Várnai Szilárd, Pomlényi Attila
Kik vagyunk? Létezik, hogy lassan csupán egy Facebook-hozzáférés, egy nick, egy avatar látszik belőlünk, amely akár több személyiségre is oszthat egyet? Lassan az emberek jó része életének nagyobb hányadát virtuális helyeken éli le, ennek megfelelően minden élmény csak látszólagos. Nincs is ezzel semmi baj – mindaddig, amíg például egy vírus, egy hacker, vagy egy arra tébláboló hoax át nem veszi a helyünket. S lehet, hogy nem lesz rosszabb, mint mi magunk. Meg tudjuk-e különböztetni a saját gondolatainkat a hozzászólásainktól, a nick gondolataitól? Mi lesz, ha az életben gyengébbnek látszó a digitális térben vesz revansot, mi lesz, ha a Mátrix kulcsa az óvodai kakaóbiztos számítógépek előtt ülő hétévesek kezébe kerül?
Nem tudom, hogy Kiss Márton átélte-e azt a felismerést három hét megfeszített travianozás után, hogy három hétévessel küzd a falujáért, azt, hogy ha eléri az expert levelt, utána nincs már semmi, lehet elölről kezdeni, hogy megrohadt az eper a Farmville-ben, mert tíz perccel később lépett be az emiatt lelkileg összetörő júzer, akinek az ad reményt, hogy virtuális-jövőre majd másképp lesz, hogy a Honfoglalóban rajta kívül mindenki kapásból tudja egy bonyolult kémiai reakció összegképletét, hiszen az ellenfelek, a riválisok minden szabad pillanatukat a gép előtt töltik. Ha át nem is élte, közvetett élménye sok lehet.
A Rácz Vivien projekt célja nem valami magasztos vagy elérhetetlen: csak a Keleti pályaudvar. Elérni egyszerű: busz, troli, villamos, metró. Csakhogy ha egy sötét szemüvegen át nézzük a világot, amely mindent megváltoztat, korántsem biztos, hogy a legjobb járműre szállunk, by the way az sem biztos, hogy az a jármű egyáltalán a Keleti pályaudvar felé közlekedik, de az is lehet, hogy nem is jármű, amin utazunk, sőt az is lehetséges, hogy nem is utazunk, csak állunk egy helyben, csak a látvány változik.


Pomlényi Attila, Várnai Szilárd
Ma már nincs game over, többszázmillióan effektív virtuális életet élnek a valódi helyett. Pomlényi Attila és Várnai Szilárd ezeket a virtuális lénymásolatokat játsszák el magukkal ragadó játékossággal, pontosan és érzékletesen; egy-egy jellegzetes gesztus, hanghordozás, teststilizációs elem, mozdulat kell csak, aztán akár fel is cserélhetők. Ki a játékos, ki az irányító, kinél van a szerver kulcsa? A végtelenül letisztult formanyelvű, szórakoztató színházi előadás egyetlen fölösleges szó vagy jel nélkül mesél erről, s következtetéseit mindenki maga vonhatja le. Játék a jelennel, játék a játékkal, játék a játékon belüli játékkal. Szürreális és valóságos. Kivételesen: nem virtuális. Kivételesen nem-virtuális.