindig egy újabb – madaras vagy éppen kínai írásjeles - minta társul. Néhány jól kiválasztott tárgy (selyempárnák, kínai váza, madárkalitka) tartozik még a díszlethez, és teremt egyszerű eszközökkel vonzó és karakteres látványvilágot. A bábszínészeknek ezúttal nem csupán a testét, de a fejét is fekete lepel takarja, így semmi sem vonja el a figyelmet a bábokról, akiket egyik kezükkel mozgatnak, a másikat viszont kölcsönadják a figuráknak, így biztosítva mozgékonyságukat. A nagyjából fél életnagyságú, csupaszáj bábarcok nagyon kifejezők. A címszereplő esetében például ugyanazok az arcvonások a boldog, kiegyensúlyozott Lit éppen úgy jellemezni tudják, mint a megokosodott, de kiábrándult és elkeseredett Lit. Mint azokon a rajzokon, amelyeken két arcot rejtenek el egyetlen ábrában, és tőlünk függ, hogy melyiket látjuk meg benne.

Az Árkosi Árpád rendezte előadásban jó ritmusban, üresjáratok nélkül követik egymást a jelenetek, és ehhez nagyban hozzájárul Árkosi Szabolcs zenéje is. A rendező úgy bontja ki a mesét, hogy a példázat jelleg ne váljon túlzottan didaktikussá. Pedig a történetbe Bánffy Miklós beleszőtte pacifista elveit is, mégpedig úgy, hogy IAIA ország két, egymással háborúba keveredő nagyhatalom közé szorul. A megokosodott Li azt tanácsolja a császárának, hogy minden körülmények között maradjon független, hiszen egy kicsi országnak csak így van esélye a túlélésre. Amikor azonban belekeseredik abba, hogy amit ő a saját kis boldog világának hitt, az csupa csalás és hazugság, és újra butává változtatja őt Pokolisten, még rosszabb történik vele: ostobasága ellenére is azt hiszi magáról, hogy még mindig ő a legokosabb, sőt, ezt a környezete is elhiszi róla, így tanácsait továbbra is követik, azt is, amikor háborút javasol a nagyhatalmak ellen. Világos az elsősorban felnőtteknek szóló üzenet: a határait nem ismerő, önmagát mindentudónak és mindenhatónak képzelő ostobaság és a vele járó hatalom nagyon veszélyes kombináció.

Ehhez képest az előadást a Malacka bérlet óvodásaival együtt láttam. Akik különben végig figyeltek, lekötötte őket a látványvilág, ijedeztek kicsit a hatalmas, sárkányfejű Pokolistentől, tetszett nekik a zene, a mozgalmas jelenetváltások. De nem irigylem az óvónőket, ha hazafelé azt kérdezik tőlük a gyerekek, hogy miért jobb butának lenni, mint okosnak, és mi lehet a különbség butaság és butaság között. És ahogy a bérletnevekből látom, a többi előadásnak is óvodás, kisiskolás közönsége lesz, pedig ez a kiábrándult, szomorkásan humanista és korántsem időszerűtlen darab elsősorban a felnőtt közönségnek szólna.